Ferenc testvér „szent haragja”
Annak ellenére, hogy Ferencet – aki Celanói Tamás szavaival élve a keresztség által már „a harag fiából a kegyelem gyermeke lett” (CÉ2 3), egyetemes tisztelet övezte szelídsége, alázatossága és a minden teremtmény iránti szeretete miatt, egyes tanúságtételek arról számolnak be, hogy olykor erőteljes indulat, sőt egyfajta „szent harag” is megmutatkozott magatartásában – különösképpen akkor, amikor azt látta, hogy az evangéliumi értékeket vagy az általa megformált regula előírásait megszegik.
Cikkünkben Gelsomino Del Guercio írásának szerkesztett változatát adjuk közre, amely a San Francesco című folyóirat online kiadásában jelent meg.
Lemondás az atyai örökségről
Kétségtelenül ez Ferenc életének egyik legismertebb epizódja. Amikor az assisi püspök jelenlétében lemond minden földi vagyonáról, apja, Pietro Bernardone nagy haragra gerjed. Bár a harag elsősorban az apáé, világos, hogy ezt az erőteljes reakciót Ferenc radikális és nyilvánosan felvállalt gesztusa szándékosan idézte elő . Az isteni hívás követésére irányuló elszántsága – még a családi kötelékek nyílt elszakításának árán is – mély meggyőződésről tanúskodik. Bizonyos értelemben „szent harag” volt ez a világ és annak anyagi természetű logikája ellen.
Az álszentség és az anyagi javak elutasítása a rendi életben
Ferenc rendkívül szigorúan megkövetelte társaitól a szegénységet és a hiteles evangéliumi életet. Nem tűrte sem az álszentséget, sem az anyagi javakhoz való ragaszkodást társaitól. Az életéről szóló legendák olyan eseményeket örökítenek meg, amelyekben Ferenc keményen megdorgálja a szegénység eszményétől eltávolodó és a földi elismerésre vágyakozó testvéreket, akik nem éltek teljes szegénységben és alázatosságban. Nem indulatos kitörések voltak ezek, hanem határozott és következetes reakciók minden olyan magatartásra, amely aláásta volna a rend evangéliumi szellemét. Egy alkalommal például élesen megdorgálta birtoklási vágya miatt azt a novíciust, aki saját zsoltáros könyvet szeretett volna. Ezt mondta neki: „Testvér, engem hasonlóképpen megkísértett a könyvszerzés vágya, de hogy ezzel kapcsolatban megismerjem az Úr akaratát, fogtam az evangéliumos könyvet, és imádkozva kértem az Urat, hogy legyen kegyes, és a könyv első felütésekor mutassa meg nekem ezekre a dolgokra vonatkozó akaratát.” (PL 73) Egy másik alkalommal pedig, amikor egy testvér becsmérlő szavakkal illetett egy szegény embert, „keményen rendre utasította”, és azt kívánta, hogy „a szegény előtt vetkőzzék meztelenre. Az pedig, miután megcsókolta a szegény lábát, bocsánatot kért. Azt szokta mondani ugyanis, hogy »aki szegényről beszél rosszat, az Krisztussal szemben követ el jogtalanságot, aki értünk szegénnyé lett ezen a világon«” (CRÉ 62)
Harc „Szamár testvér” ellen
Bár ez a harag nem mások ellen irányult, mégis meg kell említenünk: Ferenc nagyon szigorú volt önmagával és teste igényeivel kapcsolatban. Testét gyakorta „Szamár testvérnek” (frate asino) nevezte. A hagyomány szerint sok vezeklést és önmegtagadást gyakorolt, hogy ezek által megfegyelmezze testét és hűséges maradjon a szegénységre és az áldozatvállalásra irányuló hivatásához. Tekinthetjük ezt egyfajta „szent haragnak” is, amely saját testi vágyai ellen irányult, hogy azok ne kerekedhessenek felül lelki elkötelezettségén.
Küzdelem az ördög és a kísértések ellen
Életrajzi forrásai úgy mutatják be Ferencet, mint aki gyakran küzdött a különféle kísértések ellen. Ismertek olyan történetek is, amelyek szerint ördögöket űzött ki vagy határozottan elutasította a gonosz csábításait. Ezekben a legendarészletekben Ferenc soha nem a félelem lelkületével reagált, hanem határozottan, tekintélyt sugározva lépett fel a gonosz lélek ellen – egyfajta „szent felháborodással”, amely a rossz és annak megnyilvánulásai ellen irányult.
Ezek a történetek is tükrözik: Ferenc haragja sohasem volt romboló vagy bosszúálló. A legendák ugyan elbeszélnek egy esetet, amely alkalmával fizikailag is rombolt – a testvérek számára egy káptalan alkalmából épített ház tetőzetét (vö. PL 11) –, ám ekkor is azt tette, amit a fenti történetekből is kiolvashatunk. Haragja nem féktelen indulat volt, hanem sokkal inkább szenvedélyes válasz az evangéliumi értékek védelmében – szent felindulás minden olyan dologgal szemben, amely sértette Istent vagy veszélyeztette a ferences életideál tisztaságát. Ferenc „haragjának” forrása éppen a szeretet volt – célja pedig mindig a megtérés és a lelki javak előmozdítása.
(Fordította: Kámán Veronika, ferencesek.hu)
