Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 427 vendég és 0 tag böngészi
A gyerekek szorongását növelik a háborús plakátok
Már az óvodásoknak is feltűnnek a folyton ismétlődő képek, ami félelmet kelthet bennük. Bojti Andrea gyermekpszichológus szerint a szülői magyarázat nélkülözhetetlen a manipuláció ellen.
Egyre jobban durvul a választási kampány, amelyben már a mesterséges intelligencia is komoly szerepet kap. A java pedig csak most kezdődik, hiszen hivatalosan csak szombaton indul a kampány, kevesebb mint két hónappal a választás időpontja előtt.
Bojti Andrea, a Gyermekpszichológus BLOG szerzője egy Facebook-posztban írt arról, hogyan érdemes a szülőknek a politikai tartalmú plakátokról beszélniük a gyerekeikkel. Mint írta, „nyugodtan mondjátok meg a gyerekeiteknek, hogy az utcán látható plakátok (pl. háborús) nem feltétlenül a valóságot tükrözik. Ne féljetek erről beszélni velük, mert valójában még az olvasni nem tudó ovisoknak is feltűnnek a folyton ismétlődő képek. Sőt, foglalkoztatja őket a kérdés, és ha nem kapnak válaszokat, az csak a szorongásukat növelheti.”
Azt javasolja, a szülők a nagyobb gyerekeikkel is beszéljenek, „akik a social médiában találkozhatnak félelmet keltő, manipulatív tartalmakkal.” Bojti Andrea szerint el kell mondani a gyerekeknek, hogy „ezek a politikai befolyásolás termékei, melyeknek az a célja, hogy egy politikai párt szavazókat szerezzen a választásokon.”
Hangsúlyozza, hogy arról is érdemes beszélni a gyerekekkel, hogy a valódi történésekről több forrásból tájékozódjanak.
Szerinte ezzel sokat lehet tenni azért, hogy a gyerekek ne legyenek manipulálhatóak, és felnőtt korukra felelős választópolgárokká váljanak.
Véleménye szerint „nem igaz, hogy ne lehessen a politikáról beszélni a gyerekekkel. Ők is látják a plakátokat, hallják a híreket, beszélnek róla az iskolában. Jobb ha nem a haverja szemüvegén keresztül találkozik először politikai kérdésekkel.”
A bejegyzés végén azoknak a szülőknek, akik nehezen fogják meg a témát, egy beszélgetést ajánl Dr. Szabó Andrea szociológus, politológussal, akinek kutatási területei közé tartozik a politikai szocializáció és a választói magatartás.
(szeretlekmagyarorszag.hu)
