XIV. Leó pápa Isten gyógyító szeretetéről beszél!
Június 11-én Leó pápa a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű beszédének témája: Bartimeus – „Bátorság! Kelj fel! Téged hív!” (Mk 10,49–52). Arra biztatott, mi is kiáltsunk Jézushoz bajainkban, akarjunk meggyógyulni, Jézus pedig segít, hogy élni tudjunk rejtett erőforrásainkkal. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ezzel a katekézissel Jézus életének egy újabb lényegi szempontjára szeretném ráirányítani figyelmünket, nevezetesen a gyógyításaira. Ezért arra biztatlak benneteket, hogy helyezzétek Krisztus szíve elé legfájdalmasabb oldalaitokat vagy legérzékenyebb pontjaitokat, életeteknek azokat a helyzeteit, ahol úgy érzitek, elakadtatok és holtpontra jutottatok.
Kérjük bizalommal az Urat, hogy hallja meg kiáltásunkat és gyógyítson meg bennünket!
Az elmélkedésünkben bennünket kísérő szereplő segít megérteni, hogy sosem szabad feladnunk a reményt, akkor sem, ha elveszettnek érezzük magunkat. Ő Bartimeus, egy vak koldus, akivel Jézus Jerikóban találkozott (vö. Mk 10,40–52). Jelentős a helyszín: Jézus Jeruzsálembe tart, de útját – úgymond – Jerikó „alvilágából”, a tengerszint alatti városból kezdi. Jézus ugyanis halálával alászállt, hogy felhozza a lecsúszott, mindannyiunkat képviselő Ádámot.
A Bartimeus név jelentése ’Timeus fia’: egy kapcsolaton keresztül jellemzi ezt az embert, pedig ő drámaian egyedül van. Ez a név azonban jelenthetné azt is, hogy ’a becsület fia’ vagy ’a csodálat fia’, vagyis épp az ellenkezőjét a tényleges helyzetének. [1] És mivel a név a zsidó kultúrában olyan fontos, ez azt jelenti, hogy Bartimeus nem tud akként élni, akinek lenni hivatott.
Ellentétben a Jézus mögött haladó emberek nagy mozgásával, Bartimeus mozdulatlan. Az evangélista azt mondja, hogy az út szélén ült, vagyis szüksége volt valakire, aki talpra állítja, és segít neki elindulni.
Mit tehetünk, ha olyan helyzetbe kerülünk, amelyből látszólag nincs kiút? Bartimeus arra tanít bennünket, hogy
vegyük igénybe a magunkban hordozott, hozzánk tartozó erőforrásokat.
Ő egy koldus, tehát tud kérni, sőt kiáltani! Ha valamire igazán vágysz, mindent megteszel, hogy elérd, akkor is, ha mások bírálnak, megaláznak, azt tanácsolják, hogy add fel. Ha igazán vágysz rá, kiálts tovább!
Bartimeusnak a Márk-evangéliumban olvasható kiáltása – „Dávid fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47) – a keleti hagyományban jól ismert imává vált, melyet mi is használhatunk: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Bartimeus vak, de paradox módon élesebben lát, mint a többiek: felismeri, kicsoda Jézus! Kiáltását hallva Jézus megáll, és magához hívatja (vö. Mk 10,49), mert nincs olyan kiáltás, amelyet Isten ne hallana meg, akkor sem, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy őhozzá fordulunk (vö. Kiv 2,23). Furcsának tűnik, hogy bár egy vak emberről van szó, Jézus nem megy oda azonnal hozzá; de ha belegondolunk, ez a módja annak, hogy Bartimeus életét újraindítsa: arra készteti, hogy felálljon, bízik a járóképességében. Ez a férfi képes talpra állni, ki tud törni halálos helyzetéből. Ehhez azonban egy rendkívül jelentős mozdulatot kell tennie: el kell dobnia köpenyét (vö. Mk 10,50)!
Egy koldus számára a köpeny minden: a köpeny a biztonság, a köpeny az otthon, a köpeny a védelem. Még a törvény is védte a koldus köpenyét, kötelező volt este visszaadni, ha zálogba vették (vö. Kiv 22,25). Sokszor előfordul, hogy ami gátol bennünket, az épp a látszólagos biztonságunk, a páncélunk, melyet azért öltöttünk magunkra, hogy megvédjük magunkat, csakhogy akadályoz a járásban.
Ahhoz, hogy Jézushoz menjen, és gyógyulást nyerjen, Bartimeusnak teljes kiszolgáltatottságában kell elé állnia. Ez az alapvető lépés a gyógyulás minden útján.
Az a kérdés is furcsának tűnik, amelyet Jézus feltesz neki: „Mit akarsz, mit tegyek érted?” (Mk 10,51). A valóságban ugyanis nem magától értődő, hogy meg akarunk gyógyulni bajainkból; néha inkább nem mozdulunk, nehogy felelősséget kelljen vállalnunk. Bartimeus mély értelmű választ ad: az anablepó igét használja, mely azt jelentheti, hogy ’újra lát’, de úgy is fordítható, hogy ’felnéz’, ’feltekint’. Bartimeus ugyanis nemcsak újra látni akar, hanem méltóságát is vissza akarja nyerni! Ahhoz, hogy felnézzünk, fel kell emelnünk a fejünket. Az emberek sok esetben azért akadnak el, mert az élet megalázta őket, és csak arra vágynak, hogy visszanyerjék értékességüket.
Ami megmenti Bartimeust – és mindannyiunkat –, az a hit. Jézus úgy gyógyít meg bennünket, hogy szabadok lehessünk. Nem arra kéri Bartimeust, hogy kövesse őt, hanem azt mondja neki, hogy menjen, induljon el újra (vö. Mk 10,52). Márk viszont azzal fejezi be a történetet, hogy Bartimeus követni kezdte Jézust: szabadon döntött úgy, hogy követi őt, aki az Út!
Kedves testvéreim, vigyük bizalommal Jézus elé betegségeinket, szeretteink betegségeit is,
vigyük elé mindazok fájdalmát, akik elveszettnek és menthetetlennek érzik magukat! Értük is kiáltsunk, és legyünk biztosak abban, hogy az Úr meghall bennünket, és megáll!
JEGYZET
[1] Ezt az értelmezést fogalmazza meg Szent Ágoston is a De consensu evangelistarum [Az evangélisták közötti összhang] című értekezésében, 2, 65, 125, PL 34, 1138.
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Szeretném elmondani, hogy imádkozom a grazi iskolában történt tragédia áldozataiért. Lélekben közel vagyok a családokhoz, a tanárokhoz és az áldozatok iskolatársaihoz. Fogadja békéjébe az Úr ezeket a gyermekeit!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
