JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Megnyílt Ferenc pápa mosodája

Kategória: Uncategorised Megjelent: 2017. április 11. kedd

"Ferenc pápa mosodája" nevet kapta a Róma belvárosában megnyílt mosoda, amelyben hajléktalanok tisztíthatják ruháikat és takaróikat - közölte a pápai alamizsnahivatal hétfőn.

A mosoda ingyen mossa, szárítja és ki is vasalja a hajléktalanok által hozott ruhaneműket. A gépek működtetésében önkéntesek segítenek. A mosodában hat mosó- és hat szárítógépet helyeztek el, valamint vasalókat: a legmodernebb háztartási gépeket egy ismert multinacionális cég adományozta, és ingyenesen szolgáltatja a mosószert is.

A mosoda a Vatikántól nem messze levő Trastevere negyedben nyílt meg, a Szent Egyed közösség szegényeknek és hajléktalanoknak fenntartott egyik központjában. A mosoda mellett a következő hónapokban borbélyüzlet, orvosi rendelő és élelmiszer-, valamint ruhaelosztó is működik majd.

Ferenc pápa 2015 februárjában nyitott meg egy zuhanyzóhelyet a Szent Péter tér oszlopcsarnokának oldalában, majd ugyanitt ingyenes borbélyszolgálat is elkezdett működni, tavaly pedig szintén itt orvosi ambulancia nyílt. 2015-ben a Vatikán közelében éjszakai szállást is nyitottak hajléktalan férfiak számára.

(index.hu)

You have no rights to post comments