Eurostat: 4,3 millió fölött van ukrajnai menekültek száma az EU-ban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. március 09. szombat

Amíg december végén 4 312 215 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban, addig január végén már 4 303 115-en rendelkeztek ilyen jogállással – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közreadott jelentéséből.

Az uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Azt írják, az Ukrajnából érkező menekültek számára a legtöbb átmeneti védelmet biztosító jogállást Németország (1 270 150) nyújtotta, majd Lengyelország (951.560) és Csehország (381 190).

Németország vezeti a listát
A decemberi adatokhoz képest a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Németországban (+18 905; +1,5 százalék), Csehországban (+8155; +2,2 százalék) és Spanyolországban (+2830; +1,5 százalék) növekedett. A különleges jogállásában részesülők száma öt uniós országban csökkent, nevezetesen Olaszországban (-18 125 fő; -11,2 százalék), Lengyelországban (-3235; -0,3 százalék), Észtországban (-225; -0,6 százalék), Franciaországban (-205; -0,3 százalék) és Luxemburgban (-10; -0,2 százalék).
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva január végén Csehországban (35,2), Bulgáriában (26,7), Litvániában (26,4), Észtországban (26,2) és Lengyelországban (25,9) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten ugyanez a szám ezer főre 9,6 volt. A kedvezményezettek 46,1 százalékát nők, 33,2 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,7 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 34 250, az elmúlt hónapban 370 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára – adta hírül az MTI.
(index.hu)

You have no rights to post comments