Négy téma amit a pápa ajánlott a püspököknek
A bíborosok testülete június 26-án és 27-én kétnapos rendkívüli konzisztóriumra gyűlt össze a Vatikánban, hogy a Szentatya által legfontosabbnak és legsürgetőbbnek kijelölt témákról tanácskozzanak. A Szentatya világossá tette, hogy a legfőbb kérdés, amelyre választ keresnek, az, hogy „miként segíthetjük ma egyházainkat abban, hogy nagyobb hűséggel, szabadsággal és hitelességgel hirdessék az evangéliumot”. "Ezért akartam, hogy munkánk négy, egymással szorosan összefüggő témára összpontosuljon:
Mindenekelőtt azt a világot kell szemügyre vennünk, amelyben az egyház az evangélium hirdetésére küldetést kapott.
Mielőtt azt kérdeznénk, mit kell tennünk, meg kell állnunk a valóság előtt, a hit szemével kell tekintenünk rá, és hagynunk kell, hogy testvéreink meghallgatása kérdéseket ébresszen bennünk. Amint néhány héttel ezelőtt emlékeztettem: „Jézus végigjárja az utcákat, áthalad a tereken, meglátogatja lakónegyedeinket, jelen van mindennapi életünk helyszínein. Ő a közeli Isten, aki együtt jár népével, a történelem Ura” (Homília a madridi Cibeles téren, 2026. június 7.). Az Úr ma is jár előttünk a történelemben, az egyház pedig mindenekelőtt arra kapott meghívást, hogy felismerje jelenlétét.
Ezt követően a hatalom kultúrájáról és a szeretet civilizációjáról fogunk közösen gondolkodni.
Sokan vannak köztetek, akik háború, erőszak, illetve társadalmi vagy vallási szétszakítottság sújtotta vidékről érkeztek. De egyikünk sem marad érintetlen a konfliktusoknak, az elnyomásnak és a megosztottságnak attól a sokféle formájától, amelyek ma átszövik társadalmainkat. Ezért a megkülönböztetés, melyet el kell végeznünk, mindenkit érint, és az egyház küldetését minden helyzetben megszólítja. A Magnifica humanitas enciklika értékes támpontokat kínál korunk értelmezéséhez. Szeretném megtudni, milyen visszhangra találnak ezek az oldalak egyházaitokban, milyen kérdéseket vetnek fel, milyen távlatokat nyitnak, és milyen lépésekre ösztönöznek. Egy enciklika ugyanis akkor folytatja útját, amikor az egyházak befogadják, értelmezik és konkrét életükben megvalósítják.
A harmadik ülésen ismét a Magnifica humanitas enciklikával foglalkozunk majd: azt vizsgáljuk, miképpen tud hozzájárulni az egyház a közjó építéséhez.
Olyan korban élünk, amelyben egyre erősödik a széttagolódás kísértése, és a részérdekek könnyen felülírják a közjót. Az egyház társadalmi tanítása arra emlékeztet bennünket, hogy a közjó nem születik meg magától, hanem közös felelősséget kíván. Az egyház számára ez nagyon konkrét formát ölt: a szinodális stílust, mely Isten országa küldetésének szolgálatában áll. Erre emlékeztet a Magnifica humanitas enciklika is a 86. pontban, hozzátéve, hogy ehhez figyelmet kell fordítani a döntéshozatalnak és a felelősség gyakorlásának módjára, az átláthatóság, a kiértékelés és a közös felelősségvállalás jegyében.
Végül egy ülést a szinódus megvalósítási útjának szentelünk.
Ez az utolsó ülés nem új témát kezd, hanem összegzi és összekapcsolja mindazt, amit az előző üléseken megosztottunk egymással. Amikor látjuk a világ sebeit, és vállaljuk a közjó építését és az egyház küldetését, a szinodalitás konkrét utat mutat: meghallgatni, megkülönböztetni és együtt vállalni a felelősséget azokért a döntésekért, amelyeket az Úr ránk bíz. A szinodalitás elsősorban nem eljárások összessége; amint ezt már többször is mondtam, a szinodalitás magatartás, nyitottság, készség a megértésre. Időnként úgy értelmezték, mint a hatalom csorbítását. Valójában azonban segít bennünket abban, hogy mélyebben megértsük magának a hatalomnak a jelentését, mely azért létezik, hogy védelmezze az egyházon belüli közösséget, előmozdítsa mindenki részvételét és irányítsa az egyház közös útját.
E négy ülés egységét az a missziós távlat adja, amelyet a legutóbbi konzisztóriumon közösen képviseltünk, és amelyre az áprilisi levelemben emlékeztettem. Elsősorban nem azért vagyunk itt, hogy az egyház belső életéről gondolkodjunk.
Mindazok a témák, amelyekkel foglalkozni fogunk – a világra tekintés, a béke, a közjó és a szinodalitás –, egyetlen kérdésben találkoznak:
miként segíthetjük ma egyházainkat abban, hogy nagyobb hűséggel, szabadsággal és hitelességgel hirdessék az evangéliumot?
A küldetés nem csupán egy az egyház számos feladata közül. Maga a küldetés az egyház létértelme, s éppen ezért az a mérce is, amely megkülönböztetésünket irányítja. Amikor megtanuljuk meghallgatni egymást, együtt hordozni a felelősséget, és felismerni a Lélek működését a különféle egyházakban, nem pusztán munkamódszerünkön javítunk: olyan egyházzá válunk, amely képesebb találkozni korunk férfiaival és nőivel, és tanúságot tenni előttük az evangélium öröméről.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
