Parolin bíboros az Európa Tanácsban: Nem fogadhatjuk el a folyamatos agressziós háborút Ukrajnában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. május 21. vasárnap

Európa állam- és kormányfői Reykjavíkban, Izlandon gyűltek össze az Európa Tanács 4. csúcstalálkozójára május 16–17-én. Pietro Parolin bíboros államtitkár képviselte a Szentszéket a tanácskozáson, mivel a Szentszék megfigyelői státuszt élvez az Európa Tanácsban.

Parolin bíboros május 16-án, szerdán szólalt fel; beszédében közvetítette Ferenc pápa üdvözletét a jelenlévő államfőknek. Megjegyezte, hogy a csúcstalálkozó hivatalos nyilatkozata az Európa Tanácsot „békeprojektként” írja le. Ferenc pápa szavaira hivatkozva ugyanakkor hangsúlyozta: az ukrajnai háború azt mutatja, hogy a „közösségi politika és a multilaterális kapcsolatok erősítésének szenvedélyes keresése egy távoli múlt vágyakozó emlékének tűnik”. A vatikáni államtitkár ezért arra buzdította az európai vezetőket, hogy tegyék fel maguknak a kérdést – nem utolsó sorban a háború sújtotta Ukrajnára gondolva –, hol vannak a békére irányuló kreatív erőfeszítések?

Ezt követően Parolin bíboros hangsúlyozta, hogy Európának nem szabad elfelejtenie az ukrán népet, amely szenved és életét áldozza a konfliktusban. „Nem fogadhatjuk el passzívan, hogy ebben a meggyötört országban folytatódik az agressziós háború” – mondta.

Parolin bíboros államtitkár az Európa Tanács csúcstalálkozóján tartott rövid beszéde végén megerősítette, hogy a Szentszék minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy békét teremtsen Európában és a világon. „Itt az ideje, hogy lépéseket tegyünk, és végleges és igazságos békét teremtsünk Ukrajnában és Európa összes többi úgynevezett szürke zónájában” – nyomatékosította a vatikáni államtitkár.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments