Ferenc pápa: Ne legyünk fösvények, életünk végén mindent hátra kell hagynunk!
Január 24-én a VI. Pál Teremben tartott délelőtti általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a rossz szokásokról (ún. főbűnökről) és az erényekről szóló katekézissorozatát. Az 1Tim 6,8–10 újszövetségi szakasz alapján a fösvénységről elmélkedett. A kihallgatás végén megemlékezett a holokauszt nemzetközi emléknapjáról, és háborúk befejezését, a béke megteremtését sürgette. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Amikor eljön a Szentlélek
"Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam." (Jn 15,26–16,4a)
A Szentlélek krisztusivá formál minket.
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy mindig az igazság útján járjunk, szerető lelkülettel, vigaszt hozva a embereknek, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy Nobel-békedíjas ukrán látogatója lesz a pápának - hírek + ima
A Nobel-békedíjas emberi jogi szakértő, Olekszandra Matvijcsuk rövid üzeneteket visz a pápának a Krímből és Ukrajna más régióiból származó hadifoglyok és illegálisan bebörtönzött civilek hozzátartozóitól – írja az Ukrinform. + amerikai nyilatkozat a békéről + a háborús károkról + ima:
Ha így folytatjuk, gyorsan „megsütjük” a világot – Beszélgetés Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval
Az ENSZ 28. klímakonferenciáját (COP28) tavaly november 30. és december 12. között rendezték meg az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban. A csúcstalálkozón a világ 198 országának államfői, magas rangú tisztviselői és mintegy 80 ezer küldött vett részt. Jelen volt Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányzati Testületének alelnöke, a Közép-európai Egyetem professzora is.
Jöjj Szentlélek...
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." (Jn 14,23–29)
A Szentlélek vigasztal, bátorít, int, buzdít, erősít, gyógyít és szabadít...
Jöjj Szentlélek Úristen, áraszd reánk kegyesen, mennyből fényességedet... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megrázó kép Ukrajnából + ima
Nagypapa az unokája holtteste mellett, a szerdai Kijev elleni bombatámadás után... Kiáltsunk az Úrhoz: meddig még Uram? Meddig tűröd még a gonoszság és gyűlölet tobzódását? Meddig gyilkolhatják még az ártatlanokat, pusztíthatják a népeket? Kérünk, hatalmas erőddel szállj szembe velük és hiúsítsd meg terveiket! szabadíts meg minket az antikrisztusi vezetőktől és megszállóktól és hozd el a békét, mert nélküled elveszünk! Miatyánk... Üdvözlégy... dicsőség...
Így gyógyul a májunk, ha lemondunk az alkoholról
Ashwin Dhanda, a Plymouthi Egyetem hepatológusa a The Conversation felületén mutatja be a máj alkoholra adott reakcióját, illetve a szerv regenerálódási képességeit. A máj az emberi test legnagyobb belső szerve, amely számos folyamatban, köztük a méreganyagok, így az alkohol lebontásában játszik kulcsszerepet – nem csoda, hogy a máj a legérzékenyebb az ital hatásait tekintve, igaz, a hosszú távú fogyasztás többek között az agyat és a szívet is károsítja.
Ha engem...
"Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják." (Jn 15,18–21)
Jézus Krisztus előre elmondja, mi várhat ránk, ha vállaljuk az Ő életét.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A facebook alapítója 500 millió dollárral hallgattathatta el a Harvardot
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és a Meta vezérigazgatója adományokon keresztül lefizette a Harvard Egyetemet, azért, hogy az amerikai intézmény megvonja a támogatást a közösségimédia-birodalma szempontjából kellemetlen kutatásoktól – állítja az egyetem egykori munkatársa, Joan Donovan egy közérdekű jogi nyilatkozatban. A vádakat a Harvard Egyetem sem hagyta szó nélkül.
Gyógyító imaalkalom szombaton Regina nővérrel
Szeressétek egymást...
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 15,12–17)
Jézus halálig menő szeretete a példa számunkra...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult