Egy szép példa: „Aki meg van keresztelve, az tagja Krisztus egyházának!”
Huszár Elemér, a leváltott plébános, története: 1944. augusztus 11-én, amikor a szövetségesek Párizst ostromolták, és a háború elérte Magyarország határait, Esztergomból levél érkezett a budapesti XII. kerületbe, a Zugligeti út 12. szám alá. A címzett Dr. Huszár Elemér zugligeti plébános, a feladó Dr. Török Mihály érseki helytartó. A levél mindössze néhány sor, a hangnem szigorúan hivatalos:
„Tisztelendő Lelkész Úr!
Őeminenciájától nyert különleges megbízatásom erejénél fogva, közel kétezer zsidónak megfelelő előkészítés hiánya, az előírt várakozási idő meg nem tartása és az egyházi hatóság engedélyének ki nem kérése ellenére (kézzel újra beírva: közel kétezer zsidónak) Tisztelendőséged által eszközölt megkeresztelése miatt, azonnali hatállyal felmentem Tisztelendőségedet állásától és a hivatalos vizsgálat megtörténtéig a szentmisét kivéve – mindennemű egyházi funkciótól eltiltom.
Szomorú kötelességet kellett ezzel teljesítenem, de Tisztelendőséged is beláthatja, hogy Anyaszentegyházunkat és papjait kompromittáló és sokakat jogosan felháborító dolgot cselekedett.
Lakásában utódja kinevezéséig – ami hamarosan megtörténik – maradhat.
Magamat imáiba ajánlottan vagyok.”
Hogy imádkozott-e a 62 éves plébános az érseki helytartó lelki üdvéért, nem tudható. Abban azonban biztos lehetett, hogy nemcsak azért kell elhagynia otthonát, mert oda hamarosan megérkezik az utóda, hanem azért is, mert innentől veszélyben van az élete. Huszár Elemér akkor már tizenhat éve volt Zugliget plébánosa. A budai hegyoldal kertes parókiáján élt és tanított, az Angolkisasszonyok templomában prédikált és esketett.
Zsidó polgári családban született, eredeti neve Held volt. Kamaszkorában keresztelkedett meg, jóval a zsidótörvények és a faji nyilvántartások kora előtt. Akkor még semmilyen közvetett vagy közvetlen veszély nem kényszerítette erre. A kamaszkorú fiatalember szülei rosszallása ellenére, vallási meggyőződésből tért át a katolikus hitre. Pap akart lenni, semmi más.
A budapesti tudományegyetemen doktorált, Rómában egyházjogot hallgatott, teológiai munkákat és tankönyveket írt. A kortársak kiváló szónokként emlegették, aki emellett kiemelkedő nyelvtehetség is volt, ismerősei szerint „csaknem minden európai nyelven beszélt”. Egyháza leginkább csendes tudósként tartotta számon.
Huszár Elemér azonban 1938-ban szakított a csenddel. Egy újságnak így nyilatkozott a kihirdetett első zsidótörvény kapcsán: „A fajteória a krisztusi felfogással teljesen összeegyezhetetlen. … Lehetetlenség az, hogy az állam egy dátumot szabjon meg, amelytől számítva elismeri, illetőleg nem ismeri el, hogy valaki keresztény-e vagy sem. Aki meg van keresztelve, az tagja Krisztus egyházának!” Innentől kezdve nem tett lakatot a szájára. 1939-ben fel is jelentették. Egy zugligeti hívő „zsidó származású lelkészünk politizálását” panaszolta be, amiért az oltárnál a lengyel fegyverek győzelméért imádkozott. Elöljárói behívták, figyelmeztették. Nem változott. A lengyel háborús menekülteknek lengyelül tartott misét, a francia hadifoglyoknak franciául.
Zsidó származásúként persze nem csoda, hogy nem értett egyet a faji törvényekkel. De katolikus papként a saját személyes egzisztenciája védelmében jobban tette volna, ha hallgat, és legfeljebb csendben segít egy-két üldözöttnek. Nem így döntött.1942-től a munkaszolgálatosokat„halálos veszélyben lévőknek” tekintette. Soron kívül, előkészítés nélkül keresztelte őket. Csak 1944 júliusában – más papok közreműködésével – mintegy 1600 embert keresztelt meg.
Nem kérte ki az egyházmegye engedélyét. Nem tartotta be a három hónapos katekézist sem. „Én keresztelek annyit, amennyit csak tudok – mondta ekkor. – Nem törődöm avval a veszéllyel, ami rám ezért esetleg vár.” A tiltás ellenére összeadott zsidókat keresztény párjukkal. „A katolikus vallás ugyanis megengedi, hogy életveszély esetén a két fél, két tanú jelenlétében anyakönyvvezető nélkül is érvényes házasságot kössön. Ezt a házasságot ilyen esetben jogában áll a papnak megáldani és egyházi anyakönyvi kivonattal igazolni a házasságkötést” – mondta erről.
A zugligeti plébánia kapuja 1944 nyarán nemcsak hívők, hanem üldözöttek előtt is nyitva állt. Augusztusban érkezett az érseki levél, innentől már nem volt plébános. A védelem, amit a templomajtó jelentett számára, megszűnt. Súlyos betegsége mentette meg attól, hogy azonnal az utcára kerüljön. Amikor kijött a kórházból, barátoknál húzta meg magát, decemberben innen vitték el a nyilas Számonkérő Szék emberei. A vád: zsidók, lengyelek és francia hadifoglyok bújtatása, hamis papírok intézése.
A vád igaz volt, de a nyilasok akkor még féltek ítélet nélkül bebörtönözni egy népszerű papot. Huszár megúszta az azonnali letartóztatást, a budai pálos kolostorban talált menedéket. A kolostor 1945 januárjában politikai menekülteknek adott hamis novíciusi és szerzetesi papírokat. Egy razzia során itt is majdnem elkapták – a beszámolók szerint „Huszár Elemér zugligeti plébános (…) egy szál reverendában menekült el a nyilasok elől”
A háború után nem állt be a mellüket döngető friss ellenálló hősök sorába. Egy 1945-ös cikk így írt róla: „S ebben a világban él egy ember, aki a szerencsétlen üldözöttek ezreit mentette meg azzal, hogy túlemelkedett kicsinyes paragrafus-korlátokon, megkeresztelte őket… Csupán az élete maradt meg – plébánosi állásából kiemelték.” Az egyház visszahelyezte papi státusába, de nem kapott plébániát. Nyugdíjazták. „Négyszáz forintot. No, de nem szabad zúgolódni…” – mondta keserű iróniával
Huszár Elemér nem kért elismerést. Nem kapott kitüntetést, és a nevére sem emlékeztet márványtábla a volt temploma oldalán. Élete végén vidéken, Csóton élt. 1960-ban túlélte, hogy egy busz elgázolta, de a kórházban kapott tüdőgyulladásba belehalt. 82 éves volt.
„Sajnálatos kötelességemet kellett ezzel teljesítenem” – írja az érseki helynök 1944-es levele. Huszár Elemér is kötelességet teljesített. Nem az egyházi előírások, nem az állami rendeletek, hanem a saját lelkiismerete szerint.
(Nyáry Krisztián facebook oldaláról)
