Jogilag is engedélyezték a rabszolgatartást Afganisztánban
Új igazságszolgáltatási rendszert vezettek be a tálibok Afganisztánban: a büntetések típusa és súlyossága attól függ, hogy az érintett melyik társadalmi osztályhoz tartozik. Ugyanakkor az új rendszer a hagyományos felső, közép- és alsó osztályok mellett megkülönbözteti a szabad embereket és a rabszolgákat.
Életbe léptették a tálibok 2026 januárjában a 10 fejezetből és 119 cikkelyből álló új kódexet, amely a bíróságok büntető igazságszolgáltatását és eljárásrendjét szabályozza. A törvénykönyv a saría, azaz az iszlám jog és törvénykezés tálib értelmezésére épít. Az igazságszolgáltatási rendszer bevezetését nemzetközi felháborodás követte, mondván, hogy az új rendelkezések nem a lakosság védelmét, hanem az emberek megfélemlítését célozzák. „Ez a kódex nem az igazságszolgáltatásról szól. Olyan rendszert hoz létre, amelyben az állam bárkit, bárhol, bármikor, indoklás nélkül megbüntethet” – fogalmazott a Rawadari afgán emberi jogi szervezet.
Az új törvénykönyv szinte teljesen megreformálja Afganisztán igazságszolgáltatási rendszerét, de nem a szó pozitív értelmében. Megfosztja a lakosságot az alapvető jogi védelemtől, beleértve az ügyvédhez való hozzáférést és a hallgatás jogát, amelyek helyett a beismerő vallomások és a tanúvallomások kerülnek előtérbe. A kikényszerített vallomásokkal szemben azonban nem biztosít védelmet.
Hogy pontosan mi tekinthető bűnnek, erkölcstelenségnek, vagy hogy miként értelmezik a tálibok a korrupció fogalmát, nincs meghatározva. Például az 59. cikkely megtiltja a táncot és a táncnézést, ám nem részletezi, hogy pontosan mi tartozik ide. Így felmerül a kérdés, hogy büntetendők a tradicionális táncok is? Az erkölcstelenség esetében szintén nem jegyez konkrétumokat: korábban a tálibok részben az erkölcstelenségre hivatkozva záratták be a fodrászatokat és szépségszalonokat, a törvénykönyv viszont szól a szépségipari szolgáltatásokról. A törvénykönyv tehát meglehetősen tág nyelvezetet használ, kiszélesítve a bírák és tisztviselők döntési jogkörét, teret biztosítva egyebek mellett az önkényes letartóztatásoknak.
Ellenben a tálibok alaposabbak voltak, amikor arról volt szó, hogy a bűnelkövetők milyen büntetésekre számítsanak. A kódex egyértelműen kimondja, hogy a „lázadók” – ami valószínűsíthetően az ellenzékre és a talibán bírálóira vonatkozik – által okozott károk vagy gyilkosságok nem megbocsáthatók, rájuk halálbüntetés vár. Aki pedig nem értesíti a hatóságokat a tálibellenes szervezkedésekről, legalább két év börtönbüntetésre számíthat, de ez akár az öt évet is elérheti, és korbácsütés is párosulhat hozzá. Szintén büntetendőnek minősül a tálib tisztviselők sértegetése, amelyért börtönbüntetés és korbácsütés szabható ki. A gyermekek megbüntetésére is kitér a törvénykönyv: például a 48. cikk szerint egy 10 éves fiú azért is megbüntethető, ha nem végzi el a kötelező imádkozásokat.
Néhány kivételtől eltekintve a büntetések típusát és súlyosságát a bűnelkövető társadalmi osztálya határozza meg: a kódex külön osztályként kezeli a vallási tudósokat – köztük a mollákat –, a felső, a közép- és az alsó osztályt. Azt azonban nem részletezi, hogy a tálibok milyen szempontok alapján sorolják be a lakosságot.
A legtöbb privilégiummal a vallási tudósok rendelkeznek, akikre nem szabnak ki büntetést semmilyen bűncselekmény elkövetéséért, csupán tanácsot kaphatnak.
A felső osztály tagjai beidézhetők, de a büntetések kiszabása csupán a középosztálytól kezdődik – tagjaira börtönbüntetéssel nézhetnek szembe. Az afganisztáni lakosság zömét magába foglaló alsó osztály tagjai pedig börtönbüntetéssel és testi fenyítéssel nézhetnek szembe.
A büntetések típusának és súlyosságának meghatározása során további tényező a nem; a törvénykönyv a bűnelkövetők nőkre jellemzően szigorúbb büntetéseket ír elő. A kódex kitér a vallási kisebbségekre is: a tálibok kizárólag az iszlám szunnita ágához tartozó hanafi iskola tagjait ismerik el muszlimként, mindenki másra eretnekként tekintenek, akikre börtönbüntetés is kiszabható az iszlám szabályok „kigúnyolásáért” – ám részletekbe menően nem szól arról sem, hogy mik tartoznak ide.
Továbbá az új rendszer megkülönbözteti a szabad embereket és a rabszolgákat – figyelmen kívül hagyva azt, hogy a nemzetközi jog szerint a rabszolgaság minden formája szigorúan tilos. A rabszolgaság visszavezetése széles körű felháborodást váltott ki, mondván, hogy sérti az emberi méltóságot.
A rabszolgatartás a modern kor előtti társadalmakban – a világ számos régiójában, az Egyesült Államoktól a muszlim társadalmakig, így Afganisztánban is – széles körben elfogadott normának számított. Az iszlám joggyakorlat a VII. századtól kezdve részletes szabályozásokat dolgozott ki a rabszolgák helyzetére és a velük való bánásmódra. Abban még a szunnita és a síita tudósok is nagyrészt egyetértettek, hogy a rabszolgasor elsősorban háborús körülmények között „keletkezhet”, és elvben csak nem muszlim hadifoglyokra terjedhet ki.
Afganisztán 1954-ben csatlakozott az 1926-os, a rabszolga-kereskedelem és a rabszolgaság visszaszorításáról szóló egyezményhez. Az rabszolgaság intézménye a talibán első, 1996 és 2001 közötti uralkodása idején tért vissza ismét a köztudatba, amikor főként nőket taszítottak rabszolgasorba, ám a rabszolgaság intézményesítését még nem kodifikálták.
A tálibok tovább folytatják szigorú politikájukat, amelyet a törvénykönyvvel új alapra helyeznek. A kódex azonban nem egy kiszámítható, jogbiztonságot teremtő igazságszolgáltatási reformként, hanem egy félelemre és alá-fölérendeltségre épülő, hatalmi eszközként rajzolódik ki: a homályos bűnfogalmak, a védelemhez és hallgatáshoz való jog kiüresítése, a kikényszerített vallomásokkal szembeni garanciák hiánya, valamint az osztályhoz, nemhez és vallási besoroláshoz kötött – sokszor önkényesnek tűnő – szankciók együtt egy olyan rendszert hoznak létre, amelyben a lakosság kiszolgáltatottsága tovább nő. Emellett pedig az 1923-ban Amanulla Kán király által felszámolt rabszolgaság több mint száz év után visszatér, de egyelőre bizonytalan, hogy hogyan fog kinézni a gyakorlatban.
(index.hu)
