Új migrációs stratégiát ígért az új amerikai elnök
Joe Biden leendő amerikai elnök és Andrés Manuel López Obrador mexikói államfő megállapodott arról, hogy új, a korábbinál humánusabb migrációs stratégiát dolgoznak ki – írja az MTI. A két vezető telefonon egyeztetett az új stratégiáról szombaton. Az új stratégia elsősorban a kiváltó okok kezelésére fog összpontosítani.
Újra 40 órás szentségimádás Törökbálinton
Az Isteni Szeretet Közösség augusztus 29 -30-31-én újra 40 órás szentségimádást tart, Regina Collins nővér vezetésével. Részletek:
Raniero Cantalamessa harmadik adventi beszéde: „Eljött, hogy közöttünk lakjon"
December 18-án, pénteken hangzott el Raniero Cantalamessa bíboros, kapucinus szerzetes Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára tartott idei harmadik és egyben utolsó adventi beszéde, „Eljött, hogy közöttünk lakjon” címmel. Isten eljött hozzánk, szegényen a szegények közé, a szolga alázatával – mondta elmélkedésében a Pápai Ház szónoka, a Megtestesülés módjára irányítva a figyelmet.
Szombaton Szeretetláng Fesztivál
MÁRIA-TISZTELŐK 1. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2014. AUGUSZTUS 30., 9-18 ÓRÁIG. Nagyon sok program több sátorban! Részletek:
Görögkatolikus roma misszió indult az egyik legelzártabb borsodi településen
Széles körű összefogással indult útjára december 11-én az elhagyatott sorsú emberek görögkatolikus pasztorációja Szakácsiban.

Egy jó hír - kevesebb cigaretta fogyott
"A szkeptikusok szerint a csempészett cigarettafogyasztás tölti ki a különbséget a korábbi és a mostani legális cigarettavásárlás között, amiben valami igazság van, de nem egészen, mert azért ilyen mértékű csempészett cigaretta hozzáférés nincs Magyarországon, mint ez a különbség" - mondta Vadász Imre tüdőgyógyász főorvos. Hatások és remények:
Három hónap alatt 30 ezer földrengés az Antarktiszon
A Chilei Egyetem friss beszámolója szerint több mint harmincezer földrengést észleltek az Antarktiszon augusztus vége óta, a szeizmikus aktivitás ilyen kiugró mértékű fokozódása pedig eléggé meglepte a kutatókat. Egy klímakutató szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy ez miként befolyásolja a régiót borító jégréteget... – írja a Reuters.
Miért hallgat a világ, miközben keresztényeket mészárolnak le a Közel-Keleten és Afrikában?
Az iraki keresztényekkel való szolidaritásának adott hangot a zsidó világkongresszus (WJC) elnöke, Ronald S. Lauder is, aki augusztus 20-án a kongresszus honlapján tette közzé felhívását: „Ki áll ki a keresztények mellett?” címmel.
A rabszolgaságot választotta Ferenc pápa a béke 48. világnapja üzenetének témájául
„Sokan azt gondolják, hogy a rabszolgaság már a múlté. Valójában ez a társadalmi csapás továbbra is erőteljesen jelen van korunk világában..." Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa közzétette Ferenc pápa témáját a következő béke-világnapra. A 2015. január 1-jére szóló üzenet címe: „Többé nem rabszolgák, hanem testvérek” – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Idén ezekre az igehelyekre kerestek rá leggyakrabban angolul
Az év vége közeledtével több angolszász bibliaolvasó portál és applikáció is közzétette, melyek voltak idén a leggyakoribb keresések az oldalon. A nehézségek, a bizonytalanság sok embert a Szentírás felé fordítanak; az idei év pedig bővelkedett a megpróbáltatásokban, elsősorban a Covid–19-világjárvány miatt. A bibliaolvasó oldalak statisztikái is ezt tükrözik:
Ferenc pápa: Aki nem szereti testvérét, az nem imádkozik komolyan!
A Szentatya a közbenjáró imáról tartotta elmélkedését, immár a tizenkilencediket az imádság témájának szentelt katekézissorozatban. Hangsúlyozta, hogy az ima sosem menekülés a világtól, mindent és mindenkit újra megtaláljunk Istennél, a közbenjáró imában Istenhez hasonlóan irgalmassá válunk testvéreink iránt. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
