Személyes szavak Istentől
Miközben a Szentírás egésze fontos számunkra, vannak olyan szövegrészek, igék, amelyek egészen személyesen szólnak hozzánk. Így volt ez Jézus életében is, aki tudatosan törekedett arra, hogy beteljesítse a róla szóló próféciákat. Isten azonban mindannyiunkhoz szól az Írásokon keresztül – bátorít, buzdít, vigasztal, int -, és fontos, hogy ezeket, miként Szűz Mária, mi is a szívünkben őrizzük és el- elgondolkodjunk rajtuk. Néhány példa az életemből:
Ami valóságos és ami nem
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. december 17-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Ne rémüldözzetek...
"Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész." (Lk 21,5–11)
Jézus a végidők jeleiről szólva hozzá teszi: ne rémüldözzetek...
Drága Istenünk, hozd el a Te békédet és erődet, hogy győzhessünk a gonosz minden támadásával szemben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Muzulmán imaház nyílik Szombathelyen
Egy bezárt éttermet muszlim imaházzá alakítanak a környékbeli iszlámhívők vallási és közösségi igényeinek kielégítésére Szombathely belvárosának közvetlen közelében. A Magyar Iszlám Közösség január 7-én tette közzé Facebook-oldalán, hogy a megvásárolt ingatlan mecsetté alakítása „Allah segítségével” és a hívek támogatásával már az ez évi ramadán idejére – azaz február–március folyamán – befejeződhet.
Mi történt Nikaiában? – Az emlékév tanulságai
2025. november 28-án XIV. Leó a Törökország északnyugati részén fekvő, Isztambultól mintegy 130 kilométerre fekvő İznikben, az egykori Nikaiában Bartholomaiosz pátriárkával együtt megemlékezett az I. Nikaiai Zsinat 1700. évfordulójáról. Ennek alkalmából bemutattuk a zsinat történetét és mai jelentőségét Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője segítségével. A sorozat záró részét olvashatják.
Milyen nehéz egy pohár víz? - tanulságos történet
Milyen nehéz valójában egy pohár víz? Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott "félig üres vagy félig teli?" kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a pohár víz?
Ferenc pápa lett az Év embere 2013-ban a Time magazin szerint.
Az indoklás szerint a katolikus egyházfő "a lelkiismeret új hangjává vált" pápaságának kilenc hónapja alatt. "Ritkán történik meg, hogy a nemzetközi színtér egy új szereplője ilyen gyorsan ekkora figyelmet keltsen fiatalok és idősek, hívők és nem hívők körében egyaránt" - jelentette ki Nancy Gibbs, a Time főszerkesztője.

Sajnos az értékrend kuszasága a lapnál a világét tükrözi - a rangsorban a második Edward Snowden, a megfigyelési botrány kirobbantója, a harmadik Edith Windsor melegjogi aktivista lett.
Cigány-misszió, Szentlélek-hétvége, Istenkeresés, egyebek
Szerdán az érdi cigány-misszióban egy komoly döntést kellett meghoznunk. Ma (szombaton) Szentlélek-hétvége van az Alfa-kurzuson résztvevőknek. Kedden Istenkeresés címmel evangelizáló alkalom Budaörsön. Aztán lesz még kismamás Alfa, és jövő hét szombaton Szlovákiába megyünk gyógyító összejövetelt tartani. És egy jó hír a Szentlélek szemináriumról...
2024. évi adventi igemagyarázatok, 11. nap: A lelki nyugalom megszerzéséről
Az elmélkedést mondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Prófétai élet – egy prófécia és magyarázata
A II. Vatikáni Zsinat előtt XXIII. János pápa a Szentlélek új pünkösdjéért imádkozott, de a kúriai bíborosok szíve a régi maradt. Beleragadtak azokba a megkövült hatalmi struktúrákba, amik között régóta olyan jól érezték magukat. Ilyen értelmű dokumentumokat készítettek elő a zsinati atyáknak és azt remélték, hogy a Zsinat néhány nap alatt rábólint ezekre a szövegekre és minden mehet tovább. A világ minden tájáról összegyűlt püspökök és bíborosok, teológusok és imádkozó emberek azonban már érezték a helyzet tarthatatlanságát – így lett a négy napból négy év, az alattvalókból „Isten népe” és – többek között -, ezért lehetünk tevékeny részesei a népnyelvi szentmiséknek, ahelyett, hogy csak hallgatók, imakönyv-lapozgatók lennénk a latin nyelvű szertartáson.
Egészen Istenre bízni magunkat
"A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését." (Lk 21,1–4)
Kérdés az, hogy mi hajlandóak vagyunk-e egészen Istennek ajándékozni magunkat és rábízni az életünket...
Drága Istenünk, növeld hitünket és a bizalmat benned, hogy el ne bátortalanodjunk és csüggedjünk életünk útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
