Az ima a keresztények lélekzetvétele
"Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott." (Mk 1,29–39)
Imádság nélkül nincs eleven kapcsolatunk Istennel.
Miatyánk, aki a mennyekben vagy... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar kórus énekelt a pápai audiencián a Vatikánban
A Ferenc pápa vezette általános audiencián tartott előadást a 2009-ben alakult Szent Angéla kórus, amely többek között Jeruzsálemben és Betlehemben is fellépett már. A Szent Angéla kórus adta elő szerdán Liszt Ferenc Salve Regina című művét a Ferenc pápa vezette általános audiencián, a Szent Péter téren – adta hírül az MTI.
Különös történet az isteni gondviselésről
1950-ben egy este felrobbant egy nebraskai templom, mindössze öt perccel a kóruspróba tervezett kezdete után. Tizenöt ember közül, akiknek akkor ott kellett volna lennie, egy sem sérült meg, mert mindenki késett, még senki sem érkezett meg, amikor az épület összeomlott:
Szakmai biztonság, benső szabadság
Egy jelkép – és onnan tovább: Néhány héttel ezelőtt az egyik imaközösségünkkel Ráckevére mentünk kirándulni, többek között azzal a határozott céllal is, hogy megnézzük a katolikus templomot, amit Patay László művész úr festett tele – ez szó szerint értendő, 640 négyzetméternyi falfelületet borított be lélegzetelállító szekkóival (ez olyan, mint a freskó, csak más technikával festik fel a falra, ezért így nevezik).
Teremtés és/vagy evolúció?
Sipos Gyula rövid előadása.
Kérlek, tegyétek fel kérdéseiteket a benneteket érdeklő témában, és megpróbálunk helyes és korrekt választ adni rá. Beírhatod ide is, hozzászólásként, vagy elküldheted az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímünkre.
Támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Megesett rajtuk a szíve
"Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve." (Mk 6,30–34)
Jézus most is ilyen megértő, gyöngéd szeretettel fordul felénk.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Boldoggá avatják Orosz Péter Pál görögkatolikus mártír papot Kárpátalján
Orosz Péter Pál görögkatolikus pap boldoggá avatásának szertartására május 3-án, szombaton 11 órakor (magyar idő szerint 10 órakor) a Huszti járásbeli Bilkén kerül sor, ahol – sok más település mellett – lelkipásztori szolgálatát végezte. A boldoggá avatás szertartását Grzegorz Ryś bíboros, łódźi érsek vezeti.
"Szívem Szeretetlángja Jézus Krisztus"
Jó minőségű felvétel! Előadás és imaszolgálat a sárospataki lelki napon a megtérésről, a Szeretetlángról, Erzsébet asszony életéről, a sátán megvakításáról, belső gyógyulásról - előadás és imaszolgálat... (Sipos Gyula)
Hamis identitások
Múlt héten az egyik nap üldögéltem a könyvtárban és az Élet és Irodalmat olvasgattam, volt benne egy jó írás, erre felhívtam az egyik ott ül? ismer?söm figyelmét, mire egy másik ember megkérdezte: Gyula, te jobboldali vagy még egyáltalán? (Mert hogy a fenti újság baloldali köt?dés?.) Lányos zavaromban hirtelen csak annyit mondtam, hogy nekem van bal lábam is, meg jobb lábam is – azaz mindkét oldalon látok olyan értékeket, amiket fontosnak tartok, és olyan b?nöket, amiket kerülni szeretnék, de hát err?l írtam már b?ven – aztán elhallgattam.
Isten kedvét lelte benne
"A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne." (Lk 2,22–40)
Krisztusnak növekednie kell bennünk, hogy mi is egészen krisztusivá legyünk.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és formálj minket Isten tetszése szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

