Beszámoló a debreceni menekülttáborból
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2012. április 22. vasárnap
Zsuzsi és Zoli (Törökbálintról - ők kezdeményezték, hogy imádkozzunk a nehéz sorsú és bántalmazott gyermekekért) sok utánajárás után lehetőséget és engedélyt kaptak arra, hogy bemehessenek a debreceni menekülttáborba. A törökbálinti házas közösségek segítségével nagy gyűjtést szerveztek és felpakolt autóval indultak oda. Itt a beszámoló a tapasztalataikról:
Kedves Mindenki!
Szerdán délelőtt kaptuk meg az engedélyt a menekülttábora való belépéshez, a Belügyminisztériumból. Csütörtök reggel indultunk a teljesen megtöltött személygépkocsival + a hatalmas csomagtartóval.
Megérkezésünkkor derült ki hogy már nagyon vártak minket, utóbb kiderült hogy nagyon ritkán kapnak adományt. Azt ott dolgozók nagyon kedvesek és szívélyesek voltak, végig kísértek minket az egész táboron, mindjárt kaptunk 2 tolmácsot is.
Maga a tábor régi katonai laktanyák épületéből + egy baraksorból áll. Minden szobában egy család lakik gyerekekkel együtt. Mindjárt a kapuban összefutottunk annak a családnak a férfi tagjával, akik miatt ez a gyűjtés indult. A két tolmács és egy ott dolgozó fiatal lány segítségével azonnal be is hívtak minket ennek a családnak szobájába. A látvány ami elénk tárult rendkívül szegényes de rendet és tiszta képet mutatott. A legkisebb gyermeket mindjárt sikerült megörvendeztetni egy hatalmas játékautóval és kis cipővel, valamint a két másik gyermek is talált magának játékot és ruhákat is. A szülőknek is jutott néhány ruha, táska. Az anyuka a kicsinek örömmel a lábára húzta a kis szandit. Majd ekkor híre ment az egész táborban, hogy adományokat hoztak és hatalmas gyermeksereg vett minket körül, akik nagyon kíváncsiak voltak mindenre, és folyamatosan jöttek velünk. Ekkor kezdtük szétosztani köztük a csokikat, néhány labdát, és a rengeteg plüss állatkát. Igyekeztünk hogy minden gyermeknek jusson valami kedvére való. Nagyon megható volt hogy mikor véletlenül mondjuk egy kutyust nyomtunk a kezébe egy gyermeknek de ő inkább egy macit szeretett volna akkor mutatta hogy visszaadja és ha lehet inkább a másikat kéri. (Regina nővér esete jutott eszembe, amikor Indiában a vonatállomáson állt, és látta hogy egy szegény ember az utasok által eldobált poharakból az utolsó cseppeket próbálta kiinni, akkor a Nővér adott neki pénzt, hogy tudjon egy pohár ital venni az automatából. Majd az illető bedobta a pénz vett egy pohár italt és a visszajáró pénzt, visszavitte a Nővérnek. Amit persze ő nem fogadott el.)
Ezután épületről épületre jártunk és próbáltuk szétosztani a Ti általatok biztosított rengeteg adományt. Mindennek nagyon örültek, mindennek volt helye, de ami slágerszámba ment azok a cipők (gyerek, felnőtt) és a játékok. Még a csizmákat is azonnal a gyermekek lábára húzták. Volt olyan hogy egy óra múlva is láttuk, hogy boldogan sétálnak a csizmákban. Sok gyermeknek és felnőttnek nem volt rendes cipője. Az első gyermek, akivel a kapuban találkoztunk csak egy harisnyában cipő nélkül sétált az udvaron. Az egyik tolmács fiatalembernek is csak papucs volt a lábán. Neki kértük másnapra a 38-as cipőt. A 7-8 éves gyermekek is és a kicsik is sokszor mezítláb voltak, persze volt akiket cipőben láttunk. Volt akinek csizmája volt, volt akinek csak papucsa, volt akinek semmi.
Nagyon örültek minden ruhának, táskának, tisztálkodó szereknek, játékoknak is.
Több mint 3 órán keresztül osztottuk a Ti nagylelkű ajándékaitokat. Nagyon jó volt látni az anyukák hálás tekintetét, a gyermekek mosolygó szemeit.
Nagyon meglepődtünk mikor az osztás kellős közepén az igazgató úr sietett felénk, aki elmondta, hogy ő maga szerette volna megköszönni a rengeteg adományt, amit a táborlakók részére vittünk. Elmondta, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy bárki is hozna nekik valamit. Nagyon kedves embert ismertünk meg a személyében és a dolgozók is nagyon kedvesen fogadtak minket. Egy fiatal ott dolgozó lány aki végig a segítségünkre volt, elmondta nagyon szeret ott dolgozni, és a gyermekek is mindig örömmel vették körül őt, Elmondta hogy szokott nekik magyart tanítani.
A táborban kb. 300 fő lakik, ebből több mint 100 a gyermek. Vannak várandós anyukák és pici babák is. Főleg Afganisztánból, jöttek, de voltak Szomáliából és Koszovóból is.
A másnapi gyűjtést azért kértük, mert voltak gyermekek, akiknek sajnos semmit sem tudtunk adni.
Volt egy kislány Parissa a neve, aki nagyon szeretett volna mesekönyvet. De a könyvek olyan gyorsan elfogytak hogy neki nem jutott és nagyon szomorú volt. Azonnal megígértük, hogy másnapra keresünk neki meg a többieknek is. Ekkor már tudtuk, hogy a következő nap Pestre jönnek és az itt maradt adományokat, el tudják vinni. Ez biztos nem volt véletlen. Nagyon örültünk neki, hisz még sok minden itt maradt ami nem fért be az autóba. Egy anyuka is nagyon szeretett volna kabátot a 8 éves lányának, neki is megígértük hogy valaki biztosan ad majd egyet nekik. A fiúk nagyon vágytak autókra és labdákra. Ezért kértük őket.
Miközben mi boldogan, rengetek élménnyel gazdagodva, megerősítve abban hogy ezt csinálni kell hisz nagy szükség van rá és nagyon jó dolog adni, Évi ismét akcióba lépett.
Évi gyors szervezésének és a Ti azonnali segítségnyújtásotok révén minden, amit kértünk néhány óra alatt összejött.
Nagyon megható volt, hogy mire mi hazaértünk már mindent összeadtatok. Még le sem raktuk a csomagtartót máris az anyuka a kezünkbe nyomott rengeteg cipőt, mesekönyvet. Majd egymás után az Évitől, a közösségi házból, és minden honnan alig győztük felszedni a csomagokat.
Másnap délelőtt jöttek érte és sikerül újból megtölteni egy autót. A konkrét kéréseket felcímkézve küldtük a gyermekek, felnőttek részére.
Volt egy nagyon furcsa érzés, kép bennünk valami, ami nem olyan, amihez hozzá voltunk szokva, amit akkor ott fel sem tudtunk fogni. Igazából csak este és másnap reggel tudatosodott bennünk hogy mi volt ez.
Egyetlen egy gyermeknél sem láttunk semmilyen játékot! Akár az udvaron szaladgáltak, akár bent a házakban, akár a szobájukban, sehol nem láttunk egy darab játékot sem!
Azért mert nem volt semmijük. (Az egyetlen amit láttunk kb 4 db bicikli)
Nagyon – nagyon szépen köszönünk minden adományt! Mindenkinek a gyors és nagylelkű segítségét!
Minden ruhát, cipőt, játékot, könyvet, szappant, sampont, fogkrémet, táskát, törülközőt, tányért, függönyt, kabátot, szervezést, pénzt, csomagtartót, kisautókat, állatkákat, stb.
Olyan gyermekekhez, családokhoz, került, akiknek nincs hazájuk, nincs otthonuk, szinte nincs semmijük, de nagyon aranyosak, reményteljesek, nagyon hálásak minden segítségért, és nagy szeretett van bennük!
Egy életre szóló élményben volt részünk! Reméljük akár mihamarabb visszamehetünk oda.
Köszönet érte Istennek és Nektek!
Kérjük az imáitokban is gondoljatok rájuk!
Hálás köszönet!
Külön köszönjük Böjte Csabáéknak a Csobánkán lévő embereknek is a nagylelkű segítségüket!
Zsuzsi és Zoli
