A Médiatanács válaszlevele a Mária Rádió ügyében
Tisztelt Aláíró! Tisztelt Rádióhallgató! Ön, a Mária Rádió budapesti jövőbeni eléréséért imára hívásra és petíciógyűjtésbe kezdett önkénteseinek egyikeként kifejezte aggodalmát a budapesti adás megszűnése miatt. E civil összefogás jól jelképezi egy közösség összetartó erejét, amely nagyon hasznos, hiszen közvetlen módon ad visszajelzést a döntéshozók számára.
Ferenc pápa történelmi újítása: püspöki szinódus Isten egész népével
Ferenc pápa forradalmasítja a szinódus módszertanát: nem csupán püspökök gyűlése lesz a Vatikánban, hanem egy folyamat, amelyből a katolikusság világszerte kiveszi a részét. Egy kis szinódus-történelem; szinódusi naptár; a hívek és a püspökök szerepe a főtitkár nyilatkozatában.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság felfüggesztette Asia Bibi halálos ítéletét
A pakisztáni legfelsőbb bíróság július 22-én felfüggesztette az istenkáromlással vádolt Asia Bibire kirótt halálos ítéletet – tájékoztat a Fides hírügynökség.
Hány évig élhetünk?
Mennyire valószerű, hogy az életkörülmények és orvosi technológiák javulásának hála a jövőben akár több száz évig is élhetünk majd? A sci-fi írók fantáziáját gyakran beindító kérdésnek egy szingapúri tudóscsapat járt utána, akik szerint a szervezet ellenálló képességén múlik, mekkora életkort érhet meg valaki. A Nature hasábjain megjelent tanulmányt a Medium Predict blog szemlézte.
Imádság a menekültekért
IMÁDSÁG A MENEKÜLTEKÉRT ÉS A HÁBORÚ SÚJTOTTA ORSZÁGOK BÉKÉJÉÉRT A SANT’EGIDIO KÖZÖSSÉGGEL 2015. július 22., szerda, 19.00 órától Budapesten. Részletek:
Szent László és a medve – Rendkívüli ábrázolásra bukkantak Székelyszentléleken

Székelyszentléleken május 24-én, a pünkösdhétfői búcsúi szentmise keretében Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök megáldotta a hat éve folyó munkálatok nyomán megújult templomot. A felújítási munkálatok a templom újjászületése mellett kiemelkedő leletet is napvilágra hoztak: egy 15. századi falképegyüttest, amely szakmai szemmel is kiemelkedő, egyedi alkotás.
A pápai helikopter-leszállópályát a római gyermekkórház rendelkezésére bocsátják
A kritikus egészségi állapotban levő gyermekeket szállító mentőhelikopterek mostantól a vatikáni leszállópályán is landolhatnak, hogy meggyorsítsák a gyerekek eljutását a Gyermek Jézusról nevezett Vatikán közeli gyermekkórházba – tudósít a Vatikáni Rádió.
Amikor gyerekek szülnek gyerekeket
Elkészült a 2020-as Gyermekjogi Jelentés, mely arra hivatott választ adni, hogy milyen volt Magyarországon gyereknek lenni. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány részletes beszámolójából az a megdöbbentő adat is kiderült, miszerint tavaly naponta 5 gyerek hozott világra gyereket. Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 1825 csecsemő született olyan anyától, aki még nem töltötte be a 18. életévét. Tavaly szintén ennyi kiskorú búcsúzott el végleg a gyerekkorától, és került egy olyan felelősségteljes helyzetbe, amelyre nem feltétlenül áll készen.
Családi pótlék?
„Nem megyek rajzra, Nórika néni, mert ma jön a családi. Torokszorító pillanat, amikor ilyet mond nekem egy általános iskolás fiúcska” – az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője, L. Ritók Nóra szerint ez a mondat is jól mutatja, milyen fontos szerepet tölt be a családi pótlék a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek mindennapjaiban. Amikor megérkezik, azokra a szükségletekre is futja, melyekre a hónap közepén vagy a végén már nem telik.
Indul a keresztény Facebook
Braziliában tiltakozásul az erkölcsi megrontás ellen, ami a Facebookon folyik, pár fiatal elindította a saját közösségi oldalát, Facegloria néven.
Veszélyben a Mária rádió
"A Mária Rádió a lelkek megmentéséért jött létre, megtérést hirdet, a rádión keresztül újra felkínálva a katolikus hitet az embereknek. -Ez a budapesti Mária Rádió most bajban van. Vagy inkább mi, a hallgatók? és a leendő hallgatók? Hány idős, szobához, ágyhoz kötött ember egyetlen kapcsolata a külvilággal, a hitével? Hányan kapnak erőt, hitet az itteni műsorokból? Ezt akarják augusztus 19-ével beszüntetni.

