Kihal a lucfenyő hazánkban
A klímaváltozás egyik nagy vesztese a lucfenyő Magyarországon. Százhúsz éve még nagyon jól érezte magát az Alpokalján, de ma már a Soproni-hegység erdeinek alig öt százalékát teszi ki. A száraz és forró nyári hónapok legyengítik a fákat, ezt használja ki a szú, ami gyorsan elszaporodik a kéreg alatt és elvágja a táplálék- és vízcsatornákat. A luc gyakorlatilag éhen és szomjan hal.
A fa bizonyos szempontból olyan, mint egy ember: nagy melegben, ha nem kap vizet, egészen legyengül. A luc, és általában a fenyők, gyantát termelnek – és amikor a szú megtámadja, a fa belefojtja támadóját a gyantába. De ha nincs víz, kevesebb a gyanta is, így a fenyő nem tud védekezni a bogársereg ellen. A kártevő elkvártélyozza magát a kéreg alatt, szaporodik, és a kolónia szétrágja a fa „érhálózatát”, a kéreg alatti szállítószöveteket, megakadályozva ezzel a víz, a cukor és az ásványi anyagok hasznosulását. Többfrontos támadás ez a fa ellen: egyrészt a tápanyagokban gazdag háncsot rágják, másrészt gombaspórákat hordanak a kéreg alá, a gombák lebontják a fát, a szú lárvái pedig ezekkel a tápanyagban gazdag gombatenyészettel táplálkoznak.
Magyarországon a lucfenyvesek az erdőterületnek csak 0,5 százalékát teszik ki, a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, az Őrségben azonban ikonikus fafaj volt. „A soproni fenyves erdők aljában” – szól a híres nóta, amit néhány évtized múlva már nem is fog érteni senki. Pedig az Alpok osztrák lejtőin ma is brotbaumnak, azaz kenyérfának hívják a lucfenyőt, utalva arra, hogy a faipar és erdőgazdálkodás legfontosabb, „kenyeret adó” fája. Gyorsan nő és kiváló faanyagot ad.
A veszélyek ellenére az erdészet most is nevel luccsemetéket, ezeket eladásra és pótlásra szánják az úgynevezett elegyes erdőkbe, amelyet többféle fafaj alkot. Harminc éve tudják, hogy tisztán lucerdőt már nem érdemes ültetni, de karácsonyfára azért továbbra is szükség lesz.
A klímaszkeptikusok talán legyintenek, és azt mondják, a természet majd ezt is megoldja, hiszen a szúnak is biztosan vannak természetes ellenségei. Tényleg vannak, de nem győzik a szú szaporodásával felvenni a versenyt. A harkályok és fürkészdarazsak mellett a szúfarkas például kifejezetten szereti a szút, de ez az egy centis bogár sem győzi felzabálni a nála sokkal gyorsabban szaporodó kártevőt. Ezért is fontos, hogy a fertőzött fákat minél előbb eltávolítsák.
Száz éve a soproni erdők fele volt fenyves (annak több mint fele luc); negyven éve a 7500 hektáros erdőterület állt negyede lucból, ma az ötöde. Valószínűleg mindig is éltek az Alpokalján fenyők, elszórva, vegyes erdőkben, de nagyobb mennyiségben azóta vannak itt, hogy 1874-ben a német Szudéta-vidékről Sopronba került egy ifjú erdész, Muck Endre, aki átalakította a város erdejét. Jót akart és jót is tett – de klímaváltozással nem számolt.
A Soproni-hegység erdeit a 19. század végére a szakszerűtlen rablógazdálkodás teljesen lerontotta. Sopron erdőbirtokán sarjaztatással szaporították a fákat, elsősorban gyertyánokat és tölgyeket, amiket már 15–20 éves korukban kivágtak, mert kellett a városlakóknak a tűzifa. Különösen Trianon után vált tragikussá a helyzet, amikor megszűnt a Kárpátokból a fautánpótlás.
Muck Endre már az 1880-as évek végén elkezdte a soproni erdők fenyvesítését. Átmeneti megoldásnak gondolta a lucfenyőt, ami gyorsabban ad értékes faanyagot mint az őshonos tölgy és bükk. Elképesztő mennyiségben telepített: a fennmaradt adatok szerint csak 1910-ben 229 ezer luc-, 94 ezer erdei- és feketefenyő-csemetét, és 6 ezer jegenyefenyőt ültettek ki a 165 ezer lombcsemete mellé. A soproni erdő teljesen átalakult a 35 évnyi munkássága alatt: az értéktelenebb sarjerdőket szálerdők váltották fel, a fenyvesek aránya elérte az ötven százalékot. Az első problémák a második világháború után jelentek meg: mindennél fontosabb volt az újjáépítés, az ország talpra állítása. Mivel nem volt megfelelő az erdőhasználat, elszaporodott a szú. Gyorsan észbe kapott az erdészszakma, az ötvenes évekre ebből a szempontból aranykorként emlékezhetnek vissza. De az erdő és az ökoszisztéma rendkívül érzékeny, már a kilencvenes években jelezte, hogy itt a klímaváltozás: egyre nagyobb területen okozott visszavonhatatlan károkat a szú, tönkretéve az akkor már 80-90-100 éves ültetvényeket.
A fenyveserdők mindenhol veszélyben vannak – mondják a szakemberek, akik szerint a problémát csak közösen lehet megoldani. Minden magyarországi fafajt szorongat a klímaváltozás, de igaz ez gyakorlatilag a mérsékelt égöv alatt élő minden fára. Úgy tűnik, csak lassítani lehet a folyamatot, a feladat pedig az alkalmazkodás. A lucfenyvesek el fognak tűnni egy-két évtizeden belül a soproni hegyvidékről is, a helyükre őshonos fákat ültetnek, a luc helyén tölgy vagy erdei fenyő nő majd. De minden más is elcsúszik: a mai bükkösök helyére gyertyános tölgyesek, azok helyére tölgyesek, a tölgyesek helyére cser kerül. A megoldás a vegyes erdő, ahol többféle fafaj él és erősíti egymást. De már ez sem elég a hosszú távú egyensúlyhoz: ibériai tölgy, szürke tölgy, molyhos tölgy is lesz a magyar erdőkben. A klímavédelmi cselekvési program részeként Törökországból, Bulgáriából, Grúziából hozzák a makkot, de más fajok magjait is délről szerzik be. A Magyarországon is őshonos fajok déli testvérei már hozzászoktak a melegebb és szárazabb éghajlathoz, génjeikben ott van az alkalmazkodáshoz szükséges tudás.
(telex.hu)
