Egyre népszerűbbek az internetes rózsafüzér-csoportok
Számtalan módon segíti az internet a hívek közösségbe szerveződését és imaéletét. Csaknem öt éve indult útjára egy nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezés: a rózsafüzér közös elimádkozása a Skype segítségével.
Az Úrangyala imádságról
"Érdekes tapasztalatomat szeretném megosztani egy Ománban történt utazásom kapcsán. Több mint 10 éve, hogy meghívott Péter fiam Muscatba, Omán fővárosába, ahol dolgozott. Omán békés muszlim ország, egy tömjén illatú hely, ahol a bibliai történelem találkozik a modern idők kultúrájával.
Ferenc pápa üzenete az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségéhez
A szövetség ezekben a napokban tartotta Rómában első kongresszusát, miután a Kléruskongregáció június 13-án jogi személyiségnek ismerte el.
A Google megzsarolta Ausztráliát
A Google-nek nem lesz más választása, minthogy elérhetetlenné tegye keresőmotorját Ausztráliában, amennyiben a jelenlegi formájában fogadják el az új médiatörvény javaslatát- közölte a techcég ausztráliai igazgatója, Mel Silva a pénteki szenátusi meghallgatáson.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton november 2-án
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2014. november 2. vasárnap. Részletek:
15 éves a Mária Rádió - interjú az elnökkel
2006 januárjában kezdett sugározni az idén 15 éves magyarországi Mária Rádió, ennek apropóján kérdeztük (index.hu) Szabó Tamást, a rádiót működtető egyesület elnökét az indulásról, nehézségekről, örömökről és jövőképről.
A Szűzanya üzenete Medjugorjéból, 2014. október 25-én
"Drága gyermekek! Imádkozzatok ebben a kegyelmi időben és kérjétek Mindenszentek közbenjárását, akik már a világosságban vannak. Megtérésetek útján, napról-napra ők legyenek számotokra példa és buzdítás. Gyermekeim, legyetek tudatában annak, hogy életetek rövid és mulandó.
Oroszországban betiltottak több erőszakos japán rajzfilmet
Egy szentpétervári bíróság szerdán betiltotta a Death Note, a Tokyo Ghoul és az Inuyashiki animéket, mert attól tartanak, hogy a fiatalok megpróbálják utánozni a bennük látható erőszakos mutatványokat – írja a Kotaku. A vád több epizódot is lejátszott a tárgyalás alatt, majd a bíróság kijelentette: ezekben az animékben valóban gyakori a kegyetlenség, a gyilkosság és az erőszak.
Mise a beiktatás előtt – Hatvan év után először áll katolikus elnök az Egyesült Államok élén
Szentmise a beiktatás előtt, a pápa köszöntőszavai és a püspöki testület közleménye – hatvan év után először van katolikus elnöke az Egyesült Államoknak. A Biden család régi barátja, Kevin O’Brien SJ celebrált szentmisét Joe Biden beiktatásának reggelén, majd a beiktatást közvetlenül megelőző imát is egy jezsuita, Leo J. O’Donovan mondta.
Nem mehetnek haza a brit dzsihádisták
Legalább harminc fiatal brit dzsihádista szeretett volna hazamenni az Iszlám Állam kötelékéből, a terrorszervezetben azonban halálosan megfenyegették őket, írta a Guardian.
Szeretetláng-imaestek a magyar családok egységéért
HŰSÉGGEL KRISZTUSHOZ — HŰSÉGGEL EGYMÁSHOZ! - Szeretetláng-imaestek a magyar családok egységéért püspökeink vezetésével a budapesti Szeretetláng kápolnában. Részletek:

