XIV. Leó pápa: Őrzői és ne elpusztítói legyünk a teremtett világnak!
A Szentatya november 19-én délelőtt a Szent Péter téren tartotta az általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatát. Mai beszédének témája a feltámadt Jézus és Mária Magdolna találkozásáról szóló beszámoló (Jn 20,14–16) alapján: A húsvéti lelkiség és az átfogó ökológia. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Ebben a reménynek szentelt jubileumi évben arról elmélkedünk, milyen kapcsolat van Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai, vagyis az előttünk álló kihívások között.
Időről időre Jézus, az Élő, nekünk is fel akarja tenni a kérdést: „Miért sírsz? Kit keresel?”
A kihívásokkal ugyanis nem lehet egyedül szembenézni, és a könnyek életet adó ajándékok, amikor megtisztítják szemünket és szabaddá teszik tekintetünket.
János evangélista figyelmünkbe ajánl egy részletet, amelyet a többi evangéliumban nem találunk: amikor Mária Magdolna a nyitott sír mellett sírt, nem ismerte fel azonnal a feltámadt Jézust, hanem a kert őrének hitte. Valóban, az elbeszélés már Jézus nagypéntek alkonyán történt eltemetéséről szólva is nagyon pontos volt: „Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust” (Jn 19,41–42).
Így ér véget a szombat békéjében és egy kert szépségében a sötétség és a világosság közötti drámai küzdelem, amely azzal vette kezdetét, hogy elárulták, elfogták, elhagyták, elítélték, megalázták és megölték a Fiút, aki „szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket” (Jn 13,1). A kert művelése és őrzése az eredeti feladat (vö. Ter 2,15), amelyet Jézus beteljesített. Utolsó szava a kereszten – „Beteljesedett” (Jn 19,30) – arra hív, hogy mindannyian újra rátaláljunk erre a feladatra, a saját feladatunkra. Ezért „lehajtotta fejét és kilehelte lelkét” (Jn 19,30).
Kedves testvéreim, Mária Magdolna tehát nem egészen tévedett, amikor azt hitte, hogy a kert őrével találkozik! Újra hallania kellett ugyanis a saját nevét és meg kellett értenie a küldetését az Új Embertől, attól, aki János egy másik szövegében azt mondja: „Íme, újjáteremtek mindent” (Jel 21,5).
Ferenc pápa a Laudato si’ enciklikában a szemlélődő tekintet sürgető szükségére mutatott rá:
ha az ember nem őrzője a kertnek, a kert elpusztítójává válik.
A keresztény remény tehát úgy felel a kihívásokra, amelyekkel ma az egész emberiségnek szembe kell néznie, hogy elidőzik abban a kertben, ahová a megfeszítettet mint magot helyezték, hogy kikeljen és bőséges termést hozzon.
A paradicsomot nem elveszítettük, hanem újra megtaláltuk! Jézus halála és feltámadása így az átfogó ökológia lelkiségének az alapja, amely nélkül a hit szavai nem ragadják meg a valóságot, a tudomány szavai nem jutnak el az ember szívéig. „Az ökológiai kultúrát nem lehet leszűkíteni olyan sürgős és részleges válaszok sorára, amelyeket a környezet pusztulásával, a természeti tartalékok kimerülésével és a környezetszennyezéssel kapcsolatban felmerülő problémákra adunk. Egy másfajta szemléletre, gondolkodásra, politikára, oktatási programra, életstílusra és a spiritualitásra lenne szükség, olyanra, amely ellenállóvá tud tenni a [technokratikus paradigma előrenyomulásával szemben]” (Laudato si’, 111).
Ezért beszélünk ökológiai megtérésről, melyet a keresztények nem választhatnak el attól az irányváltástól, amelyet Jézus követése megkíván tőlük. Ennek jele Mária megfordulása azon a húsvét reggelen:
csak megtérésről megtérésre jutunk el a könnyek völgyéből az új Jeruzsálembe.
Ez a szívben kezdődő, lelki jellegű átmenet megváltoztatja a történelmet, felelősségvállalásra kötelez bennünket a közéletben, és olyan szolidaritást indít el, amely a Bárány Pásztor nevében és erejében már most védi az embereket és teremtményeket a ragadozó farkasok sóvárgásától.
Így az Egyház gyermekei ma fiatalok, jóakaratú férfiak és nők millióival találkozhatnak, akik meghallották a szegények és a föld kiáltását, és hagyták, hogy az megérintse szívüket. Sokan vannak olyanok is, akik a teremtett világgal való közvetlenebb kapcsolat által új belső harmóniára vágynak, amely átvezeti őket sok feszültségen és fájdalmon. Ugyanakkor továbbra is igaz, hogy „Isten dicsőségét hirdetik az egek, és kezének művéről beszél az égbolt. Ezt zengi az egyik nap a másiknak, erre tanítja éj az éjszakát. Anélkül, hogy beszélnének, szavak nélkül, hallható hang nélkül, az egész földre elhat szózatuk, és a földkerekség határaira az ő igéjük” (Zsolt 18,1–4).
Adja meg a Lélek, hogy meghalljuk azoknak a hangját, akiknek nincs hangjuk!
Akkor meglátjuk majd, amit a szem még nem lát: azt a kertet vagy paradicsomot, amely felé csak úgy haladhatunk, ha mindannyian elfogadjuk és elvégezzük a ránk bízott feladatot.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
