Újabb ország akar belépni a háborúba?

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. augusztus 26. hétfő

Minszk 2022-ben lehetővé tette, hogy az Ukrajnát megtámadó orosz csapatok átvonuljanak az országa területén, valamint engedélyezte, hogy Moszkva 2023-ban taktikai atomfegyvereket telepítsen Belaruszba. Az ukrán külügyminisztérium jelezte: észlelték, hogy az Oroszországgal szövetséges Belarusz „hadgyakorlatnak álcázva nagy számú katonát vezényelt az Ukrajnával határos Homel régióba”.

Óvodai problémák

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 22. szombat

2020 januárja óta a kötelező beiskolázásnak köszönhetően egyre több olyan hatéves kisgyerek kerül iskolába, aki még nem érett rá, akinek szüksége lenne még egy év óvodai nevelésre. Az első osztályosok között ezért jóval magasabb az évismétlők száma (4,2 százalék), mint a felsőbb évfolyamokon. A probléma megoldását most a kormány egy olyan rendelettel orvosolná, ami egészen úgy hat, mintha a döntéshozók nem láttak volna még gyereket.

Az eucharisztikus lelkület kialakulása városunkban

Kategória: videók
Megjelent: 2013. június 10. hétfő

 

 

Elhangzott a váci eucharisztikus kongresszuson 2013-ban.

 

A nagyobb szolgál a kisebbnek

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. november 05. vasárnap

"Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája." (Mt 23,1–12)
Jézus is így tett, ha őt követjük, hasonlóképp kell tennünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Amikor a gyűlölet növekszik a szívben - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. augusztus 25. vasárnap

A megszállt Ukrajnában egy oroszok által beiktatott tisztviselő ukrán könyvek elégetésével dicsekedett, és felszólított, hogy az „ukrán népet” „gyökerestül ki kell irtani” – írja a Sky News. - Drága Istenünk, hozd el a békét minden ember szívébe, hogy béke lehessen a világban! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

A bűn lerombol, a kegyelem újjáépít

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 21. péntek

Mindkettő képes behatolni az élet minden területére, a bűn azért, hogy romboljon, a kegyelem azért, hogy építsen.  Ez egy végtelenül egyszerű, de nem leegyszerűsített igazság! A bűnök a gonosz lélek eszközei arra, hogy megrontsa Isten kegyelmi világát. A sátán gyűlöli az embert és az Isten által megáldott világot és minden erejével pusztítani akarja azt. Ennek eszköze a bűn, és bár a kísértés számtalan formát ölthet, a célja mindig ugyanaz: lerombolni mindent, ami Istentől van!

Gyógyulás az Eucharisztia által

Kategória: videók
Megjelent: 2013. június 03. hétfő

 

 

 

Elhangzott a váci Eucharisztikus Kongresszuson, 2013-ban, Sipos Gyula rövid előadása.

Megalázzák, felmagasztalják...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. november 04. szombat

"Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják." (Lk 14,1.7–11)
Mert az önszeretet ellene tud menni az Isten és felebarát iránti szeretetnek...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Egy ortodox pap szerint Kirill pátriárka az államot a mennyország elé helyezi

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 21. péntek

A The Tablet nemzetközi katolikus hetilap február 17-i cikke szerint egy fiatal ortodox pap, Alekszej Sljapin nyilvánosan kritizálta Kirillt, Moszkva és egész Rusz pátriárkáját, amiért a nacionalizmust és az állam támogatását helyezte előtérbe a hit tanítása helyett. Az eset rávilágít arra, hogy továbbra is vannak eltérő vélemények az orosz ortodox egyház papjai között.

Lelki nap a rák gyógyításáért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. augusztus 25. vasárnap

A szolgálatról - a krakkolós bunyós példája

Kategória: videók
Megjelent: 2013. május 08. szerda

 

 

A szolgálatról - a krakkolós bunyós példája (Sipos Gyula)