Hogyan legyünk éberek
"Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” (Lk 12,35–40)
Ha Istennel egyesül életünk, soha nem érhet váratlanul az érkezése...
Drága Jézusom! Add, hogy lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nemzetközi nyomozók előkerítettek nyolc elrabolt ukrán gyereket
Az Europol nemzetközi nyomozócsoport felkutatta azt a nyolc ukrán gyereket, akiket vélhetően az orosz offenzíva alatt raboltak el. A gyerekek felkutatásában 23 országból több mint 60 nyomozó vett részt digitális, nyílt forráskódú technikákat alkalmazva.
Ferenc pápa: A Szentlélek egységet teremt a házasságban is!
Október 23-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson a Szentatya folytatta a Szentlélekről szóló katekézissorozatát. Mai, tizedik katekézisének témája: „A Lélek Isten ajándéka” – A Szentlélek és a házasság szentsége. A Szentléleknek fontos szerepe van a házasságban: feléleszti „az önátadás képességét”, az „együttlét új örömét”, és állandóan segíti a házaspárt, hogy „mi”-ként éljenek. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Világi okosság
"Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” (Lk 16,1–8)
Mindent megvizsgáljatok, és a jót megtartsátok...
Segíts Uram, hogy minden világi okosságot is a Te dicsőségedre és az emberek javára tudjunk kamatoztatni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint a Pápai Életvédő Akadémia tagjává Ferenc pápa
„A Szentatya igen tisztelt Karikó Katalin professzor asszonyt, a Szegedi Tudományegyetem (Magyarország) tanárát a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává nevezte ki” – adta hírül a Vatikáni Sajtószolgálat február 10-én, délben.
Egyre több időt töltenek a gyerekek benti játékkal...
A Nagy-Britanniában élő óvodáskorú gyerekek átlagosan több időt töltenek benti játékkal, mint kintivel, és a lányok kevesebbet mennek ki, mint a fiúk. Ez elszomorító, mert a kicsiknek óriási szükségük lenne a szabadtéri játékra az izom és a mentális erő fejlesztése miatt. Jók a játszóházak, trambulinparkok, de nem tudják helyettesíteni a kinti játék jótékony hatásait.
Örömet okozni az angyaloknak
"Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek."
Ha megtérünk és a megtérés útjára vezetünk másokat is...
Jöjj Szentlélek, Bűnbánat és Megújulás Lelke és vezess minket a megtérés útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Istent dícsőítette a csapat a döntőbe jutást követően
Az Afrika-kupa második elődöntőjében Nigéria válogatottja Dél-Afrika legjobbjaival játszott, ahol 1-1-es állást követően tizenegyesekkel jutottak a döntőbe. Azért is különleges a nigériai csapat közös imája, mert az országban rendszeresek a keresztényeket ért támadások és elnyomások. Tavaly karácsonykor közel 200 embert mészároltak le és több ezer család vált földönfutóvá, amikor Bokkos városának gyülekezetét muszlim fegyveres erők megtámadták. Augusztusban pedig egy baptista gyülekezet 61 éves pásztorát végezték ki hidegvérrel.
Krisztus igája
"Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek." (Mt 11,25–30)
Szívünk kemény és lázadozik, de Istenben békére lelünk.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meggyilkolták a papot, aki prófétaként emelte fel hangját a bűnszervezetek ellen
A negyvenes éveiben járó, őslakos származású jezsuita papot október 20-án, vasárnap gyilkolták meg Chiapasban motoros férfiak, miután vasárnap szentmisét mutatott be. Elkötelezett volt a béke és az emberi jogok védelme mellett.
Kizárták - már meg sem lepődünk, röviden
Kizárták Putyin egyetlen valódi kihívóját, szabálytalanságokra hivatkozva nem indulhat a jövő havi orosz elnökválasztáson a háborúellenes Borisz Nagyezsgyin. A jelölt ugyan leadott kétszázezer támogató aláírást, de két napra rá az orosz központi választási bizottság már szabálytalanságokat is talált Nagyezsgyin támogató aláírásainak listájában, és most, nem egészen egy héttel később kizárták őt a részvételből...
