Egy ukrán katona 900 napja az orosz hadifogságban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2025. október 23. csütörtök

Jevhen Malik tengerészgyalogos Mariupol védőjeként került orosz fogságba 2022 májusában, és csak két és fél év után, fogolycserével szabadult. A most Budapesten járt katona elmeséli, hogyan kínozták elektromos sokkolóval, miért kellett reggel hattól este tízig állniuk egy helyben, és hogy az orosz őrök szerint rosszabbak voltak a pedofiloknál. A Brake the Fake szervezet közreműködésével létrejött találkozón Malik arról is beszélt, hogy mit kellett átélnie a mordvin büntetőtelepen, és hogyan próbálták rávenni, hogy vallja magára civilek meggyilkolását.

Jevhen Malik 2018 óta szolgál az ukrán hadseregben, már a Donbasz-háború idején is harcolt. Amikor 2022. február 24-én megkezdődött a teljes körű orosz invázió, éppen a keleti fronton teljesített szolgálatot tengerészgyalogosként. Mariupolba vezényelték, hogy a város védelmében vegyen részt, és ez pecsételte meg a sorsát.
Mi, katonák állandóan mondtuk a politikusoknak, hogy Oroszország háborúra készül, de folyamatosan azt hallottuk vissza, hogy nem lesz háború, mert az oroszok úgyse mernek lépni – mesélte Malik, akit a Brake the Fake nevű, dezinformációval foglalkozó ukrán civil szervezet hozott Budapestre, hogy elmesélje történetét. A szervezet rendszeresen szervez hasonló találkozókat, hogy az orosz propaganda hazugságait első kézből származó tanúvallomásokkal cáfolják.
Malik a 36-os tengerészgyalog-dandár tagjaként az Iljics gyárban védekezett. Mariupol védői másfél-két hónapig tartották fel az orosz hadsereget, magukra vonva az erőket, hogy ne tudjanak továbbnyomulni észak felé. Ez idő alatt Herszon és Zaporizzsja megyékben meg tudták építeni azt a védvonalat, ami ma is fennáll.
A két legelitebb egységet gyakorlatilag fel kellett áldozni azért, hogy megállítsák az oroszokat. Ez emberi túlteljesítést igényelt – mondta a katona. Mariupolban eredetileg 7000 ukrán katona harcolt. Amikor már teljesen kifogytak a készletekből és lőszerből, Kijev utasítására letették a fegyvert. 4500-an kerültek fogságba 2022 májusában, a többiek – mintegy 2500 katona – a harcokban estek el.

Jó napot, a te neved: senki
Az első, amivel a foglyok szembesültek, az oroszok „köszöntése” volt. 
Minden létező eszközzel megvertek minket: bottal, elektromos sokkolóval, majd ránk uszították a kutyákat. Ezt úgy nevezték, hogy »jó napot«. Ezzel akarták világossá tenni, hogy hová kerültünk, és hogy a nevünk mostantól: senki – mesélte el.
A hadifoglyokat először a donbaszi Olenyivkába vitték, ami elosztó központként működött. Ez volt az a hely, ahol az Azov-katonákat bezárták egy barakkba, és elevenen elégették őket – az oroszok később azt állították, hogy ukrán HIMARS rakéta okozta a tragédiát.
Malikot végül Mordvinföldön, a 10-es számú büntetőtelepre szállították, az Udarna nevű faluba. 
Mordvinföldet gyakorlatilag teljes egészében büntetőteleppé változtatták. Tíz falu van a járásban, és összesen 16 börtön. Még vicc is járja arrafelé: ha ott születtél, vagy börtönőr vagy, vagy börtönlakó – fogalmazott az egykori tengerészgyalogos.
 
Rosszabbak a pedofiloknál
A hadifoglyokkal rosszabbul bántak, mint a köztörvényes bűnözőkkel – ezt nem a helyi őrök találták ki, hanem hivatalos parancs érkezett Moszkvából. 
Az orosz vezetés úgy vélekedik a hadifoglyokról, hogy rosszabbak vagyunk a pedofiloknál. Nem tudnak rosszabbat elképzelni annál, mint hogy valaki fegyvert fogott ellenük – magyarázta.
A 20 négyzetméteres cellákba 8-10 embert zsúfoltak össze. Reggel hattól este tízig csak állni volt szabad – nem szabadott leülni, feküdni, járkálni, de még az ablak felé sem fordíthatták a fejüket. Ha valaki megszegte a szabályokat, a kamerán keresztül azonnal észrevették, és a belügyminisztérium különleges egysége érkezett maszkban, botokkal és sokkolókkal.
Minden reggel azzal kezdték, hogy végigvertek minket. Ekkor hagyhattuk el csak a cellát, valamint hetente csak egyszer mehettünk ki az udvarra, gyors kör, és vissza – mesélte Malik.

Kínzások segítségével akarták „vallomásra” bírni az ukrán katonákat
A kihallgatások különösen szörnyűek voltak. Szürke ragasztószalaggal összekötözték a foglyok kezét-lábát, majd vízben fojtogatták őket, vagy éppen elektromos sokkolóval kínozták a hadifoglyokat.
A kihallgatások után volt, aki hetekig vért vizelt a veréstől – mondta Malik, aki nem részletezte annyira a kínzások típusait, mint korábban a több mint 600 napos fogságból szabaduló Vlad Zadorin, aki még az év elején nyilatkozott az Indexnek.
A Malik és társai elleni brutális bánásmódnak azonban megvolt a célja.
Mariupolban a háború előtt 600 ezer ember élt. Az oroszok két hónap alatt több mint 100 ezer embert öltek meg tüzérséggel és bombázással. A kihallgatások arról szóltak, hogy ki ölte meg ezt a 100 ezer embert. Az orosz logika szerint ha jön egy repülő, és féltonnás bombát dob egy házra, akkor nem megölte az embereket, hanem felszabadította őket. De ott vannak a hullák, és valakinek magára kell vállalnia a gyilkosságokat – magyarázta az egykori tengerészgyalogos.
Az oroszok vallomásokat csikartak ki a foglyokból, hogy aztán Rosztovban bíróság elé állítsák őket terrorcselekményekért. 
Azt akarják bebizonyítani, hogy nem ők a gyilkosok, hanem mi öljük meg saját magunkat – jegyezte meg.
 
Nincs olyan szó, hogy ukrán
Az orosz propaganda folyamatosan bombázta a foglyokat. 
Azt mondták, nincs ukrán nyelv, még olyan szó sincs, hogy ukrán. Mi voltunk azok, akik szétbomlasztottuk a Szovjetuniót és az Orosz Birodalmat. Azt állították, az ukrán iskolákban azt tanítjuk, hogy mi teremtettük a Fekete-tengert – részletezte.
De a legfőbb bűnük az volt, hogy európaiak akartak lenni. 
Naponta vertek, mert az volt a bűnünk, hogy európainak gondoltuk magunkat. Azt mondták, ha az EU tagjai akarunk lenni, akkor mind homoszexuálisok vagyunk. Nem értették, miért nem akarunk oroszok lenni, miért nem akarunk Oroszországhoz tartozni – fogalmazott.
Elmesélte azt is, hogy azt vágták a fejükhöz, hogy miért nem álltak ellen a Majdannak – miközben ő akkor még csak 21 éves volt, tehát a Majdan idején még gyerekek voltak, iskolába jártak.

Jól tartanak minket, az ukrán vezetés náci
Malik két és fél év alatt egyetlen levelet kapott édesanyjától, és egyszer engedték meg, hogy ő írjon – de csak propagandaszöveget diktáltak neki.
Bejött egy ember a cellába, és azt mondta, írhattok levelet a családotoknak. Majd adott egy mintalevelet. A levél körülbelül így szólt: »Szia, apa, anya, fogságban vagyok. Jól tartanak, nem fázom, rendesen fel vagyok öltözve, rendesen etetnek, nem bántanak.« Azt is bele kellett volna írni, hogy mi testvérek vagyunk az oroszokkal, és az ukrán hatalom náci, el kell őket zavarni, és akkor minden rendben lesz – emlékezett vissza.
Malik nem írta meg ezt a levelet.
Amikor elolvastam ezt a mintalevelet, számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy ilyen levelet nem fogok írni – mesélte, majd hozzátette, hogy szerencséje volt, hogy ezt megengedték neki, de ha igazi, saját levelet írt volna, törött bordákkal fizette volna meg annak az árát.
 
Civilek a fogságban
Malik egyetlen civil fogollyal találkozott: egy 40 éves herszoni férfival, aki egész életében oroszul beszélt, ukránul nem is tudott. 
Putyin állítólag azért küldte a hadseregét, hogy az ilyen embereket megmentse. Ez a Szerhij négy éve ül mordvin börtönben – jegyezte meg.
Majd elmesélte, hogy nem mindenki éli túl az orosz börtönöket, mert sokan belehalnak a kínzásokba, megőrülnek vagy öngyilkosok lesznek, sokakat pedig a tuberkulózis visz el. A fogságban meghaltak holttestét az oroszok a fronton elesettek közé keverték a hullacsere során, hogy elrejtsék a gyilkosságokat. Az ukrán hatóságok DNS-vizsgálattal és a holttestek állapotából tudták megállapítani, hogy valójában fogságban haltak meg.
Malik elmondta, hogy attól félt a legjobban, hogy eltörik mindkét lábát, vagy a térdkalácsát majd nem kezelik. Ez sokakkal megtörtént, de ő megúszta.

Két és fél év után szabadság
2024 nyarán az ukrán hadsereg betört Kurszk megyébe, és több mint 400 orosz sorkatonát ejtett foglyul. Putyin korábban megígérte, hogy sorkatonákat nem vet be, ezért gyorsan cserélni akart. Egy hónappal később Malikot és társait kicserélték. Pénteken 11-kor húzták ki a cellából, másnap délután már Ukrajnában volt.
Fizikailag rendbe tudtam jönni. De éjszakánként még mindig a fogsággal álmodom. Ha bármilyen elektromos hangot hallok, ami a sokkolóra emlékeztet, remegek és önkívületi állapotba kerülök. Ismerek olyat, aki a szigetelőszalag hangjától elkezd dadogni és remegni – mondja.
Malik leszerelt a hadseregből, amit a nemzetközi jog lehetővé tesz a volt hadifoglyoknak. Az oroszoknak nincs ilyen választásuk – amikor hazatérnek, azonnal vissza kell menniük harcolni.
A katona szerint az orosz börtönőrök 20 százaléka volt kifejezetten szadista, 20 százalék próbált emberséges maradni, a maradék 60 százalék pedig csak végrehajtotta a parancsokat. 
Ez nem néhány szadista ember szórakozása. Hivatalos parancs érkezik Moszkvából, hogy hogyan kell bánni a hadifoglyokkal – tette hozzá.
Az ukrán titkosszolgálatok teljes adatbázisokkal rendelkeznek azokról az orosz őrökről, akik a kínzásokat végzik, és nyílt forrásokból azonosítják őket. 
Ez félelmet kelt az oroszokban. Az oroszok fejében majd akkor fog megszületni, hogy ezt le kell állítani, amikor rájönnek, hogy 4-5 év múlva meg fogják őket találni – magyarázta, és hozzátette, hogy emiatt vannak olyan őrök, akik már kevésbé brutálisan bánnak a hadifoglyokkal
Malik ma az ukrán szolgálatok segítségével és civil szervezetek támogatásával próbál új életet kezdeni. 
El sem tudják képzelni, hogy az ember fizikailag mennyi mindent ki tud bírni – fogalmazott.
(index.hu)

You have no rights to post comments