Medjugorjeban jártam

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2014. december 02. kedd

 Hét év után, október közepén jutottam el újra erre a helyre, ahol a kegyelem gazdagságát a csodálatos halfogáshoz tudom hasonlítani. Nagyon éhesen mentem, sok kéréssel. Egy közbenjárás alkalmával azt mondták nekem: mindig kérj sokat annak, akiért imádkozol. Nos, gondoltam, most magamnak kérek sokat.

Nincs mód ezt mind leírni, mert még annál is többet kaptam. Rátettek, mint a mobilt a töltőre J. Első éjszaka azt álmodtam, hogy egy fehér galamb engedi, hogy megfogjam, magamhoz öleltem, s miután elengedtem nem ment el. Soha nem volt még ilyen álmom (azért jobb, mint egy fekete holló J).

https://lh4.googleusercontent.com/-bmzEcp-RRLw/TZK7VO7Yu1I/AAAAAAAABjI/BPH0heMWgfY/w640-h480-no/DSC00824.JPGLeginkább egy történetet emelek ki, mert azt gondolom, hogy másnak is szól. Azon a napon, amikor a kishegyre mentünk esett, s a harmadánál visszafordultunk. Másnap hajnalban öten újra nekivágtunk. Ketten egyedül kívántak menni, így hárman maradtunk. Megegyeztünk abban, hogy minden állomásnál mondunk egy fohászt, vagy rövid gondolatot. Amikor ahhoz a stációhoz érkeztünk, mely Mária mennybemenetelét ábrázolja, a következő történt: Eszembe jutott egy dokumentumfilm a világ legveszélyehttp://iho.hu/img/110701_SH14D/SH-14D_630sm.jpgsebb szakmáiról. A filmben akkor a helikopteres tengeri mentőket mutatták be. Amikor viharba kerül egy hajó, vagy csónak a tengeren, a parti őrség őket küldi. A helikopterből egy erős kötelet leengednek, melynek a végén van egy kampó, vagy olyan eszköz, amibe a vízben lévő belekapaszkodhat és felhúzzák. Ha a vízben lévő magatehetetlen, akkor a kötélen lemegy egy mentő és a bajba jutottat rögzíti egy másik kötéllel egy hordágyhoz és utána húzzák fel. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy modern példabeszéd a közbenjáró imáról: A vízben lévő ember az, akiért imádkozunk. A helikopter a kegyelem, ami az ima hatására jelenik meg, az imádság pedig az a kötél amivel rögzítünk. A rózsafüzér ilyen erős kötél! A kísértés úgy jelentkezik, hogy rövid idő után abbahagyjuk az imát, mondván: Isten nem akarja. Pedig, ha hittel és kitartóan imádkozunk, mindig megjelenik a kegyelem. A rózsafüzér azért speciális, mert Mária rendelkezésére több ezer helikopter-flotta áll. A mi dolgunk tehát: a csendes kötélfonás hittel. Ezt bárki megteheti, egyedül is. Családban, vagy közösségben a közbenjárás hatására nem is kötél, hanem háló szövődik, így nagyobb esély van a szabadulásra, mint ahogy hálóval több halat lehet fogni, mint egy horoggal. Ez a szó szoros értelmében emberhalászat.

Megható volt látni, és a beszélgetésekből megtudni, ki-ki hogyan fonja kötelét. Láttam hetven fölöttieket bottal, súlyos beteget sírva felmenni a Krizsevácra. Megpihentek, majd újra nekivágtak. Tudták, érezték nem könnyű, de megéri. Néhányan mezítláb mentek az erősebb kötél reményében. Kisgyermekek is voltak, kiket többen felváltva vittek, segítve a szülőket.

Sajnos nem kapok jutalékot az autóbusz tulajdonosától, ha legközelebb többen jelentkeznek egy ilyen zarándoklatra. Ezeket leírtam, mert azt gondolom, hátha van egy valaki, aki jobban megérti a közbenjárás lényegét.

Őszintén bevallhatjuk, hogy ezt tudtuk eddig is az eszünkkel. Ha viszont ebből a tudásból tapasztalat lesz, akkor már az a szívbe kerül és az már hit. Ennek hiányában csak kishitűség van, amiért a tanítványok nem kaptak dicséretet. Az adventi időszak kitűnően alkalmas egy ilyen tapasztalat szerzésére. Remélem olvashatok róla a következő számban.   

Ozsváth Gyuri

Hozzászólások   

+1 #1 lausdeo 2014-12-02 11:21
2010-ben a Szentszék Nemzetközi Bizottságot hozott létre a medjugorjei történések kivizsgálására, amely 2014. januárjára elkészítette végleges jelentését. Az ügy -ha jól tudom - most a Szentatya döntésére vár. Ennek ellenére vannak olyanok akik az egyértelmű gyümölcsöket (megtérések, gyógyulások, stb.) figyelmen kívül hagyva már jó előre elítélték és tagadják a medjugorjei Mária jelenéseket, az üzenetek hitelességét. Tevékenységükke l sokakat elbizonytalanít anak és meggátolnak abban, hogy a rendkívüli kegyelmekben részesülhessene k. Isten irgalmazzon nekik, ha tévednek: http://hu.radiovaticana.va/news/2014/10/31/p._szab%C3%B3_ferenc_sj_jegyzete_a_k%C3%A9tes_medjugorjei_m%C3%A1ria-jelen%C3%A9sekr%C5%91l_%C3%A9s/ung-834038

You have no rights to post comments