XIV. Leó pápa: Az emberek kérdései találjanak visszhangra az Egyház szívében!
Október 25-én, szombat délelőtt a hetedik jubileumi katekézisre került sor a Szent Péter téren. "Kövessük Jézust! Így reméljük azt, amit még nem látunk. Váljunk olyan néppé, amelyben az ellentétek egységre jutnak..." Az alábbiakban a XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Zarándoklatotok céljához érkeztetek, de – Jézus tanítványaihoz hasonlóan – most meg kell tanulnunk egy új világban élni. A szentév éppen ezért tett bennünket a remény zarándokaivá:
mindent a Megfeszített feltámadásának fényében kell látnunk.
Ebben a reményben nyertünk üdvösséget! A szemünk azonban még nincs hozzászokva. Ezért a feltámadt Jézus, mielőtt a mennybe ment, elkezdte nevelni tekintetünket. És ma is ezt teszi! A dolgok ugyanis nem azok, amiknek látszanak: a szeretet győzött, jóllehet rengeteg viszály szemtanúi vagyunk, sok küzdelmet látunk egymásnak feszülő ellentétek között.
Egy hasonlóan zaklatott korban, a 15. században, az Egyháznak volt egy bíborosa, aki ma is kevéssé ismert. Nagy gondolkodó és az egység munkálója volt. Nicolausnak hívták, és a németországi Kues városából származott: Nicolaus Cusanus. Ő megtaníthat bennünket arra, hogy a reménykedés egyben „nem tudást” is jelent. Ahogyan ugyanis Szent Pál írja: „amit lát az ember, azt miért kellene remélnie?” (Róm 8,24). Nicolaus Cusanus nem láthatta az ellentétes áramlatok által megrendített, keleti és nyugati részre oszlott Egyház egységét. Nem láthatta a békét sem a világban, sem a vallások között, egy olyan korban, amikor a kereszténységet külső veszély fenyegetette. Miközben azonban a pápa diplomatájaként úton volt, imádkozott és gondolkodott. Ezért írásai tele vannak fénnyel.
Sok kortársa félelemben élt; mások fegyverkeztek, hogy újabb keresztes hadjáratokra induljanak. Cusanus azonban már fiatalon úgy döntött, hogy azok társaságát keresi, akik reménykednek, akik új tudományokat tanulnak, akik újra felfedezik az antik klasszikusokat, és visszatérnek a forrásokhoz. Hitt az emberiségben. Megértette, hogy vannak ellentétek, amelyeket együtt kell tartani, mert Isten olyan misztérium, amelyben a feszültségben álló dolgok egységre találnak. Cusanus tudta, hogy nem tud, s éppen így mind jobban megértette a valóságot. Milyen nagy ajándék ez az Egyháznak! Micsoda hívás a szívbeli megújulásra! Íme, ezeket tanítja: teret engedni, az ellentéteket együtt tartani, remélni azt, amit még nem látunk.
Cusanus „tudós tudatlanságról” beszélt, mely az értelmesség jele. Egyes írásainak főszereplője egy különös alak: az „együgyű”. Egy egyszerű ember, aki nem tanult, de alapvető kérdéseket tesz fel a tanultaknak, amelyek megingatják addigi bizonyosságaikat.
Ma is így van ez az Egyházban. Hány kérdés ingatja meg tanításunkat! A fiatalok kérdései, a szegények kérdései, a nők kérdései, azok kérdései, akiket elhallgattattak vagy elítéltek, mert különböznek a többségtől.
Áldott korban élünk: mennyi kérdés! Az Egyház akkor válik az emberség szakértőjévé, ha együtt halad az emberiséggel, és szívében visszhangoznak az emberek kérdései.
Kedves testvéreim!
A reménykedés annyi, mint nem tudni. Nem rendelkezünk válasszal minden kérdésre.
De van Jézusunk. Kövessük Jézust! Így reméljük azt, amit még nem látunk. Váljunk olyan néppé, amelyben az ellentétek egységre jutnak. Felfedezőként lépjünk be a Feltámadott új világába. Jézus előttünk jár. Mi pedig
tanulunk, lépésről lépésre haladva előre. Ez nemcsak az Egyháznak, hanem az egész emberiségnek az útja is. A remény útja.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
