Szeretetláng átadás országszerte
Február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja a Szeretetlángot szívükbe fogadók nagy ünnepe világszerte. A Lelki Naplóban a Szűzanya erre kér minket: „Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok… Ne féljetek a lángtól, mely észrevétlenül, szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény! Senki nem fog gyanút erre a szívekben végbement csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adjanak át az én kedves fiaim, hogy az én szeretetemnek lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben.”
Ferenc pápa: A hit megszabadít attól a félelemtől, hogy a halállal mindennek vége
A Szentatya október 16-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Mai, immár kilencedik katekézisének témája: „Hiszek a Szentlélekben” – A Szentlélek az Egyház hitében. A pápa felvázolta a Szentlélekre vonatkozó tanítás fejlődését, és a Léleknek azt a tulajdonságát hangsúlyozta, hogy éltet, sőt örök élettel ajándékoz meg bennünket.
Csak az a kérdés...
"Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1–8)
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni...
Növeld hitünket Uram! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Halálos támadás az isztambuli katolikus templom ellen
Vasárnap délelőtt a török főváros egyik külvárosában található Szűz Mária Születése - templom közössége szentmisét ünnepelt. Nem sokkal a felajánlás után, a Sanctus pillanatában két fegyveres ember lépett be a templomba, akik először több lövést adtak le a levegőbe.
Megújulni az imádságban – Szegeden tartották az országos karizmatikus találkozót
A Péter első leveléből vett „Mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét” (1Pt 1,8–9) mottóval rendezték meg október 12-én, szombaton a szegedi Városi Sportcsarnokban a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 32. országos találkozóját.
A megátalkodottságról
"Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot." (Lk 12,8–12)
Aki világosan felismeri az Istentől jövő jót és mégis ellene szegül, azon hogy lehetne segíteni?
A megátalkodottságtól és elkárhozástól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nem veszik vissza a státusztörvényt megtagadó tanárokat - röviden
A tankerületek megtiltották azoknak a tanároknak a visszavételét, akik nem írták alá korábban a státusztörvényt. Sok esetben az adott iskola igazgatója visszavenné a tanárokat, de a tankerületek megtiltják ezt nekik. A törvény nem tiltja a tanárok visszatérését, csak annyi kikötés van, hogy ha valaki 90 napon belül kezd el újra tanítani, akkor annak vissza kell fizetnie a végkielégítését.
Tanulságos: leváltották a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét
Több kritikus hangvételű írás is megjelent Magyarország uniós csatlakozása huszadik évfordulója alkalmából az ökumenikus szellemiségű Miskolci Keresztény Szemlében, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja alapított, és amit az Eszmék és Értékek Alapítvány ad ki. A szerzők között Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is felbukkant...
Háború és lelkiismeret
Az oroszországi Almaz-Antey gyár egyik mérnöke állítólag öngyilkos lett, miután egy rakéta, amelyen dolgozott, megölte a nagymamáját Harkivban – írja a UAWire. Megjegyzik, hogy a férfi búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben azt írta, hogy a rakéta, amelynek elkészítésében közreműködött, anyai nagyanyja otthonában landolt, és megölte őt.
Baráti figyelmeztetés
"Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk." (Lk 12,1–7)
Isten kezében van az életünk, hozzá kell igazodnunk.
Adj erőt Uram, hogy az evilági hatalmaktól való félelmünkben el ne áruljunk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A pápa követe az Oroszországba hurcolt gyerekekért próbál közbenjárni Moszkvában
Matteo Zuppi olasz bíboros az ukrajnai békekötés érdekében utazott ismét Moszkvába Ferenc pápa megbízásából október 14-én, hétfőn. Egyik legfontosabb küldetése közbenjárni annak érdekében, hogy a szüleiktől elszakított ukrán gyerekek újra családjukkal lehessenek.
