XIV. Leó pápa homíliája a családok jubileumán: A mai világnak szüksége van a házastársi szövetségre
Június 1-én, húsvét hetedik vasárnapján, Urunk mennybemenetelének ünnepén délelőtt a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a családok, gyermekek, nagyszülők és idősek jubileuma alkalmából. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.
Az evangéliumban [Jn 17,20–26] azt hallottuk, hogy Jézus imádkozik értünk az utolsó vacsorán (vö. Jn 17,20): Isten emberré lett Igéje, aki immár földi életének vége felé közeledik, ránk, testvéreire gondol, és a Szentlélek erejében áldást, könyörgést és dicséretet intéz az Atyához. Amikor pedig ámulattal és bizalommal telve belépünk Jézus imájába, az ő szeretete minket is bevon egy nagy projektbe, mely az egész emberiséget érinti.
Krisztus ugyanis azt kéri, hogy mindannyian „egyek” legyünk (Jn, 17,21). Ez a legnagyobb jó, amit csak kívánni lehet, mert ez
az egyetemes egység valósítja meg a teremtmények között a szeretetnek azt az örök közösségét, amely magával Istennel azonosul: az Atyával, aki az életet adja, a Fiúval, aki azt befogadja, és Lélekkel, aki azt megosztja.
Az Úr nem azt akarja, hogy az eggyé válás érdekében egy névtelen tömeghez hasonlóan különbséget nem ismerő masszává váljunk, hanem azt akarja, hogy eggyé legyünk: „Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk” (Jn, 17,21). Az egység tehát, amelyért Jézus imádkozik, olyan közösség, amely azon a szereteten alapul, amellyel Isten szeret, amelyből az élet és az üdvösség a világba jön. És mint ilyen, mindenekelőtt ajándék, melyet Jézus hoz el. Isten Fia ugyanis az ő emberi szívével fordul az Atyához, amikor azt mondja: „én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél” (Jn, 17,23).
Csodálattal hallgassuk ezeket a szavakat:
Jézus azt nyilatkoztatja ki nekünk, hogy Isten úgy szeret bennünket, ahogyan önmagát szereti. Az Atya nem kevésbé szeret bennünket, mint egyszülött Fiát, azaz végtelenül. Isten nem kevésbé szeret, mert ő először szeret, ő elsőként szeret!
Erről maga Krisztus tesz tanúságot, amikor azt mondja az Atyának: „Már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn, 17,24). És pontosan így van:
irgalmasságában Isten öröktől fogva magához akarja ölelni az összes embert, és az ő Krisztusban értünk adott élete az, ami eggyé tesz, ami egymással összeköt bennünket.
Ma, a családok, a gyermekek, a nagyszülők és idősek jubileumán öröm hallani ezt az evangéliumot!
Szeretteim, az életet azelőtt kaptuk, mielőtt akartuk volna. Ahogy Ferenc pápa tanította, „minden ember gyermek, de egyikünk sem maga döntött arról, hogy megszületik” (Úrangyala, 2025. január 1.). És nem csak erről van szó. Amint megszülettünk, másokra volt szükségünk az élethez, egyedül nem boldogultunk volna: valaki más mentett meg bennünket, aki gondoskodott rólunk, testünkről-lelkünkről egyaránt. Tehát mindannyian egy kapcsolatnak, vagyis az emberség és a kölcsönös gondoskodás szabad és felszabadító kötelékének köszönhetően élünk.
Igaz, néha ezt az emberséget elárulják. Például, amikor nem azért hivatkoznak a szabadságra, hogy életet adjanak, hanem hogy azt elvegyék, nem azért, hogy támogassák, hanem hogy ártsanak neki. Jézus azonban – a gonoszsággal szemben is, mely szembehelyezkedik és öl – továbbra is imádkozik értünk az Atyához, és imája balzsamként hat sebeinkre, a megbocsátás és a kiengesztelődés meghirdetésévé válik mindenki számára. Az Úrnak ez az imája teljes értelmet ad azoknak a ragyogó pillanatoknak, amikor – szülőként, nagyszülőként, gyermekként – szeretjük egymást. És ezt akarjuk hirdetni a világnak: azért vagyunk itt, hogy „egyek” legyünk, ahogy az Úr azt akarja, hogy „egyek” legyünk, családjainkban és bárhol élünk, dolgozunk és tanulunk: különbözőek, mégis egyek, sokan, mégis egyek, mindig, minden körülmények között, minden életszakaszban.
Szeretteim, ha így szeretjük egymást, Krisztus alapján állva, aki „az alfa és az ómega”, „a kezdet és a vég” (vö. Jel22,13), akkor a béke jelei leszünk mindenki számára, a társadalomban és a világban. És ne feledjük:
a családokból születik a népek jövője.
A családok, gyermekek, nagyszülők és idősek jubileumi találkozóján Rómában a magyarok is képviseltetik magukat egy 30 fős különítménnyel, Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke vezetésével.
Fotó: Agonás Szonja/Magyar Kurír
Az elmúlt évtizedekben olyan jelet kaptunk, amely örömmel tölt el és elgondolkodtat bennünket: arra utalok, hogy házastársakat avattunk boldoggá és szentté, és nem külön-külön, hanem együtt. Gondolok itt Louis és Zélie Martinra, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szüleire; továbbá Boldog Luigi és Maria Beltrame Quattrocchira, akik a múlt században Rómában éltek családi életet. És ne feledkezzünk meg a lengyel Ulma családról sem: szülők és gyermekek, egyek a szeretetben és a vértanúságban. Azt mondtam, hogy ez elgondolkodtató jel. Igen,
azzal, hogy az Egyház a házastársakra mint példamutató tanúkra mutat, azt üzeni nekünk, hogy a mai világnak szüksége van a házastársi szövetségre, hogy megismerje és elfogadja Isten szeretetét, és hogy az ő egyesítő és kiengesztelő erejével legyőzze azokat az erőket, amelyek bomlasztják a kapcsolatokat és a társadalmakat.
Ezért hálával és reménnyel teli szívvel mondom nektek, házaspároknak:
a házasság nem eszménykép, hanem a férfi és nő közötti igaz szeretet kánonja: a teljes, hűséges, termékeny szereteté (vö. Szent VI. Pál pápa: Humanae vitae enciklika, 9).
Miközben egy testté alakít benneteket, ugyanez a szeretet képessé tesz arra, hogy – Isten képmásaként – életet adjatok.
Ezért arra bátorítalak benneteket, hogy legyetek gyermekeitek számára a következetesség példaképei, viselkedjetek úgy, ahogyan szeretnétek, hogy ők viselkedjenek, az engedelmességen keresztül szabadságra neveljétek őket, mindig keressétek a jót bennük és az azt növelő eszközöket. Ti pedig, gyerekek, legyetek hálásak szüleiteknek: mondjatok köszönetet az élet ajándékáért és mindazért, amit nap mint nap kaptok vele együtt, ez az első módja a szüleink iránti tiszteletnek (vö. Kiv20,12). Végül pedig tőletek, kedves nagyszülők és idősek, azt kérem, hogy vigyázzatok szeretteitekre, azzal a bölcsességgel és együttérzéssel, alázattal és türelemmel, amelyre az évek tanítanak.
A családban az élettel együtt továbbadjuk a hitet, nemzedékről nemzedékre: úgy osztjuk meg, mint az asztalon lévő ételt és a szívünkben égő szeretetet. Ez kiváltságos hellyé teszi a családot a Jézussal való találkozásra, aki szeret bennünket és mindig a javunkat akarja.
És még egy utolsó dolgot szeretnék hozzátenni. Isten Fiának imája, mely reményt ad nekünk az úton, arra is emlékeztet bennünket, hogy egy napon mindannyian uno unum leszünk (vö. Szent Ágoston: Zsoltármagyarázatok, 127): egyek az egyetlen Megváltóban, akiket Isten örök szeretete ölel át. Nemcsak mi, hanem azok az apák és anyák, nagymamák és nagypapák, fivérek, nővérek és gyermekek is, akik előttünk járnak az ő örök húsvétjának fényében, és akikről úgy érezzük, itt vannak velünk ebben az ünnepi pillanatban.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
