Hirdessétek az Örömhírt
"Azután Jézus így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" (Mk 16,9-15)
Az evangélium, az örömhír, hogy Isten szeret minket és Krisztuson keresztül vele lehetünk...
Növeld hitünket Uram, hogy minden körülmények között kitarthassunk melletted! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ti vagytok a föld sója...

Püspöki szentmisével, szentségimádással, közbenjáró imaszolgálattal, tanúságtételekkel... részletes program:
Belső reakcióink, amikor rájövünk, hogy a valóság nem az, amiben hittünk
Mi történik bennünk, amikor mély csalódás ér, amikor kiderül, hogy becsaptak minket - erről ír Andrási Betty pszichológus, érdemes elolvasni:
"Az ember alapvetően nem úgy működik, hogy folyamatosan gyanakszik. Épp ellenkezőleg. Az idegrendszerünk bizalomra van huzalozva. Gyerekként megtanuljuk, hogy a „nagyok” tudják az igazat. A szülő, a tanár, az orvos, a vezető, ők azok, akikhez igazodunk. Nem kérdőjelezzük meg őket, mert a túlélésünk függ tőlük.
Ez a minta felnőttkorban is velünk marad.
Ezért hisszük el könnyen, amit mondanak nekünk.
Ezért nem feltételezzük alapból, hogy manipulálnak.
Ezért nem élünk állandó kételyben.
Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 3. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok.A harmadik levél:
Mi Atyánk – az összetartozás imája
A krisztusi lelkület csodálatos összegzése a Miatyánk. Szövege komoly összefoglalása annak, amit a Messiás gondolt, érzett és megélt Istennel, az Atyával való kapcsolatából. Az ima első szava önmagában is forradalmi újdonság volt a saját korában, s az nekünk is, bár mi már megszoktuk, elkoptattuk és ezért észre se vesszük, milyen mély tartalom, radikális fordulat rejlik benne.
"Meggyógyultam a szívritmus zavaromból"
Idén október 1-én volt a Szeretet Földje Találkozó (lelki nap és gyógyító összejövetel) Törökbálinton. Az egyik testvérünk tegnap küldte el a facebook oldalamra az alábbi tanúságtételt a gyógyulásáról:
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/2
Örvendetes rózsafüzér 2. titok: Akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál
"Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott:
Teréz anya, II. János Pál pápa és Jézus Krisztus
Teréz anya és II. János Pál gyakran találkoztak egymással. Egy alkalommal azonban az apáca alaposan megváratta a Szentatyát. A pápa Új-Delhiben tett látogatása alkalmából találkozott India legjelentősebb egyházi méltóságaival, valamint az akkor már idős, de még mindig aktív Teréz anyával.
Istenre várakozva, Istennel beteljesedve
Advent ideje van, kezdődik az új egyházi év, miközben természetesen minden napunk advent, várakozás az Eljövetelre, Jézus Krisztus eljövetelére, miközben – szintén természetesen, de természetfeletti módon -, Jézus Krisztus velünk van „minden nap, a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Ez a termékeny feszültség, amelyet a rövid adventi versben a villámlás utáni, de mennydörgés előtti feszült csendhez hasonlítottam:
Szeretet Földje Hírlevél, 2025. április
Kedves Testvérek!
Nagyböjt időszakában vagyunk, igyekszünk missziónkkal is elősegíteni, hogy közelebb kerülhessünk Istenhez és egymáshoz. Megtartottuk a három részes nagyböjti előadássrozatot Törökbálinton és Érden, lelki napot és gyógyító összejövetelt Budapesten, Törekiben és Köveskálon, minden nap frissül a honlapunk, volt kiállításmegnyitónk és ehhez kapcsolódva négy gyerekfoglalkozás is a közösségi házunkban, új próbálkozásként készítettünk nagyon rövid videókat és néhány új bibliai szeretet történetet is írtam, postáztuk az ingyenes újságunk új számát, és jönnek az új programok... néhány dologról részletesebben:
Hogyan legyünk élő szeretetlánggá?
Sipos Gyula előadása elhangzott 2026. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
