Megrendülés
Amikor arról olvasunk a Szentírásban, az Ószövetség lapjain, hogy Isten személyesen megszólít egy embert, akkor azt látjuk, hogy a megszólított mélyen megrendül, hiszen Isten színe előtt szembesül annak erejével, szentségével, valamint saját kicsinységével és alkalmatlanságával. Az „Egy jó példa Isten újjáépítő munkájára” című kis füzetben arról olvashatunk ilyen lépéseken keresztül vezeti Isten Ezsdrást és Nehémiást Izrael újjáépítésében. Ennek legelső lépése itt is szembesülés saját állapotukkal, ami megrendíti a szívüket.
„Ez történt Nehémiással, Cirusz perzsa király zsidó származású főemberével, amikor meghallotta – az előre megjövendölt 70 év fogság leteltével -, hogy élnek még emberek Jeruzsálemben a lerombolt falak között. Megrendült a szívében. Főember volt, aki számtalan módon elkerülhette volna a szembenézést népe sorsával, de ő nem fordult el, nem nyugtatta magát hiábavaló szavakkal, hanem engedte, hogy a nyomorúság hasson a szívére. Bűnbánatot tartott az egész nép nevében, és Istenhez kiáltott, könyörögve a megújulásért:
“Amikor e szavakat hallottam, leültem, sírtam, keseregtem jó néhány napig. Böjtöltem és így könyörögtem a Menny Istene előtt: Uram! Te a Mennynek erős, nagy és félelmetes Istene, aki kitartasz a szövetség mellett és irgalommal vagy azok iránt, akik szeretnek Téged és követik parancsaidat! Kérlek, figyeljen fel füled és nyíljék meg szemed, hogy meghalld szolgád könyörgését! Éjjel-nappal esengek most előtted szolgáidért, Izrael fiaiért és vallomást teszek Izrael fiainak bűneiről, amelyeket Ellened elkövettek és atyám házával együtt én is elkövettem. Hívság vezetett minket félre és nem tartottuk meg törvényedet, szertartásaidat és parancsaidat, amelyeket Mózesnek, szolgádnak adtál. Emlékezzél szavadra, amelyekkel meghagytad Mózesnek, a Te szolgádnak: Ha vétkeztek, szétszórlak titeket a népek közé, de ha megtértek Hozzám, megtartjátok és teljesítitek parancsaimat, egybegyűjtelek titeket, ha mindjárt az ég szélére kerültetek is. Visszahozlak titeket arra a helyre, amelyet nevem számára lakóhelyül választottam. Hiszen szolgáid ők és néped. Te Teremtetted meg őket, te mentetted meg őket, nagy hatalmaddal és erős kezeddel. Kérlek, Uram, legyen füled figyelmes szolgád imádságára és szolgáid könyörgésére, akik nevedet félni kívánják! Most pedig adj szerencsét szolgádnak és engedd, hogy irgalmat találjon annál a férfinél. Én ugyanis a király pohárnoka voltam.” (Neh 1,5-11)
Azt hiszem, az 1990-es évek elején mi, magyar keresztények még nem értettük, hogy milyen állapotban van az ország. Imádkozni tudtunk, telve a megtérés örömével és az új élet reményével, de hogy imáinkban mennyire volt benne a bűneink felismerése, és a hazánkkal való közösségvállalás, azt csak az Isten tudná megmondani. (Elvileg az ima „a vérünkben van”, hiszen nekünk még a Himnuszunk is azt mondja: Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel! Nyújts feléje védőkart! Megszenvedte már e nép a múltat és jövendőt!)
Nekem bizonyosan évek kellettek, amire átláttam, hogy milyen mélyen vagyunk, és engedtem, hogy ez a szívem mélyéig hatoljon és megértettem a népért való ima fontosságát. Ezután kezdtünk el komolyabban imádkozni hazánkért.
A hazaszeretet elmélyüléséhez meg kell nyitnunk a szívünket és értelmünket, (azaz tanulnunk is kell). Sajnos sokan ma sem akarnak szembesülni hazánk és nemzetünk valóságos állapotával. Eltakarják arcukat a tények elől, nem akarják, hogy szívük megsebződjön, ezért védekeznek – amire, érthető módon mindannyiunknak hajlama van -, minden ellen, ami kizökkenthetné őket megszokott életmódjukból, kedvenc ideológiájukból. Mi azonban előre akarunk haladni, figyelünk és tanulunk, hogy felmutathassuk azt, amit megértettünk előadásokban és könyvekben is hazánk állapotáról, de a magyar példaképeinkről is…
Nos, Nehémiás tájékozódott, megrendült, imádkozott és cselekedett, megszerezte az engedélyt az újjáépítésre és megszervezte a hazatérőket. A bűnbánat és reménység imájára válaszul pedig lehetőség nyílott arra, hogy a fogságban élő nép visszatérjen a választott nép ősei földjére.
Ezsdrás könyve szerint „az egész sokaság mintegy negyvenkétezer-háromszázhatvan főből állott, leszámítva szolgáikat és szolgálóleányaikat, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, közöttük kétszáz énekes és énekesnő. Lovuk hétszázharminchat volt, öszvérük kétszáznegyvenöt, tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk pedig hatezer-hétszázhúsz.” (Ezsd 2,64-67) Tehát nagyjából ötvenezer ember – elképzelve, ahogy vonulnak, elég soknak tűnik, de egy egész ország újjáépítéséhez ez vajmi kevés (ráadásul, ahogy hazatértek, rögtön szétszéledtek a saját valamikori lakóhelyükre…)
Vajon hányan voltak hazánkban a rendszerváltás idején, akik Isten igéje, Isten tervei és törvényei, tanácsai alapján akarták újjáépíteni hazánkat? Nem tudjuk, de valószínűleg hasonlóan kis létszámban, mint Nehémiás idején. De ha egykor nekik sikerült Jeruzsálem, a Templom és az ország újjáépítése, akkor pedig nekünk is sikerülhet! Nekik is időbe telt, nekünk se lesz rövidebb. Ők is sokféle nehézségen, támadáson mentek keresztül, de közben biztatást és segítséget is kaptak, nálunk is így van ez. Ezeket fogjuk a továbbiakban sorra venni, lépésről lépésre…”
Részlet Sípos (S) Gyula: Egy jó példa Isten újjáépítő munkájára” című füzetéből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/24798-egy-jo-pelda-isten-ujjaepito-munkajara (A füzet kapható néhány keresztény könyvesboltban is Budapesten.)
