Beszámoló a szombati Szeretetláng lelki napról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2022. január 31. hétfő

A kora reggeli vonattal indultunk Zalaegerszegről keresztanyámmal a törökbálinti Szeretetláng lelki napra, de a tartalmas lelki nap mindenért kárpótolt bennünk.

Már a vonaton igazi zarándoklathangulatot csináltunk. Rózsafüzért imádkoztunk, az örvendeteset, és a hét tizedeset. Jókat beszélgettünk. Bár többen lettünk volna...
Gyorsan ment az idő. Hamar odaértünk.Örömteli fogadtatás várt ránk.
Nagyon tetszett Sipos Gyula előadása a Próféciákról Magyarország számára. Sok érdekes dolgot elmondott, amiből kiderült, hogy Hazánk tényleg egy kivételes Nemzet. Nemhiába a Szűzanya országa.
Erre legyünk büszkék, és ahogy Gyula mondta, mindenki tegye hozzá a magáét, mert csak így lesz kerek egész. A Szentmise is nagyon szép volt, amit Baladincz József atya bemutatott. Én egész idő alatt úgy éreztem, mintha Erzsébet asszony is velünk lenne. Megható, és tanulságos volt az imaszándékokra való imádkozás is. Bízom benne, hogy sok gyógyulás, és tanúságtétel születik az imameghallgatások által.
Nagyon nagy hálával és szeretettel a szívünkbe indultunk haza. Köszönet az Égieknek, a szervezőknek, segítőknek, hogy ilyen szépre sikerült ez a nap.
Isten Áldását kívánva: L.né  Baki Melinda.

(A lelki nap előadása meghallgatható itt: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/16282-profetai-szavak-magyarorszagnak

You have no rights to post comments