„Beer Miklós hívott, nem bírtam ellenállni”
Két éve vonult nyugdíjba Beer Miklós váci püspök, aki úgy érzi, azóta talán még több dolga akad, mint volt az egyházmegye vezetőjeként. Létrehozott egy alapítványt, amely „örökbe fogadta” az ezer lelkes Ságújfalut. A legkülönbözőbb módokon segítenek a rászorulóknak – főként romáknak –, legutóbb például külön gyűjtést szerveztek egy cigány családnak, amelynek pár hete leégett a háza. Megnéztük (24.hu), mire jutott eddig a nyugalmazott püspök a munkatársaival a nógrádi kisfaluban.
Isteneknek felajánlott, megerőszakolt lányok Afrikában
Nyugat-Afrikában lányok ezrei kerülnek rabszolgasorba a trokosi több évszázados gyakorlata miatt. A hagyomány értelmében azért ajánlják fel őket a különböző istenek papjainak, és azért teszik őket „az istenek feleségeivé”, hogy jóvátegyék a családtagjaik által elkövetett bűnöket, és megkíméljék őket a megtorlástól. A gyermekek szörnyű körülmények közt élnek, megerőszakolják, bántalmazzák őket, és bár a hatóságok, illetve a különböző jótékonysági szervezetek küzdenek a tradíció ellen, sajnos még mindig jelen van a kontinensen.
Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020-ban
Az alábbiakban közreadjuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának közleményét.
A szélsőséges hangulatingadozás - borderline - tünetei
A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) 5. kiadása szerint a borderline személyiségzavar számos különféle helyzetben megnyilvánuló általános instabilitás. Ez az instabilitás megfigyelhető a személyközi kapcsolatokban, az énképben, a hangulatban, és jelentős mértékű impulzivitás (hirtelen, meggondolás nélküli cselekvés) társul hozzá.
Szentségimádás az Isteni Szeretet Közösség házában
"Kedves Testvérek! Örömmel értesítelek benneteket, hogy újra lesz Szentségimádás 2016.január 30-31 -én, szombat este 19 órától vasárnap 19 óráig. Helyszín: Törökbálint, az Isteni Szeretet Közösség Mária kápolnája (Törökbálint, Baross u.2, bejárat a kápolnába a Kazinczy utca felől)
A hétvégi programjkeretén belül szombaton este Baladincz József atya celebrálásával lesz Szentmise, valamint Sipos Gyula előadást fog tartani (vasárnap). Lesz dicsőítés, személyesen találkozhatunk Istennel. A virrasztások sajátos ereje lehetővé teszi számunkra, hogy kérjük Istent hazánk felemelkedéséért, lehet imádkozni hazánk vezetőiért, egyházunk egységéért. Ugyanakkor imádkozhatunk azért, hogy megoldódjon a bevándorlási helyzet úgy európai, mint világi viszonylatban. Imádkozzunk a békéért, és személyes szándékainkat is Isten elé hozhatjuk.
Beteljesedés vagy leépülés? A második félidő dönt!
Uzsalyné Pécsi Rita írását olvashatják a nagyszülők első világnapja alkalmából: "Ferenc pápa bátor vagy nagyon is reális. Sokszor gondoltam rá így, de különösen most, amikor a fiatalságot bálványozó korunkban meghirdeti az idősek és a nagyszülők világnapját.
A Szűzanya 2016. január 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Ma is imára hívlak mindnyájatokat. Imádság nélkül nem élhettek, mert az ima olyan lánc, amely közelebb visz benneteket Istenhez. Ezért, gyermekeim alázatos szívvel térjetek vissza Istenhez és az Ő parancsaihoz, hogy teljes szívetekből kimondhassátok: legyen meg a te akaratod amint a mennyben, úgy a földön is. Gyermekeim, ti szabadok vagytok, hogy szabadon dönthessetek Isten mellett vagy ellene. Ti látjátok hol akar bevonni benneteket a sátán a bűnbe és a rabságba. Ezért, gyermekeim térjetek vissza szívemhez, hogy Fiamhoz, Jézushoz tudjalak vezetni benneteket, aki az út, az igazság és az élet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2016. január 25., Medjugorje
1% - Hogy hazánk a Szeretet földje legyen
1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!

A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Nyilvánosságra hozták a vatikáni tulajdonú ingatlanok számát
Több, mint 5000 ingatlan van a Vatikán birtokában világszerte – tette közzé a Szentszék szombaton, miközben a Vatikán, valamint a katolikus egyház működésére vonatkozó pénzügyi adatokat is publikálták.
Melegbárokba járt a katolikus püspöki konferencia főtitkára
Lemondott tisztségéről Jeffrey Burrill, az Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának főtitkára, miután kiderült, hogy melegbárokba járt és a Grindr nevű, melegek, bi- és transszexuálisok által használt telefonos applikációt is használta.

