Címlap
Buzdítás és beszámoló egy szeretetlángos lelki napról
Megéri Jézus tanítványának lenni! Hogy miért is? Jézus a legjobb tanító! Van-e a világon még Valaki, aki Önmagát adta volna értünk? Hát nincs! Ezért mindenben igyekezzünk megfogadni tanácsát, elfogadni útmutatását. Ő csakis jót akar nekünk,még akkor is, ha néha korhol minket. Megmutatja, mivé válhatunk, ha Vele járunk. Én 2020. májusa óta járok Vele ismét...
Igazságot szolgáltat
"Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak?" (Lk 18,1–8)
Isten irgalmas szeretetében elmerülve sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az Igazság is, és megfizet mindenkinek...
Irgalmazz nekünk Uram, mert szeretünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Isten ítéletével kell szembenéznünk, ha nem tudjuk megvédeni a teremtett világot
A Szentatya személyesen nem tudott részt venni a skóciai Glasgow-ban november 12-én záruló klímacsúcson. November 9-i keltezéssel levelet küldött a skót püspököknek, kiemelve, hogy Isten a világot egy gondozást kívánó kertként ajándékozta nekünk, hogy az emberiség számára közös otthont adjon.
Mikor legcélszerűbb lefeküdni aludni?
A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza, idézi az eredményekről beszámoló brit tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst közleményében az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).
Átmentek a gyermekeket érintő népszavazási kérdések
Két újabb, a kormány által beadott népszavazási kérdés ügyében hozott a kabinet számára pozitív döntést a Kúria. A Kalas Tibor által vezetett háromtagú bírói tanács helybenhagyta a Nemzeti Választás Bizottság (NVB) korábbi határozatát, amely a következő kérdéseket hitelesítette:
Elveszíted vagy megmented?
"Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre." (Lk 17,26–37)
Vajon képes vagyok-e elengedni az életemet szeretetből, Isten dicsőségére és az emberek javára?
A félelemmel teli, önigazult élettől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
"Szellemi tisztulás és testi - lelki gyógyulás történt"
Egy ima-kilenced gyümölcsei: "Életem folyamatának része volt ez a kilenced. Tudom, hogy a jó Istennek is kedves volt, meghallgatta az imát, megsegített, gyógyított és megerősített. Nagyobb lett a bizalmam Isten felé, jobban Rá tudok hagyatkozni, erősödött a hitem és az imaéletem.
Francia egyház és a visszaélések
A Sauvé-jelentés drámai adatokat közöl: a francia katolikus egyházban 1950 és 2020 között 216 ezer áldozatot említ, míg a bűncselekményekben érintett egyházi személyek száma 3000 körül van. Az egyház elismerte a visszaélések rendszeres és intézményi jellegét, felelősségét és határozott intézkedéseket hozott...
Isten országa
"Isten országa köztetek van.” (Lk 17,20–25)
Az Isten Szeretet, Isten országa is szeretetben épül és növekszik...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 57: Mit tehetünk mi, keresztények járvány idején?
A rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért, és hogy hazánk a Szeretet földje legyen... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
El tudod ezt hinni?
"Aztán Jézus a lepráshoz fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” (Lk 17,11–19)
Vajon valóban hisszük-e, hogy Jézusnak minden lehetséges és gondot visel ránk?
Drága Jézus! Hozdd el a gyógyulást és szabadulást nekünk és az egész világnak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nagyot csökkent az örökbefogadások száma Magyarországon
Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa szerint Magyarországon 2016 óta először esett 1000 alá az örökbefogadások száma (901), miközben dupla ennyi az örökbefogadható gyerek (1778). Beszédes adat, hogy a gyerekek számánál jóval többen (3113 fő) várnak gyerekre.
