Kapu az örökkévalóságra
"Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál." (Jn 10,1–10)
Jézus életén elmélkedve szívünk felemelkedik Istenhez és onnan lelki kincsekkel tér vissza.
Köszönöm Uram, hogy ajtót nyitottál nekünk Isten országába! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Erdélyi magyarok létszámcsökkenéséről - röviden
A legutóbbi, 2011-es cenzushoz képest a Romániában élő magyarság száma 225 ezer fővel, alig egymilliónyira csökkent. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt az erdélyi magyar nemzetrész elvesztette lélekszámának egyötödét. Ez olyan, mintha a legnagyobb magyar lakosságszámmal rendelkező Hargita megye teljes magyar lakossága eltűnt volna...
„Annyira szeretnék az emberekhez közelebb álló Egyházat!” – Interjú Ferenc pápával
A Credere című olasz katolikus hetilap február 11-i számában jelent meg az az interjú, amelyet a lap főszerkesztője, Vincenzo Vitale atya, paulinus szerzetes készített a Szentatyával, aki beszélt többek között kedvenc evangéliumi szereplőiről, az imádság évéről, a fiatalokról, a nőkről, a másoktól való tanulás és az áldás fontosságáról. Az alábbiakban a teljes interjú fordítását közreadjuk.
A szeretet túlcsorduló mértéke
"Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." (Jn 10,11–18)
Jézus példát adott, hogy mi is meg tudjuk hozni a szeretet áldozatait...
Köszönöm Uram, hogy mindig a Te védelmed alatt élhetünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium

A Szentírás telve van az Isten és az ember egymás utáni vágyakozásának szavaival, az Énekek éneke pedig a vőlegény és menyasszony szerelmi páros énekében az Isten és a gyermekei egymás iránti szeretetének, beteljesedés utáni vágyának örök dallamát festi elénk.
Mindent letaroló európai hibrid műveletre készült Oroszország
A francia Viginum szervezet egy jelentős, az oroszok által tervezett dezinformációs kampány előkészületeit azonosította az európai országokban, köztük Franciaországban, Németországban és Lengyelországban. A "Portal Kombat" kódnevű kampány Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának második évfordulójához és a közelgő júniusi európai parlamenti választásokhoz kapcsolódik a jelentés szerint.
Csak veled, Uram!
"Simon Péter ezt válaszolta neki: Uram, kihez mehetnénk? Az örök élet igéi nálad vannak." (Jn 6,60–69)
Péter még nem ért mindent, de hisz Jézusban, Jézusnak...
Növeld hitünket Uram, hogy megértésre juthassunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nőtt a keresztények aránya Izraelben
Az izraeli keresztények aránya két százalékkal emelkedett a zsidó államban, de az ország lakosságának csak az 1,9 százalékát teszik ki. Az Izraelben élő Krisztus-hívők 75 százaléka arab keresztény, és a legnagyobb számú hívő közösség Názáretben él (21 ezer fő).
Ha hiszel Jézusnak...
"Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne." (Jn 6, 52-59)
Ha hiszel Jézusnak, annak hinned kell az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusban is.
Köszönöm Uram, hogy minden nap táplálsz minket szent jelenléteddel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket – Ferenc pápa nagyböjti üzenete
A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez nagyböjt kezdetén. Hagyományos nagyböjti üzenetének témája 2024-ben a szabadulás a szolgaságból.
Horvát euro - röviden
Horvátország 2023. január 1-én csatlakozott az euróövezethez és a Schengen-zónához, így most már azon 15 európai ország közé tartozik, amely tagja ennek a két integrációs projektnek és a NATO-nak is.
