Ételek, italok, és a rák kockázata
Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető: a fej és a nyak megbetegedéseihez (száj-, garat- és gégerákhoz), nyelőcső- és bélrákhoz, valamint mell- és májrákhoz - írja a The Guardian nyomán az MTI.
Egy jó hír: az Európa Tanács elutasította a béranyaságot
Az Európa Tanács március 15-én – 16 nem és 15 igen szavazattal – véglegesen elutasította a béranyaság gyakorlatát. A Katolikus Családok Európai Föderációja (FAFCE) üdvözölte a döntést.
A megtérés és a bűnbánat útján a nagyobb jó felé – Születésnapi beszélgetés Sajgó Szabolccsal
Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, költő, a Párbeszéd Háza igazgatója augusztus 7-én ünnepli a hetvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele életéről, hivatásáról.
Íme az új meséskönyv - ahogy álmodjuk!
Kedves Mindenki! Második mesesorozatunk, az Ármányos sárkányos végéhez érkeztünk (nagyjából). Természetesen ábrándozunk arról, hogy ezt is - mint a Sárkányszelídítőket -, megjelentetjük nyomtatott formában is. Az alábbiakban bemutatunk tizenegy próba-oldalt a meséskönyvből, és a mesék listáját is, mert kíváncsiak vagyunk a véleményetekre! (Jó-e a sorrend, ilyen legyen-e a tördelés, stb.)

A Bibliában is leírt földrengésre utaló emlékeket találtak Jeruzsálemben
Más helyeken korábban már találtak bizonyítékokat a 2800 évvel ezelőtt, Uzziás júdai király idejében történt földrengésre. A The Jerusalem Post angol nyelvű izraeli újság hírportálja augusztus 4-én számolt be arról, a régészek most a Jeruzsálemben zajló ásatások során is rábukkantak a Bibliából ismert földrengés nyomaira.
A Szentlélek jelenléte és munkája életünkben - lelki nap Bokodon
A Szentlélek jelenléte és munkája életünkben - lelki nap Bokodon, a Római Katolikus Templomban 2016. március 19. szombaton. Részletek:
Ferenc pápa: Nincs más evangélium, csak Krisztusé!
Augusztus 4-én a délelőtti általános kihallgatást a VI. Pál teremben tartotta a Szentatya. Folytatta Pál apostol Galatáknak írt leveléről szóló katekézisciklusát. Elmélkedésének középpontjában az evangélium egyetlenségének témája állt (vö. Gal 1,6–8). Az audiencia végén elmondott felhívásában pedig konkrét tetteket kért a libanoni nép megsegítésére. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Áldott nőnapot!

Ezzel a szép festnénnyel - Torma Kati alkotása -, kívánunk áldott nőnapot minden kis- és nagylánynak, nőnek, asszonynak, feleségnek, anyukának, nagymamának és dédinek ma - és minden nap!
24 óra az Úrért – A magyar egyházmegyék is csatlakoznak a Szentatya felhívásához
Ferenc pápa idén, az irgalmasság szentévében március 4–5-ét jelölte ki arra, hogy a világ katolikus hívei imádságban 24 órát együtt töltsenek az Úrral. A pápa Misericordiae vultus kezdetű bullájában hirdette meg a „24 óra az Úrért” elnevezésű ájtatosságot, melybe egyházmegyéink is bekapcsolódnak.
Álljunk ellen a gyűlölködésnek! – Imádság a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján
Augusztus 2-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a józsefvárosi Szent József-templom plébániáján ökumenikus imádságot tartottak a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök mondott homíliát.
Mi okozhat gyomorégést, refluxot?
- Kevés, általában nagyobb adagú, gyorsan elfogyasztott étkezés;
- bő zsírban sült, nehezen emészthető ételek;
- koffeintartalmú italok, kávé, alkohol és fűszeres ételek;
- túlsúly, mozgásszegény életmód;
- egyes gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, izomlazítók, vérnyomáscsökkentők;
- gyógyszerek-vitaminok éhgyomorra történő bevétele;
- túl sok cukor fogyasztása, késő esti, közvetlenül lefekvés előtti nassolás. Jó tanácsok:

