Az oktatás világából - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 02. péntek

Magyarországon a státusztörvény bevezetése és a rendőri erőszak ellen tüntettek több ezren csütörtök este Budapesten és 15 vidéki városban. Összehasonlításképp: Csehországban a bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése - jelenleg a bérük az országos átlagbérek 113 százaléka.

Ferenc pápa: Az evangélium hirdetése azt jelenti, hogy segítünk másoknak boldogan élni

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 22. hétfő

Január 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után meghirdette az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket felkészülni a 2025-ös szentév gyümölcsöző megélésére. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Jézus öröme

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. május 19. csütörtök

"Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” (Jn 15,9–11)
Ha belső örömöt akarsz és lelki békét, elmélkedj Jézus Krisztus szavain és életén.
Köszönöm Uram, hogy megajándékozol minket a Te örömöddel! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szomorú hír az Európa Parlamentből

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 01. csütörtök

Az Európai Parlament megszavazta, hogy Magyarország alkalmatlan a soros elnökségre. A Magyarország elleni állásfoglalásra 442 képviselő szavazott igennel, 144 nemmel, és 33-an tartózkodtak. Az állásfoglalás megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát, hogy 2024-ben betöltse az unió soros elnöki tisztét. Emellett 24 pontban sorolja azokat a kifogásokat, amelyekkel a testület szerint hazánk megsérti a jogállamiságot és az alapvető jogokat, illetve utal velünk szemben az uniós források befagyasztására.

Ferenc pápa meghirdette az imádság évét

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 22. hétfő

Január 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után meghirdette az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket felkészülni a 2025-ös szentév gyümölcsöző megélésére.

Bármit kértek...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. május 18. szerda

"Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok." (Jn 15,1–8)
Jézusban, Jézus által kérve, maga Jézus kér - és ad...
Drága Jézus, hozd el a békét a szívünknek és az egész világnak! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Pénzért rabolt gyerekek... - háborús hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 01. csütörtök

Pénzért rabolják el az ukrán gyerekeket az oroszok; több mint 27 ezer ukrán civilt tarthatnak fogva Oroszországban; és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség figyelmeztetése... - hírek + ima a békéért:

Beperelték a Facebookot és alapítóját

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 22. hétfő

Raúl Torrez új-mexikói főügyész egy bő kétszáz oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz, amiben részletesen kifejti, hogy az Instagramot és a Facebookot tömörítő Meta vezetője, Mark Zuckerberg is tisztában van azzal, hogy az előbbi oldalak a szexuális ragadozók tevékenységének egyik terepe, de a cég nem tett semmit a probléma orvoslására. Az ügyészi anyag alapján a gyerekek tízszer olyan gyakran találkozhatnak korhatáros, felnőtt tartalmakkal a Meta közösségi felületein, mint a pornóoldalakon  (így az OnlyFansen vagy a Pornhubon).

A vásárlók tiltakozása miatt bezuhant az áruházlánc

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 01. csütörtök

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Target LMBTQ tematikájú termékeket dobott piacra gyerekeknek, ez komoly feszültséget és tiltakozást váltott ki az országban. A Target veszteségei már most megközelíti a 13 milliárd dollárt.

Békét!

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. május 17. kedd

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen!" (Jn 14,27–31a)
A világ telve van nyugtalansággal, erőszakkal, békétlenséggel és háborúsággal...
Béke fejedelme, szentséges Istenünk! Úr Jézus szent szíve, békéért esdeklünk... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Háromból egy vádat ejtettek a finn keresztény képviselő elleni perben

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 21. vasárnap

Bár az ügyész több felmentő ítélet után sem tágít, tovább támadja Päivi Räsänen finn parlamenti képviselőt állítólagos "uszító" bibliai megjegyzéseivel kapcsolatosan, egy vádat mégis elenged: a keresztény politikusnak a "Mit gondolt Jézus a homoszexuálisokról" című rádióműsorban tett megjegyzéseiért  már nem kell felelnie.