Dr. Csókay András idegsebész levele:
"Az emberi agy is csak egy kivitelező szerv igaz, a legmagasabb szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke. Ahogy a kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy lényege is az agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van, de azt az agyunk segítségével közöljük. Tehát, az emberi személy lényege nem csak az agyban van. A lelkiismeret nem az agyban van. A szeretet a megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Isten-kapcsolatunk sem. Ezt Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és elmondták Lukács György marxista esztéta professzornak. Lukács azt mondta: igaza van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól a legenda...
Az első muzulmán hullám tanulságai
Hogyan történhetett meg egykor, hogy a Mohamed vallását követők olyan rövid idő alatt képesek voltak elsöpörni Keleten a virágzó keresztény civilizációkat? „Akik nem tanulnak a történelemből, arra kényszerülnek, hogy újra megéljék azokat.” Érdemes elgondolkodnunk most, az új muzulmán invázió napjaiban erről, nehogy mi is ugyanazokat a hibákat kövessük el, mint elődeink.
Ármányos sárkányos 4. mese: Bömbi
Az Ármányos sárkányos meséskönyv negyedik meséje: Bömbi. Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
A megtévesztés szelleme munkálkodik
"Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket!" (Lk 21,5–11)
A hamis próféták rémítgetnek és ígérgetnek és végül csak elcsüggesztik a szíveket.
Benned bízunk Urunk, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
"Jézusé vagyok"


Miután betalált a Tottenham ellen 5-1-re megnyert mérkőzésen, Cody Gakpo, a holland játékos levette magáról a Liverpool mezét, hogy megmutassa trikóját, amelyen a következő felirat állt: „Jézusé vagyok”.Ez tükörképe volt annak a pólónak, amelyet a brazil labdarúgó, Kaká viselt a 2007-es Bajnokok Ligája-döntő Liverpool elleni győzelme után.
„Istent követem, nem embereket” – üzente Denzel Washington a cancel culture kapcsán
A kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas hollywoodi filmcsillag a Complex magazinnak adott interjúban beszélt a cancel culture-ról és arról, hogy szerinte jobb Istennek engedelmeskedni, mint az emberek tetszését keresni. A beszélgetésre - amiben Spike Lee rendező is részt vett - új filmjének, a Highest 2 Lowest apropóján került sor.
Rövid idő alatt negyven sarlatánt szűrtek ki
Önkéntes pszichológus csapat próbálja kiszűrni az internetről a magukat szakembernek kiadókat. A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete szerint az elmúlt hónapban már negyven sarlatánt találtak. Az egyesület szerint önkéntes pszichológusokból álló internetes figyelőszolgálattal fokozza fellépését az álpszichológusok ellen a szervezet, amely eddig inkább a paciensek bejelentései alapján járt el kóklerekkel szemben.
Magyarország megmenekül
Szép tudományág a jövőkutatóké, és sok haszna van akkor is, ha előrejelzéseik pontatlanok. Aztán a bibliai próféciákra is érdemes figyelni, bár könnyen a jelek görcsös figyelésének és magyarázgatásának csapdájába kerülhetünk. Vigyáznunk kell, nehogy úgy járjunk, mint Péter apostol, aki addig faggatta Jézust János jövője miatt, míg az Úr visszaszólt neki: „mi közöd hozzá” (Jn 21, 22)!
Mindent felajánlani Istennek
"Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését." (Lk 21,1–4)
Meg kell tanulnunk Istenben bízni minden körülmények között és rábízni életünket...
Tiéd vagyok Uram és Tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ármányos sárkányos 3. mese: Lánci bácsi és az állatok nyelve
Az Ármányos sárkányos meséskönyv harmadik meséje: Lánci bácsi és az állatok nyelve. Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Kínzás nyomai az orosz fogságban meghalt ukrán újságírónő holttestén + ima a békéért
Számos kínzásnyomot és korábbi boncolás jeleit találták meg az igazságügyi orvosszakértők annak az ukrán újságírónőnek a holttestén, aki tisztázatlan körülmények között vesztette életét egy oroszországi börtönben – hozta nyilvánosságra kedden az ukrán főügyészségre hivatkozva az Ukrajinszka Pravda hírportál.
