666 – az emberi szám
Van a Jelenések könyvében egy (valójában több) passzus, amit ma egyre inkább a totális kontrollal tudunk összefüggésbe hozni. Ami egykor egy költői kép volt – és minden műkedvelő sátánista számára nagyszerű szimbólum -, az a technikai civilizáció következtében megvalósult álom és rémálom. Érdemes tehát közelebbről is megvizsgálni a szöveget, és lecsillapítva félelmeinket, szembe nézni azzal, mit is mond valójában a szöveg.
Ármányos sárkányos 13. mese: Bömbi őrség
Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizenharmadik meséje: Bömbi őrség Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Mária köszöntése
"Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" (Lk 1,26–38)
Mi is köszönthetjük így Szűz Máriát, égi édesanyánkat, Urunk édesanyját.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes... imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Bill Gates eladományozza a vagyonát
200 milliárd dollárt adományoz el a következő 20 évben Bill Gates a különböző jótékonysági szervezetein keresztül, írja a Reuters. A 69 éves milliárdos ezzel gyakorlatilag arra készül, hogy a következő évtizedekben eladományozza a komplett vagyonát.
Házasságpiac Kínában
A szigorú tradíciók uralta országban, ahol szinte megszámlálhatatlan mennyiségű ember él, mégis rengetegen magányosak, kapóra jön egy olyan társkereső rendszer, ami remekül ötvözi a 21. század modernitását a kínaiak által nagyra becsült hagyományokkal. Így jöhettek létre a házasságpiacok, amelyek közül a legnépszerűbb Sanghajban található, a People’s Parkban.
Hazánkra nézve kedvező döntés az EU-ban
A közérdekre hivatkozva bizonyos esetekben korlátozni lehet az uniós alapszabadságokat, például a tőke szabad mozgását az áram és gázpiacon, derült ki az Európai Bíróság döntéséből, amelyről a napi.hu közölt cikket.
Jegyzetlapok
A három egymást követő pápa ugyanazt mondja. Csakhogy! II. János Pál pápánál mondhattuk, hogy ő egy nagy szent, egy óriás közöttünk, ki tudná őt követni? És felmentettük magunkat. XVI. Benedek pápa hatalmas teológus, hozzá képest is porszemek vagyunk, nem tudjuk mi utána csinálni… De Ferenc pápa? Ő olyan, mint mi. Amikor a napi cselekedetek „aprópénzére” váltja elődei tanításainak nagy igazságát, szembesülünk azzal, hogy nekünk is ezt és így kellene tennünk – csak épp nem akarjuk! Mivel ezt elismernünk lehetetlen, a pápáról szedjük le (szó szerint) a keresztvizet…
Ármányos sárkányos 12. mese: A nagy munka
Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizenkettedik meséje: A nagy munka Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Amerikából jött az új pápa

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost az új pápa. - A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották a katolikus egyház 267. vezetőjét, aki XIV. Leó néven foglalta el a pápai széket. Az Ágoston-rendi szerzetesből lett bíboros teológiai és jogi végzettséggel rendelkezik, pályafutása alatt szoros kapcsolatot alakított ki Latin-Amerikával.
Keresztelő János biztató szavai
"A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit." (Lk 3,1–6)
Mindannyiunknak szól a biztatás, hogy készítsük az utat a szívünkben és környezetünkben Istennek...
Jöjj Szentlélek, megújító, tisztító, gyógyító Lélek és segíts minket az Élet útján, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Miért lesz kristályos a méz?
Elég régóta tartja magát a legenda, hogy a méz azért lesz kristályos, mert valaki valamit buherált vele. A valóság azonban egészen más, bizonyos mézeknél ez gyakori és teljesen normális folyamat.
