Néhány információ az érdi tanodáról

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2017. április 18. kedd

A tanodára minden településen egyre nagyobb szükség van, mint tudjuk az iskolák jelenlegi helyzete olyan, hogy a problémamentes szorgalmas gyerekekre alkalmas. Mint már korábban írtam, a cigánymissziónk  akkor lehet hatékony, ha a gyerekekkel külön lehet foglalkozni. Nos, Isten ebben a vágyunkban  nagyon mellénk állt, így volt lehetséges, hogy egy támogatónk akadt, aki ennek megvalósítását, fenntarthatóságát  magára vállalta.

Mellénk álltak önkéntes segítők, akik idejüket áldoznák erre a munkára, vagyis hogy felzárkóztassanak a tanulásban lemaradt gyerekeket. Már csak egy alkalmas házra volt szükség.
Isten megint megsegített, mivel a hirdetésre jelentkezett valaki, aki bérelt a Közútkezelőtől egy  házat azzal a céllal, hogy autista gyerekeket tanítanak, de a havi tandíjat  - a fenntarthatóság  miatt – nem tudták vállalni a szülők, ezért átadták nekünk az épületet.
A közösségi létre alkalmas ház körül kert van, ami a gyerekeknek sok mindenre jó.
A Szimfónia program - vagy nevezhetjük szociális zenélés alapjainak lerakása - is folyamatban van, ami alapfokú zeneiskola alapítását jelenti.
A gyerekek hozott hangszerekből kiválaszthatják, amivel szeretnének zenét tanulni, majd képzett zenetanárok tanítják őket. A hangszereket nem vihetik haza, de ott mindig tanulhatnak rajta.
Eddig is sok munka előzte meg a felkészülésünket, jogi státusz kaptunk hivatalos bírói végzéssel, a gazdasági munkához szükséges formulák is hihetetlenül bonyolultak, munkaigényesek, a jó szándék, a tenni akarás után még sok tenni való van ami még nem oktatás, tényleges gyerekkel való foglalkozás.
Talán számunkra ez nehezebb, mint beállni abba, amit vállaltunk.
Most következik, hogy az iskolákat felkeressük (12 iskola), hogy vagyunk és a bukásra váró gyerekeket vegyük számításba.
Nyáron egy tábor keretében ismerkedünk velük és augusztusban a pótvizsgára készülünk velük. Addig is látogatjuk a családokat, Hankovszki Béla atya is velünk jön, ő a mi lelki vezetőnk, mert ebben a munkában ez nagyon fontos.
Az atya különleges módon szereti a szegényeket, mint mondta papi hivatását a szegények szolgálata iránti vágy határozta meg.
Mindennap hordozzuk imáinkban  az új szolgálatunkat, mert nem elég a jó szándék, Isten ereje megtartó kegyelme a szegények megértése és irántuk való türelemre, kitartásra van szükségünk.
Kérjük, ha valaki megteheti, imájával segítsen bennünket.
Tarnóczi  Mária

You have no rights to post comments