Bejegyezték Iványi Gábor egyházát

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. november 19. szombat

„Céljainkhoz egy lépéssel közelebb kerülve bejegyzett egyházzá minősült a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy visszakaptuk korábbi státuszunkat, ahhoz a magyar államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velünk, ám eddig erre hiába vártunk” – írta pénteki közleményében Iványi Gábor lelkész egyháza.

A MET-et 2011-ben fosztották meg egyházi státuszától. Iványi egyháza pert indított, először 2013-ban az Alkotmánybíróságon nyert. Az ítélet megállapította, hogy a magyar állam alkotmánysértő módon vette el a MET-től az egyházi státuszt, amit vissza kell állítania. A kormány ezt nem tartotta be, ezért Iványiék 2017-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, itt is nyertek. Az EJEB döntése szerint a magyar államnak a jogsértő magatartása miatt hárommillió euró kártérítést és 2250 euró perköltséget kell kifizetnie.
A „bejegyzett egyház” státusz a jelenlegi egyházi törvény szerint a harmadik lépcsőfokot jelenti, az elsőn a vallási tevékenységet végző egyesület, a másodikon a nyilvántartásba vett egyház áll.
Az egyházi státusz elvételével a MET-et rengeteg jótékonysági célra szánt pénztől is megfosztották. Ennek kapcsán közleményében az egyház ír arról is, hogy a költségvetésük meghatározó részétől fosztották meg, terhelték „feleslegesen és bűnös módon” a hitvallást is érintő közfeladatok ellátásában.
A 2011-es egyházügyi törvény csak az úgynevezett történelmi egyházaknak biztosított kiegészítő támogatást. Akitől elvették az egyházi státuszt, egyesületként továbbra is szabadon folytathatott vallási tevékenységet. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az egyházügyi törvény alkotmányellenes, emiatt 2013-ban új jogszabályt fogadtak el.
Az egyházügyi törvény ellen kilenc Magyarországon bejegyzett egyház is pert indított. Az EJEB már 2014-ben kimondta, hogy a jogszabály sérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 9. cikkelyét a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadságról, illetve a 11. cikkelyét is a gyülekezés és egyesülés szabadságáról.
(444.hu)

You have no rights to post comments