XIV. Leó pápa: Váljunk „családhalászokká”, segítsük őket találkozni Krisztussal!
Június 2-án a Szentatya üzenetet küldött a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által szervezett római szeminárium résztvevőinek. A kétnapos tanácskozáson – melynek címe: Evangelizálás a mai és holnapi családokkal; ekkleziológiai és lelkipásztori kihívások – családpasztorációval foglalkozó negyven teológus és szakértő vesz részt. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes üzenetének fordítását közöljük.
Kedves testvéreim!
Örömömre szolgál, hogy a családok, gyermekek, nagyszülők és idősek jubileumának megünneplését követően a Világiak, Család és Élet Dikasztériumában egy csoportnyi szakértő összegyűlt, hogy az Evangelizálás a mai és holnapi családokkal; ekkleziológiai és lelkipásztori kihívások témáról tanácskozzon.
Ez a téma jól kifejezi az Egyház anyai aggódását a keresztény családokért, melyek a világon mindenhol megtalálhatók. A keresztény családok Krisztus misztikus testének élő tagjai és az első egyházi valóság, amelyre az Úr a hit és az evangélium továbbadását bízza, különösen az új nemzedékeknek.
A minden ember szívébe írt, végtelen iránti mélységes igény azt a feladatot adja az apáknak és anyáknak, hogy gyermekeikben tudatosítsák Isten atyaságát,
Szent Ágoston szavai szerint: „Amint benned van az élet forrása, úgy a te világosságodban látjuk majd a világosságot” (Vallomások, XIII, 16).
Korunkat a spiritualitás növekvő keresése jellemzi, különösen a fiatalok körében, akik hiteles kapcsolatokra és életmesterekre vágynak. Épp ezért fontos, hogy a keresztény közösség képes legyen messzire látni, és a világ kihívásai közepette őrzőjévé váljon a hit utáni vágyakozásnak, mely ott lakozik minden ember szívében.
E törekvésben igencsak sürgős, hogy különös figyelmet fordítsunk azokra a családokra, akik különféle okokból spirituális szempontból távolabb állnak: akik nem érzik magukat érintettnek, akik azt mondják, hogy nem érdekli őket, vagy akik úgy érzik, hogy kirekesztették őket a közös folyamatokból, de mégis szeretnének valamilyen módon egy olyan közösséghez tartozni, amelyben növekedhetnek és amellyel együtt járhatnak. Hány ember van manapság, aki figyelmen kívül hagyja az Istennel való találkozásra szóló meghívást!
Sajnos, hiába ez a szükséglet, a hit egyre inkább elterjedt „privatizálása” gyakran megakadályozza, hogy ezek a testvéreink megismerjék az Egyház gazdagságát és ajándékait, a kegyelem, a testvériség és a szeretet helyét!
Így bár egészséges és szent vágyak töltik el őket, miközben őszintén keresik a kapaszkodókat, hogy feljussanak az élet és a teljes öröm szép ösvényein, sokan végül hamis fogódzókba kapaszkodnak, melyek – nem bírva el legmélyebb vágyaik súlyát – engedik őket lecsúszni, eltávolodni Istentől, és hajótöröttekké teszik őket a világias propaganda tengerében.
Közöttük vannak apák és anyák, gyermekek, fiatalok és tizenévesek, olykor elidegenítve az illuzórikus életmodellek által, melyekben nincs helye a hitnek, és amelyek terjedéséhez nem kis mértékben hozzájárul azoknak az eszközöknek a torz használata, amelyek önmagukban elméletileg jók – mint például a közösségi média –, de károsak, ha megtévesztő üzenetek hordozójává válnak.
Ami pedig az Egyházat lelkipásztori és misszionáriusi erőfeszítéseiben mozgatja, az pontosan annak vágya, hogy „halászni” menjen erre az emberiségre, hogy a Krisztussal való találkozás által kimentse a gonosznak és a halálnak a vizéből.
Talán sok fiatalnak, akik ma a keresztény házasság helyett az együttélést választják, valójában olyasvalakire van szükségük, aki konkrét és érthető módon – főképp életpéldájával – megmutatja nekik, mi a szentségi kegyelem ajándéka és milyen erő árad belőle; aki segít nekik megérteni annak „a szeretetre és az élet szolgálatára szóló hivatásnak a szépségét és nagyságát”, amelyet Isten a házastársaknak ad (Szent II. János Pál: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 1). Hasonlóképpen, sok szülőnek gyermekeik hitre neveléséhez olyan közösségekre van szüksége, amelyek támogatják őket abban, hogy megteremtsék a feltételeket a Jézussal való találkozáshoz, „olyan helyekre van szüksége, ahol megvalósul az a szeretetközösség, amelynek végső forrása maga Isten” (Ferenc pápa: Katekézis az általános kihallgatáson, 2015. szeptember 9.).
A hit mindenekelőtt egy szerető tekintetre adott válasz,
és a legnagyobb hiba, melyet keresztényként elkövethetünk, Szent Ágoston szavaival élve, „ha úgy teszünk, mintha Krisztus kegyelme az ő példaadásában, nem pedig személyének ajándékában állna” (Contra Iulianum opus imperfectum, II, 146). Hányszor előfordult – a talán nem is olyan távoli múltban –, hogy elfelejtettük ezt az igazságot, és a keresztény életet főként betartandó előírások összességeként mutattuk be, lecserélve a Jézussal, a magát nekünk ajándékozó Istennel való találkozás csodálatos tapasztalatát egy nyomasztó, moralista vallásra, mely nem vonzó és bizonyos szempontból a konkrét mindennapi életben megvalósíthatatlan!
Ebben az összefüggésben mindenekelőtt a püspököknek, az apostolok utódainak és Krisztus nyája pásztorainak kell kivetniük a hálót a tengerbe, és kell „családhalászokká” válniuk. De a világi hívőknek is engedniük kell magukat bevonni ebbe a küldetésbe,
és – a felszentelt szolgálattevők mellett – házaspárok, fiatalok, gyermekek, bármely életkorban és állapotban lévő nők és férfiak „halászaivá” kell lenniük, hogy mindenki találkozhasson azzal, aki egyedül képes üdvözíteni. A keresztségben ugyanis mindegyikünk pap, király és próféta testvérei számára, és „élő kővé” tette őket Isten (vö. 1Pét 2,4–5) Isten épületének építésére „a testvéri közösségben, a Lélek harmóniájában, a különbözőségek együttélésében” (Homília, 2025. május 18.).
Ezért arra kérlek benneteket, csatlakozzatok azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyekkel az egész Egyház keresi ezeket a családokat, melyek maguktól már nem közelednek; hogy megértsük, hogyan járhatunk együtt velük, hogyan segíthetjük őket abban, hogy rátaláljanak a hitre, hogy aztán ők maguk is más családok „halászaivá” váljanak.
Ne csüggedjetek a nehéz helyzetek miatt, melyekkel találkoztok! Igaz, a mai családok sokféle sebet hordoznak, de „a család evangéliuma a még érésre váró magvakat is táplálja, és gondoznia kell azokat a fákat is, amelyek kiszáradtak, és arra van szükségük, hogy ne menjünk el mellettük” (Ferenc pápa: Amoris laetitia apostoli buzdítás, 76).
Ezért nagy szükség van arra, hogy elősegítsük a találkozást Isten gyengédségével, aki minden egyes ember történetét nagyra becsüli és szereti. Nem az a dolgunk, hogy nehéz kérdésekre elhamarkodott válaszokat adjunk, hanem az, hogy közel legyünk az emberekhez,
meghallgassuk őket, velük együtt igyekezve megérteni, hogyan kezeljék a nehézségeket, és – ha szükséges – készségesen nyitottak legyünk új értékelési szempontokra és másfajta cselekvési módokra, mert minden nemzedék különbözik a másiktól, és mindegyiknek megvannak a saját kihívásai, álmai és kérdései. De ennyi változás közepette is Jézus Krisztus „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid13,8). Ezért, ha segíteni akarjuk a családokat abban, hogy a közösségvállalás örömteli útját éljék meg, és a hit magvaivá váljanak egymás számára, akkor először is hívő identitásunkat kell ápolnunk és megújítanunk.
Kedves testvéreim, köszönöm nektek, amit tesztek! A Szentlélek vezessen benneteket az egyházi cselekvés olyan kritériumainak és módjainak felimerésében, amelyek képesek támogatni és előmozdítani a családpasztorációt. Segítsük a családokat, hogy bátran hallgassanak Krisztus javaslatára és az Egyház biztatásaira! Megemlékezem rólatok imáimban, és szívből adom mindnyájatokra apostoli áldásomat.
A Vatikánból, 2025. május 28.
XIV. Leó pápa
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
