Emiliánosz archimandrita a Jézus-imáról
Akad bárki, aki ne ismerné az áthoszi imádságot? Egyetlen rövid mondatból áll, mindössze néhány szóból. Az „Uram” harsogó kiáltásával dicsőítjük Istent, az ő dicsőséges nagyságát, Izráel királyát, a látható és láthatatlan teremtés Urát, aki előtt rettegve állnak meg a szeráfok és a kerubok.
A „Jézus” leggyöngédebb esdeklésével és hívásával tanúságot teszünk arról, hogy Krisztus, a mi Megváltónk, jelen van; és hálával telten mondunk köszönetet azért, mert örök életet készített elő a számunkra. A harmadik szóval, a „Krisztussal” teológiai igazságot fejezünk ki, megvalljuk, hogy Krisztus az Isten Fia és Isten. Nem ember vagy angyal váltott meg bennünket, hanem Jézus Krisztus, az igaz Isten.
Ezek után, legbensőnk kérése, az „irgalmazz nekem” által kinyilvánítjuk hódolatunkat és kérjük, hogy Isten legyen könyörületes, beteljesítve üdvös kéréseinket, szívünk vágyait és szükségleteit. És ennek a „nekem”-nek is micsoda távlata van! Nemcsak saját magamra vonatkozik, hanem mindazokra, aki polgárjogot nyertek Krisztus országában, a szent Egyházban, mindazokra, akik a testének tagjait alkotják.
És végül, hogy imánk teljes legyen, hozzátesszük a szót, hogy „bűnösön” – hiszen mindannyian bűnösök vagyunk –, és ezt ilyen módon valljuk meg, ahogyan minden szent megvallotta, és e kiáltás által a világosság és a nappal gyermekeivé lettek.
Mindebből megértjük, hogy az ima dicsőítést, hálaadást, teológiát, könyörgést és bűnvallást is magában foglal. […]
Kedveseim, mivé lenne az életünk e nélkül az ima nélkül? És mi lenne az egész világgal e nélkül az ima nélkül? A szív, amelyben nincs meg ez az imádság, olyannak tűnik számomra, mint egy nejlonzacskó, amelybe valamit beleraksz most, de gyorsan elszakad, és kidobod. Az, ami az egész életünknek és a létezésünknek értelmet ad, az ima, mivel ezt Isten ajándéka.
Mondják, az élet akkor szűnik majd meg, amikor az emberek felhagynak az imával. De lehetséges, hogy valaha is abbahagyják az imádkozást? Nem, mivel mindig létezni fognak olyanok, akik szeretik az Urat. És mindaddig, amíg ilyen lelkek vannak, nem vész el a világ. Az ima szüntelenül öntözi titokzatosan.
Pontosan az ellenkezője: egyszer majd megújul a világ, és ahogy mostanáig együtt sóhajtozott és együtt sóhajtozik (Róm 8,22) az emberrel a természet pusztulása miatt, akkor majd új föld lesz és új ég (2Pét 3,13), és együtt fog örvendezni az emberi nem örökös gyönyörűségében és dicsőségében az isteni fény áradása közepette.
Imádkozzunk azért, hogy tömjénezőink titokban legyenek készen, mert – amint mondtuk –, bárhová is menjünk, ha imánkat az ajkunkon és a szívben tartjuk, máris Isten sátraivá, istenhordozókká leszünk.
(Részlet „A Szent Hegy imádsága. A Jézus-ima élő hagyománya” című könyvből, amely a Vigilia kiadásában jelent meg. A vigilia facebook oldaláról)
