Címlap
A pápalátogatás logója és mottója
A logó központi eleme a budapesti Lánchídra utal, amely Magyarország legrégebbi állandó dunai hídja. Az ország és a főváros fontos jelképe, amelyet azért építettek, hogy összekössék Budát és Pestet. Ez arra a Szentatya által többször hangsúlyozott gondolatra utal, miszerint fontos az emberek között hidakat építeni.
„Az egyház az itt élő emberekért van.” – riport az Ukrajnában élő Trunk Josef atyával
Több mint 28 évvel ezelőtt Trunk Josef atya, katolikus pap Németországból Ukrajnába költözött. Egy kárpátaljai plébániára került, hogy a helyi német nemzetiségűeknek anyanyelvükön, németül hirdesse Isten Igéjét. József atya megtanult ukránul, és a háború ellenére Kárpátalján maradt.
ORSZÁGOS SZERETETLÁNG IMATALÁLKOZÓ
Időpont: 2023. március 25., 9 órától
Helyszín: Budapest, Rákosszentmihályi Főplébánia (1161 Templom tér 3.)
12:00 órakor Szentmise - főcelebráns: Márfi Gyula, nyugalmazott érsek
A részletes programot hamarosan közzétesszük. Bővebb információ: Tolvaj Endréné Irénke országos koordinátortól naponta este 8 óráig a 06-30-912-9915-ös telefonszámon.
Jézus a jel
"Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek." (Lk 11,29–32)
Jel, hogy bűnbánó szívvel Isten felé forduljunk...
Bocsáss meg Uram, mert vétkeztem ellened és az emberek ellen... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meghívó a "Varázslatos selyem" kiállítás megnyitójára
Sípos (S) Gyula: Szeretetláng mesék - 3. történet
Harmadik történet, amiben hőseink megküzdenek a haragvó szörnyeteggel és legyőzik azt.
Szexchates üzenetekkel zsarolták meg a pedagógust a diákjai
Két évvel ezelőtt egy álprofilon keresztül szexchateltek egy tanárral a saját diákjai Celldömölkön, akik most megzsarolták ezekkel az üzenetekkel a pedagógust.
Háborús statisztika + ima
Oroszország mintegy 115 milliárd dollárt költött az Ukrajnával vívott háborúra, ami a Forbes becslése szerint a 2021-es orosz költségvetés összes bevételének egyharmada.
A püspöki kar által ajánlott imádság Ferenc pápa látogatására
Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során. Vétkeinket megvallva kérjük, hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust! Ő a mi biztos jövőnk. Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben. Bizalommal kérjük, hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, valamint a magyar szentek és boldogok közbenjárására Szentatyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása legyen kegyelem és erő forrása, hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk, reménnyel építsük földi hazánkat, és parancsaidat teljesítve eljussunk az örök hazába. Ámen.
Visszafordítható a halláskárosodás folyamata
A Rochesteri Egyetem kutatói kiderítették, hogyan indítható be egereknél a belső fülben található érzékelőszőrök regenerációja. Ezzel visszafordíthatóvá válhat a folyamat, ami a halláskárosodás leggyakoribb oka embereknél.
1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Heti könyvajánló: Jézus Krisztus élete
Jézusról nagyon sokféle kép van forgalomban. Ezek szerint lehet ő félisten, de lehet olyan „történeti Jézus” is, aki semmilyen csodát nem követett el, és akit csak követői tekintettek Istennek. Lehet guru, egy bölcs a sok közül. Lehet nagy tanító, akinek tanait ugyan tiszteljük, akire hivatkozhatunk is, de akit nem kell követnünk. Lehet forradalmár vagy épp erőszakmentes békekövet, lehet jólétünk biztosítója, lehet házas…