A mohácsi csata török szemmel
Dselalzade Musztafa török történetíró a győztesek szemével írta meg a mohácsi csata krónikáját. Tanulságos olvasmány! Részlet a krónikából:
„A vallásvédő győzelmes padisah egy percre sem állapodva meg, szüntelenül szerencsésen buzgolkodott a gyaurok megsemmisítésén. A szerencsétlen király nem bírt ellenállni a világbíró támadásának s mivel a bálványimádás fészkéül szolgáló teste egy puskagolyótól sebet kapott: tévelygő seregével a futást választotta. A vereséget szenvedett had hadrendje előtt lévő páncélos csoport az ágyúk elől kitérve a jobb szárnyon álló anatóliai vitézek soraiba hatolt be. Ámde ezek vallásvédő bajnokok voltak és semmit sem tágítva a kardok martalékává tették az utálatos csoportot. A karddal, mint éles borotvával, levagdosták testükről a fejüket, dögtestüket a porba ejtve a kígyók és a hangyák étkeivel tették. A hitharcosai azt a gyalázatos csapatot is, amely az ördögtől megszállt pappal (Tomori Pállal – nyk) Bali szemendirei szandzsákbégre támadt, szétszórták a testet átjáró csillogó lándzsákkal, és a pogányvadászó, vérontó kardokkal, és így ezen a részen is patakokban folyt a vér, s a föld felületét elborították a feslett erkölcsűek hullái.
A naplenyugvásának ideje vala. Ama szerencsétlenek és a győzelem elvesztése miatt kétségbeesettek szerencsecsillaga is letűnt, ellenben a győzelem szellője ezt suttogta: ’Az Isten megsegített benneteket több helyen’, s a padisah őfelsége, a Magyarországot meghódító sah, győzteslőn az iszlám győzelmes zászlói a csillagos égig felmagasztaltattak. E győzelmes percben beállt az éj. (...) Amint besötétedett, a kikiáltok kihirdették a szultáni parancsot, hogy mindenki a saját álló helyén szálljon meg, s ott töltse az éjet. A hitharcosai megtelepedtek, több helyen fáklyákat gyújtottak, s az összes igazhívő harcosok rendkívül örültek a győzelemnek.
Mikor a fényszóró nap sugarai megvilágították a világot és nappal lőn, az ellenségvadászó padisah, győzedelmes uralkodó lovára ülvén elindult a csatatérről és a paradicsomhoz hasonló mezőn szállott meg, ahol császári sátora (...) volt felállítva. Itt egy aranyos és drágakövekkel ékesített trónt emeltek a kalifa számára, hol dívánt tartott és megmutatta szépségét a hadseregnek. A magas méltóságú vezérek, a birodalom oszlopai, az emírek, és az égigérő udvar összes előkelőségei jöttek és a trónzsámolyához dörzsölvén arcukat, szerencsét kivántak a győzelemhez, miért rangjuk különbségének megfelelően császári ajándékkal örvendeztetének meg.
(...) A császári zenekar folytonosan játszott. A szerencsétlen és nyomorult király zászlói megfordíttattak és megaláztattak, fegyvertára, dobjai, összes ágyú, zarbuzánjai, fegyverei, kincstára, összes szerei és luxustárgyai lefoglaltattak. Az acéltestű dívekhez hasonló szörnyetegek, akik élve lefogattak, csapatonként bégjeikkel, elöljáróikkal, papjaikkal, bánjaikkal, porkolábjaival együtt rabláncra verve elővezettettek. A kivégzési helyen az oroszlándühösségű katonaság számtalan pokolravaló átkozottat hányt kard élre.
Ám a gonosz átkozottak közül, kik a diadal színhelyéül szolgáló csatatérről éjjel megfutamodtak, egyetlen egy sem menekült meg, mert a győztes sereg nyomon követte a futó csoportokat. A szerencsétlen magyarok házi szerei és fényűzési tárgyai szekereken voltak, ezek pedig az összes poggyásszal és málhával a hit harcosai birtokába kerültek. A hit harcosai mindenféle zsákmánnyal megrakottak és kimondhatatlan vagyon uraivá lettek. Mindenkinek volt valami zsákmánya: arany és ezüst edényekből, palackok, kupák, különös és csodálatra méltó poharak és tálcák, zacskó arany, menyét- és cobolyprémes bundák, aranyos drágakövek, és drágakövekkel kivert kardok. Magyar és német szablyák, fegyverek, különféle értékes ruhák és egyéb csinos tárgyak.
Ciprus termetű, tulipánarcú, jácint fürtű enyelgő szépek, és puszpáng növésű, rózsaarcú, jázmin illatú, hurri származású leányok kerülvén kézre a szultáni tábor irigység tárgyául szolgált a paradicsomnak. Eme fényességes győzelem után a muzulmán harcosok mindenfelé portyázni indultak, és Magyarországot eltipratták lovaikkal. Minden irányba öt-tíznapi járóföldre száguldozván, a nagyvárosokat és falvakat felégették, a zárdákat és templomokat elpusztították. Ilyen nagy diadal az előbbi szultánok és régi kánok közül egynek sem jutott osztályrészül.”
Részletek Dselálzáde Musztafa török történetíró művéből (Thury József ford.) In: Molnár Imre válogatott írásai.
(Nyáry Krisztián facebook oldaláról)
