Megbélyegzés felsőfokon
A Nézőpont Intézet és a Szuverenitásvédelmi Hivatal friss „elemzését” olvasva érthető meg igazán, mennyire veszélyes vizekre evezett a kormányzat már az ellehetetlenítési törvényjavaslat elfogadása előtt, és mi a tétje annak, ha egy ilyen törvényt elfogadnak. - Dezső András cikke bemutatja, hogyan működik a démonizálás és ellehetetlenítés ma hazánkban:
Ha például valaki ír egy cikket, ami Ukrajnával szemben együttérzést vált ki, besorolják ukrán propagandistának. Ha pedig ez az anyag egy olyan médiumban jelenik meg, amelyik esetleg valaha kapott már külföldi forrásból támogatást, akkor könnyen rajta lehet majd azon a listán, amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal – a törvényjavaslat jelenlegi formájában – teljesen önkényesen állíthat össze, hogy aztán a kormányzat a feketelistára tett szereplőket kicsinálhassa, ha éppen úgy tartja majd kedve.
Csak óvatosan, mert bárkiből lehet ukrán propagandista!
A Nézőpont Intézet „elemzésében” például az Ukrajnát támogató propaganda közé sorolta Stark Tamás történész Klubrádiónak adott interjúját. Stark a januári interjújában Ukrajna hősiességét hangsúlyozta, és azt merte mondani, hogy Ukrajna részéről ez egy honvédő háború. A Nézőpont Intézet szerint ezzel a történész már ukrán propagandát tolt egy olyan médiatermékben, amely már biztosan hozzájutott külföldi támogatáshoz.
A Klubrádiónak azt is a szemére veti a dokumentum, hogy „segített az ukrán elnököt áldozati szerepben feltűntetni (sic!) a magyar nyilvánosság számára” az emlékezetes és kudarcba fulladt Trump–Zelenszkij találkozó után – a Nézőpont szerint ez is ukrán propagandának számít.
De ugyanebben az elemzésben a Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert is Ukrajnát támogató propagandistának állítják be. Magyar ezt azzal érdemelte ki, hogy a következőket merte mondani a Magyar Hangnak idén áprilisban: „jómagam tavaly nyáron személyesen jártam Bucsában, amikor segélyszállítmányt vittünk a lebombázott kijevi gyerekkórházhoz. Találkoztam olyan ukrán civillel, akinek az édesapját tőle egy méterre lőtték fejbe az orosz katonák 2022. március 4-én. Beszéltem olyan magyar származású bucsai lakossal is, aki annak köszönhetően élte túl az orosz vérengzést, hogy az egyik kereszteződésnél a társa kérésére nem jobbra, hanem balra fordult a gépkocsijával menekülés közben. Megtekintettem a tömegsírokat és az áldozatokról készített megdöbbentő fotókat és meghallgattam a nemzetközi vizsgálatot végző szakemberek megállapításait”.
Az elemzés eközben meg sem említi, hogy a fideszes Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója májusban arról írt: szerinte a bucsai mészárlás ukrán egységek büntetőakciója lehetett. Idén februárban a Magyar Nemzet egyik cikke is hasonló módon közelítette meg a bucsai eseményeket. A kormánylapban megjelent cikk szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „a saját népét ágyúztatta”, és „a polgárháborút sikerült háborúvá szélesítenie” és „hamis zászlós” színjátékként jellemezte a mészárlást.
De ugyanígy ukrán propagandistaként bélyegzi meg a Nézőpont Intézet azokat a médiumokat, amelyek szerintük kedvezőtlen színben tüntetik fel „az Ukrajna törekvéseinek elérését nehezítő szereplőket”. Belpolitikai értelemben ide a Nézőpont Intézet szerint elsősorban „a magyar kormány Ukrajna-politikáját bíráló, azt Európa-ellenesként vagy egyoldalúan oroszbarátként beállító, az Ukrajnának adott magyar humanitárius segítséget lejárató megjelenések sorolhatók”. Az elemzés ideje sorolja a Telexet, amikor meg mertük írni, hogy Orbán Viktor orosz dezinformációs álhírt terjesztett a Kossuth Rádióban, a 444 bűne pedig az volt, hogy a Nézőpont szerint Az ukránok az új migránsok az Orbán-szótárban, de meddig lehet radikalizálódni úgy, hogy még mindig megérje? című cikkével a lap „egyszerre vádolta a kormányt félelemkeltéssel és szélsőséges nézetekkel”.
Az Átlátszó azért lett ukrán propagandista, mert egy cikkben olyan korábbi magyar katonai lépésekről, például Ukrajnába szánt fegyverszállítmányok Magyarországon való átengedéséről írt, amelyek ellentmondanak a kormány békekampányának. A Nézőpont szerint a portál ezzel „Magyar Péter kormányellenes vádjának megerősítésére tett kísérletet, mikor a honvédelmi miniszter magyar haderőfejlesztésről tett kijelentéseihez kapcsolódóan próbált a magyar kormány békepárti álláspontját cáfoló eseményeket sorjázni”. Igen, jól olvasták, ők ezzel a cikkükkel léptek át egy határt, amit nem kellett volna, legalábbis a Nézőpont szerint.
A Magyar Hang pedig azért lett ukrán propagandista, mert Mérő László a lapban azt írta, hogy szerinte „Orbán Viktort Szálasi Ferenc oldalán, a nagy árulók között fogják emlegetni.” Mérő és a lap ezzel a Nézőpont szerint „Orbán Viktor démonizálására tett kísérletet”.
És hogy mi számít ukrán propagandának? A Nézőpont Intézet szerint az „Ukrajnával kapcsolatban szimpátiát vagy együttérzést keltő híradások, melyek támogatják vagy alátámasztják az ukrán érdekérvényesítési törekvéseket”. Jól olvasták: ha egy újságíró a Nézőpont Intézet szerint olyan cikket mer írni, ami esetleg együttérzést vált ki egy Oroszország által megtámadott országgal szemben, akkor az egy olyan újságíró, aki ukrán propagandát terjeszt. De ugyanígy ukrán propagandaként definiálja a Nézőpont „az ukrán érdekek érvényesítését nehezítő vagy gátló szereplőkkel szembeni bírálatot vagy hangulatkeltést” is.
Összeesküvés-elmélet a köbön
A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) is készített egy elemzést, amelyben „dezinformációs narratívának” állít be olyan cikkeket, amelyek nem kompatibilisek a kormánypropagandával. Hogy jobban értsük: egy állami hivatal, amely egy törvényjavaslat értelmében olyan jogköröket kaphat, amivel bárkit és bármit ellehetetleníthet a véleménye miatt, készített egy elemzést (nyilván közpénzen, hiszen abból működik), amelyben újságokat támad azért, mert a sajtószabadság adta joggal élve valós információkat, véleményeket közölnek, ismertetnek meg a nyilvánossággal.
Ami igazán döbbenetessé teszi ezt, hogy az SZH a megjelent írásokat úgy értelmezi, hogy azok egy összehangolt lejárató akció részei lennének. Még azt is megírták, hogy szerintük kik a végrehajtók az Európai Unió egyik tagországaként működő Magyarországon: természetesen „Brüsszel és hazai partnerei”.
A dokumentum kétféle „dezinformációs narratívát” azonosít.
„A véleménynyilvánító szavazás manipulativitására és időszerűtlenségére vonatkozó állítások – amelyek a társadalmi részvétel szükségességét, a szavazás jogszerűségét, valamint a kérdésfelvetés relevanciáját vitatják.”
„A magyar közvélemény orosz propagandának való kitettségére vonatkozó általánosító és megbélyegző retorika – amely a választópolgárok tájékozottságát, valamint véleményalkotási képességét és legitimitását kérdőjelezi meg.”
Ezekkel tehát alapvetően a demokratikus nyilvánosság alapját jelentő vitát, bizonyos álláspontok megkérdőjelezését nevezik meg károsnak, és a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint „egy ilyen külföldről finanszírozott, összehangolt dezinformációs támadással szembeni védekezés minden állami szervnek kötelessége”.
Azt is bizonygatni próbálja a hivatal, hogy az ez ellen való fellépés a magyar demokrácia és államiság megőrzése szempontjából alapvető érdek. Sőt, az SZH szerint „a társadalom véleménynyilvánításhoz való jogának védelme, a magyar közélet pluralitásának megőrzése a demokratikus működés minimuma”.
Tehát az SZH azt állítja, hogy a társadalom véleménynyilvánításhoz való jogának védelme a demokratikus működés minimuma, miközben éppen ez a hivatal az, amelyik megbélyegzi azokat az újságírókat vagy a közéletben véleményt formáló szereplőket, akik a társadalom tagjaiként olyan véleményt mernek formálni, ami nem egyezik a kormányzat álláspontjával. Ezzel az SZH gyakorlatilag maga ismeri el, hogy amennyiben valakit a véleménye miatt állami retorzió ér, akkor azzal a demokratikus működés minimuma megszűnik.
A hivatal szerint ők csak véleményeket, elemzéseket közölnek
Az évi 6 milliárd forintból működő SZH koncepciós jelentéseket ír, kiszolgálja az állampártot és olyan szókészletet használ, ami a kommunista időket idézi. Ha a Fidesz politikai érdeke megkívánja, idegen ügynököket vizionál, főleg ha a szervezet a korrupcióval foglalkozik.
Arra, hogy miképp tekint magára a SZH, elég jól illusztrálja az Átlátszóval szembeni fellépésük. A hivatal tavaly júniusban indított egyedi vizsgálatot az Átlátszó tevékenysége miatt. A portál erre úgy reagált, hogy a tevékenységük az újságírás, nem pedig a hírszerzés, mint amit a Szuverenitásvédelmi Hivatal sugallni próbál.
Az Átlátszó – más jogi lehetőség hiányában – a jó hírneve védelmében beperelte a hivatalt, de a hivatal most azt kéri a bíróságtól, hogy szüntesse meg a pert. A hivatal érvelése szerint a Fővárosi Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel az ügyben, mivel nem bírálhatja felül a Szuverenitásvédelmi Hivatal tevékenységének jogszerűségét egy személyiségi jogi perben. Álláspontjuk szerint a hivatal csak azt tette, amit a Szuverenitásvédelmi törvény előírt számára. Éppen ezért szerintük a személyiségi jogi perben nem járhat el a bíróság, mert a jogszabályok felülvizsgálatára, így a szuverenitásvédelmi törvény felülvizsgálatára is kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult.
Csakhogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal az ellenkérelmében olyan indokolást írt le, amivel a kígyó a saját farkába harapott. Azzal védekeztek ugyanis, hogy a megállapításaik nem számítanak tényállításnak, azok legfeljebb elemzések, vélemények.
(Dezső András,telex.hu)
