Ferenc pápa: Ne csak szentek, hanem eszes szentek legyünk!
A Szentatya március 20-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Az erények sorában ma – a Példabeszédek könyve (15,14.21–22.33) alapján – az okosságról, a megfontoltságról elmélkedett. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai katekézist az okosság, a megfontoltság, a körültekintő bölcsesség (prudentia) erényének szenteljük. Ez az erény, valamint az igazságosság, a bátorság és a mértékletesség, együtt az úgynevezett sarkalatos erényeket alkotják. Ezek nem kizárólag a kereszténységhez, hanem az ókori bölcselethez, különösen a görög bölcselők örökségéhez tartoznak. Ezért a másokkal való találkozásnak és az inkulturáció munkájának az egyik legérdekesebb témája éppen az erények témája volt.
A középkori szövegekben az erények bemutatása nem egyszerűen a lélek pozitív tulajdonságainak felsorolása. A klasszikus szerzőket a keresztény kinyilatkoztatás fényében értelmezve a teológusok a hét fő erényt – a három teologális (isteni) és a négy sarkalatos erényt – egyfajta élő szervezetként képzelték el, melyben minden erénynek megvan a maga helye, és mindegyik a többivel összhangban működik. Vannak lényegi erények és járulékos erények, mint a pillérek, oszlopok és oszlopfők.
Talán a középkori katedrális szerkezeténél semmi sem adhatja vissza jobban az emberben lévő harmóniának és a jó felé való állandó törekvésnek az eszméjét.
Kezdjük tehát az okossággal. Ez nem a félénk ember erénye, aki állandóan habozik, mielőtt bármit is tenne. Nem, ez téves értelmezés. Nem is csak óvatosságról van szó. Az okosságnak elsőbbséget adni azt jelenti, hogy az ember cselekvése értelmének és szabadságának a kezében van. Az okos ember kreatív: gondolkodik, vizsgálódik, igyekszik megérteni a valóság összetettségét, és nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmek, nem enged a lustaságnak, a kényszereknek, az álomképeknek.
Egy olyan világban, amelyben a látszat, a felszínes gondolkodás, a jó és a rossz banalitása uralkodik, érdemes visszaszereznünk az okosságra vonatkozó ősi tanítást.
Arisztotelész nyomán Szent Tamás ezt az erényt „recta ratio agibilium”-nak, a cselekvések helyes irányításának nevezte. Az okosság tehát annak a képessége, hogy úgy kormányozzuk cselekedeteinket, hogy azok a jóra irányuljanak; ezért nevezik az „erények kocsisának”. Okos az, aki képes választani: az élet, amíg könyvekben marad, mindig könnyű, a mindennapok szelei és hullámai között azonban más a helyzet, gyakran bizonytalanok vagyunk, és nem tudjuk, merre menjünk.
Aki okos, az nem véletlenszerűen választ:
először is tudja, mit akar, aztán átgondolja a helyzeteket, tanácsot kér, aztán pedig széles látókörrel és belső szabadsággal eldönti, melyik úton indul el. Ez nem jelenti azt, hogy sosem fog hibázni – hiszen mindig emberek maradunk –, de legalább a nagy bukásokat elkerüli. Sajnos minden közegben vannak olyanok, akik a problémákat felszínes élcelődéssel intézik el, vagy akik mindig vitát szítanak. A körültekintő okosság ellenben a kormányzásra hivatott ember tulajdonsága: tudja, hogy az igazgatás nehéz, hogy sokféle nézőpont van, és meg kell próbálni összehangolni őket, hogy nem egyeseknek, hanem mindenkinek a javát kell nézni.
Az okosság azt is tanítja, hogy – amint mondani szokták –
„a legjobb a jó ellensége”. Az eltúlzott igyekezet ugyanis bizonyos helyzetekben katasztrófákhoz vezethet:
tönkretehet egy építkezést, melyhez fokozatosságra lett volna szükség; konfliktusokat és meg nem értéseket szülhet; sőt, akár erőszakot is kiválthat.
Az okos ember képes ápolni a múlt emlékét, nem azért, mert fél a jövőtől, hanem mert tudja, hogy a hagyomány a bölcsesség tárháza. Az életben folytonosan régi és új dolgok váltogatják egymást, és
nem jó, ha azt gondoljuk, hogy a világ velünk kezdődik, hogy a problémákat nulláról indulva kell megoldanunk.
Az okos ember előrelátó is. Ha egyszer eldöntötte, milyen cél felé törekszik, akkor minden eszközt meg kell ragadnia, hogy elérje azt.
Sok evangéliumi szakasz segít bennünket az okosságra nevelésben. Így például: okos az, aki sziklára építi házát, és oktalan az, aki homokra építi (vö. Mt 7,24–27); bölcsek azok a koszorúslányok, akik visznek olajat lámpásukhoz, és balgák azok, akik nem visznek (vö. Mt 25,1–13). A keresztény élet egyszerűség és eszesség elegye. Amikor Jézus a küldetésükre készítette fel tanítványait, így figyelmeztette őket: „Nézzétek, úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16). Mintha azt mondaná ezzel: Isten nemcsak azt akarja, hogy szentek legyünk, hanem azt is, hogy eszes szentek legyünk, mert okosság nélkül egy pillanat alatt tévútra juthatunk!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
