Címlap
Afganisztán
„Én vagyok a negyedik elnök, akinek a mandátuma idején az amerikai katonák jelen voltak Afganisztánban. Két demokrata és két republikánus elnökről van szó, és én nem fogom ezt a háborút egy ötödikre hagyományozni” – mondta Joe Biden. Az amerikai elnök ezzel egyértelművé tette, annak ellenére sem vonja vissza az amerikai erők kivonásáról hozott döntést, hogy ezzel megnyílt az út a tálibok előtt a hatalom visszaszerzésére.
Egy imafelhívás hazánkért
Ezt az imafelhívást kaptuk levélben, amit örömmel teszünk közzé: "HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL IMÁVAL LÉGY HÍVE MOST, MAGYAR!
Krisztusban Kedves Testvéreink!
Szeretettel kérjük, olvassátok el felhívásunkat, mérlegeljétek szívetekben, és ha részt vesztek e közös imavállalásban, vallásos felebarátjaitoknak adjátok tovább a hírét!
A nagy kérdés
"Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” (Mt 19,16–22)
Ez a nagy kérdés, amit fel kell tennünk Istennek...
Segíts Uram, hogy életem a Te dicsőségedre és az emberek javára legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Az alázatos szív elbűvöli Istent!
"Kedves testvéreim, jó napot és vidám ünnepet kívánok!
Ma, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepén különös jelentőséget kap a Magnificat a liturgiában. Ez a dicsőítő ének olyan, mint egy „fénykép” Isten anyjáról. Mária „ujjong Istenben, mert letekintett szolgálóleánya alázatosságára” (vö. Lk 1,47–48).
Szűz Mária testben való felvételének magyar bizonyítéka
Az Ószövetség idejéből három emberről tudunk, aki testben vétetett fel Istenhez. Illés a tüzes szekéren, Mózes, akinek holttestét az angyalok vitték fel, és Énok. (Ezért jelenhetett meg Mózes és Illés Jézusnak, hiszen az Ő kereszthaláláig és feltámadásáig nem volt nyitva a menny az elhunyt lelkeknek.) Az Újszövetség idejéből Szűz Máriáról hisszük ezt, s ennek nagyszerű bizonyítékát adja a XX. században a Galgóczy Erzsébettel történtek.
A gyerekek mentális problémáinak leggyakoribb okai
A gyerek érzelmi, koncentrációs vagy viselkedésbeli problémáinak leggyakoribb kiváltó okai:
Az Úr anyja, Nagyboldogasszony
"Erzsébet hangos szóval így kiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?" (Lk 1, 39-56)
Erzsébet prófétai felkiáltása Úrnak nevezi a születendő kisdedet...
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az apostoli vizitátor Medjugorjéról
„Misszióm annak a jele, hogy Ferenc pápa odafigyel a zarándokokra. A pápa oda küld, ahová az emberek azért mennek, hogy az üdvösség fényét keressék. Međjugorjéba a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy találkozzanak Istennel, Krisztussal, és hogy találkozzunk az ő Anyjával.
Augusztus 15-én Mária mennybevételét ünnepeljük
A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli.
Nyári forróság - röviden
Az idei július volt a valaha feljegyzett legmelegebb hónap a Földön – közölte pénteken az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA), amely szerint az új rekord megszületésében szerepet játszott a klímaváltozás. A NOAA 142 éve méri a Föld hőmérsékletét.
Ilyen hal nem létezhet véletlenül
Bármennyi igazság is van az evolúciós tanokban - és van -, a természetben számtalan olyan olyan élőlényt találunk, amelynek kialakulását, életét nem lehet pusztán evolúciós törvényszerűségekkel leírni. Itt egy példa:
Gyermeki lelkület
"Jézus azonban így szólt: Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,13–15)
A gyermeki lelkület Istent Atyának hívja és rendületlenül bízik benne...
Segíts Uram, hogy gyermeki hittel bízó, érett kereszténnyé lehessünk mindannyian! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult