Címlap
Jézus óv a képmutató élettől
"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok!" (Mt 23,13–22)
Ha emberek előtt megjátszhatjuk is magunkat, Isten előtt nem, mert Ő ismeri szívünket és egész életünket...
A képmutató farizeus élettől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Leó pápa: Nem elég szavakkal megvallani hitünket, Jézus szeretetet kér
Augusztus 24-én, az évközi idő 21. vasárnapján délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel, zarándokokkal. A mise evangéliumáról elmélkedve arra biztatott, hogy hitünket tegyük döntéseink kritériumává, Jézust tegyük hitünk mércéjévé. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Öt dolog, amire egy boldog kapcsolatban élő pár mindig kitér
Mark Tavers pszichológus szerint az egészséges párkapcsolatban élők azonban mindennap kitérnek néhány fontos témára, így beszélgetéseik frissek maradnak, mindig ismernek meg új dolgot egymásról. A szakember öt dolgot emelt ki, amire egy boldog kapcsolatban élő pár mindig kitér, és amit sokan elhanyagolnak:
Magyar kutyafajták kiállítás nyílik az USA-ban
Augusztus 20-án stratégiai megállapodás született az American Kennel Club (AKC) New York-i Kutya Múzeumának főigazgatója, Makó János, a Nemzetközi Pumi Egyesület vezetője és a Szent István Király Múzeum között. A megállapodás nemcsak egy, a világon egyedülálló kutyás kiállítást foglal magába, hanem közös szakmai programokat, szemináriumokat, előadásokat és konferenciákat, kutatási projekteket a kutyatenyésztés, a genetika, a történelemtudomány és a régészet témakörében.
Jézus apostolainak elveszett szülőhelyét fedezhették fel Izraelben
A közelmúltban Izraelben pusztító tűzvész ősi romokat tárt fel, amelyek fényt deríthetnek arra, hogy hol lehetett Jézus apostolainak szülőhelye 2000 évvel ezelőtt. A régészek a Galileai-tó északi partján, El-Arajban fedezték fel a lelőhelyet, amely lehet, hogy Betszaidával azonos, a halászfaluval, ahol a Biblia szerint Péter, András és Fülöp élt.
Szeretet Földje Találkozó 2025
Szeretet Földje Találkozó 2025. október 4. szombaton 9 órától Törökbálinton a római katolikus templomban és a Szeretetláng közösségi házban: lelki nap és gyógyító összejövetel, képzőművészeti kiállítás... Részletek:
A mennyország kapuja
"Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak." (Lk 13,22–30)
Jézus Krisztus a mennyország kapuja, benne méretődik meg minden ember élete.
Formálj minket Uram szentségben és igazságban a Te képedre és hasonlatosságodra, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Alaszka érseke bocsánatot kért híveitől, mert találkozott Putyinnal
Alexy Sitka, Alaszka érseke bocsánatot kért, hogy találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Alaszkában. Nyilatkozata az Amerikai Ortodox Egyház honlapján jelent meg.
Történetek Szent Bertalan apostolról
A legenda szerint Bertalan Indiába vagy Örményországba ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott, és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: „Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!” E szavak után a bálvány ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelen lévő beteget.
Törvény vagy emberség?
Egy Fülöp-szigeteki nőt ki akarnak utasítani Magyarországról annak ellenére, hogy magyar férje van, és nemrég született közös gyermekük. Hasonló helyzetbe más vendégmunkások is kerültek a szigorú idegenrendészeti szabályok miatt, amelyek szerint elveszíthetik tartózkodási engedélyüket, ha például szülés miatt nem tudnak dolgozni. Két Fülöp-szigeteki vendégmunkásnő pert indított az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) döntésével szemben.
A világ megőrül, de mi nem
Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu
Szeretetláng Fesztivál
Egy hét múlva, augusztus 30-án 10 órától Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában. Mi is kint leszünk a könyveinkkel - amiket ott kezdvezményes áron lehet megvásárolni -, és ingyenes kiadványainkkal, és részt veszünk a szolgálatban is. Részletes program: