Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 446 vendég és 0 tag böngészi
Azonosíthatták Szent Péter szülővárosát
A Kineret-tó (Genezáreti-tó) északkeleti partján zajló régészeti feltárások leletei megerősítik, hogy az el-Araj lelőhely azonos az ókori Bétszaidával, Szent Péter, András és Fülöp apostolok bibliai szülővárosával. Steven Notley tudományos igazgató washingtoni beszámolója szerint a felfedezés jelentősége, hogy a tárgyi bizonyítékok, köztük egy bizánci bazilika és egy alatta fekvő első századi lakóház, régészetileg is alátámasztják a korai keresztény zarándoklatokról szóló történelmi feljegyzéseket.
A 2016 óta folyamatban lévő kutatások fókuszában egy több korszakot átívelő épületegyüttes áll, aminek központja egy 2018-ban felfedezett bizánci kori bazilika. A régészek 2023-ban a kultuszhely apszisa alatt egy első századi lakóház nyomaira bukkantak. Ennek korát a helyszínen talált első századi kerámiatöredékek és halászhálókhoz használt ólomnehezékek is megerősítik.
Notley, aki az Ókori Judaizmust és Keresztény Eredetet Kutató Központ megbízott igazgatója, kiemelte, hogy bár közvetlen felirat nem nevezi meg az egykori lakókat, a rétegtani és tárgyi leletek a lehető legpontosabban támasztják alá a tradíciót. A terület topográfiájának megértését egy tavalyi tűzeset is elősegítette, amely a sűrű növényzet elpusztításával újabb oszlopokat és épületelemeket tett láthatóvá a szakemberek számára.
Az el-Araj területén azonosított épületstruktúra egybecseng Willibald, a bajorországi Eichstätt nyolcadik századi püspökének leírásaival. Az egyházi méltóság 725-ben járt a Szentföldön, és útleírásában beszámolt egy Bétszaidában emelt templomról, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter és testvére, András egykori otthona fölé építettek. Ezt a narratívát erősíti egy 2022-ben a bazilika területén feltárt mozaikfelirat, amely az „Apostolok vezetőjéhez és a mennyország kulcsainak őrzőjéhez” fohászkodik. A szöveg arra kéri a szentet, hogy imádkozzon az adományozóért (Györgyért) és fiáért (Theophanószért), ami egyértelmű utalás Péter apostolra, a korai keresztény közösségek legfőbb vezetőjére.
A Kineret-tó (Genezáreti-tó vagy Galileai-tenger) vidéke az ókori Palesztina fontos gazdasági központja volt, ahol a halászat és a mezőgazdaság adta a társadalom alapját. Bétszaida az Újszövetség szerint három apostol származási helye, valamint számos bibliai esemény helyszíne, emiatt a terület már a késő ókorban zarándoklatok célpontjává vált.
Az első századi római és zsidó forrásokban is említett település pontos földrajzi helyzete évtizedek óta tudományos viták tárgyát képezte az archeológusok körében. Az újonnan előkerült halászati eszközök és a ráépült templom maradványai együttesen azt bizonyítják, hogy a bizánci korban ezt a helyszínt azonosították a bibliai halászfaluval, a kultuszhely pedig kézzelfogható hidat képez a kora császárkori mindennapok és az egyháztörténet között.
(mult-kor.hu)
