Ferenc pápa kemény szavai, Erdő Péter bíboros beszéde

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 06. hétfő

Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson - szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában a tanácskozást megnyitó szentmisén.

Az október 5-19. közötti szinódust megkezdő misén a püspöki találkozón részt vevő több mint kétszáz bíboros és püspök koncelebrált az egyházfővel. Közöttük volt Erdő Péter, a szinódus főrelátora (a tanácskozás fő témájának felvezetője), aki az oltárnál a pápa jobbján állt.

Az alkalomból a Szent Péter bazilika oltáránál kiállították Szent Péter apostolnak az altemplomból felhozott ereklyéit. 
 Homíliájában Ferenc pápa a szinódus részvevőit arra emlékeztette, hogy a tanácskozás célja nem az, hogy „szép és eredeti elképzelésekről vitatkozzanak, vagy azon versenyezzenek, ki a legokosabb”. Az egyházfő hangsúlyozta: a családról szóló szinódus célja az, hogy az egyház  gondjaiba vegye az emberiséget alkotó családokat.

Ferenc pápa arra kérte a szinódusi atyákat, „alázattal és kreativitással” dolgozzanak. Az egyházfő a szinódust megelőző vitákra utalt, amelyek során a Vatikán bíborosai a sajtón keresztül üzentek egymásnak a szinódus témáival kapcsolatban.

Elég volt az egyéni érdekekből, ne a hatalom és pénzéhség vezesse a nép vezetőit, legyen szó akár politikusokról, akár egyháziakról - szögezte le Ferenc pápa. Úgy fogalmazott, hogy a „rossz pásztorok elviselhetetlen teherrel sújtják a népet, miközben ők ujjukat sem mozdítják”.

A szinódus sikeréért szombat este imavirrasztást tartottak a Szent Péter téren. „Az egyház hallja meg saját kora szavát” - hangoztatta Ferenc pápa.

A családról szóló szinóduson több mint 250 pap és laikus tanácskozik két héten át a Vatikánban a házasság előtti párkapcsolatról, házasságról, családalapításról, gyermekvállalásról, a gyermekek neveléséről, a párkapcsolatok elromlásáról, válásról. Lesz szó a házasságon kívüli és az azonos neműek közötti párkapcsolatban élőkről, a hagyományos családi modell gondjairól és felbomlásáról, a család nehézségeiről a gazdasági válság okozta egyre mélyebb szegénységben.

A szinódus záródokumentumát október 18-án fogadják el. A szinódus október 19-én ér véget, a szinódus intézményét bevezető VI. Pál boldoggá avatásával.

A szinóduson 14 házaspár is részt vesz, az egyikben a feleség katolikus, a férj muzulmán.

(valasz.hu)

Erdő Péter bíboros beszéde Ferenc pápához

A Szentatya pénteken fogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) plenáris ülésének tagjait.
Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevői nevében a pápát. Beszédében az európai kontinens egyházairól és társadalmairól adott általános képet. Kiemelte az elöregedő társadalmat, amely inkább az individualizmusra, mint a családra helyezi a hangsúlyt; amely pusztán a gazdaság szempontjából tekint a világra, mindent a nyereségre és a haszonra korlátozva; amely nehezen fogadja be a születő életet, az időseket vagy a fogyatékkal élőket. Az európai társadalomnak, amelyet számos egzisztenciális periféria jellemez, és amely irányt tévesztett a jó, az igaz és a szép keresésében, szüksége van Jézusra. Azoknak az európai polgároknak is, akik nincsenek ennek tudatában, szükségük van arra, hogy megtalálják az élő Jézus Krisztust az egyház életében.
Majd Erdő Péter bíboros feltette a kérdést: Hányszor éppen az egyház az egyetlen valóság, amely még jelen van és közel áll a szegényekhez, az idősekhez, az elhagyatott várandós anyákhoz, a fiatalokhoz, akik talán nagy remények nélkül, de keresik életük értelmét? És jelen akarunk lenni továbbra is! De ha megfogyatkozik a hit, mire alapozzuk a jelenlétünket? Éppen ezért fontos az elköteleződés az új evangelizációban. A CCEE az egyházi szeretetközösség és Európa evangelizációja szolgálatában áll, nem úgy tekint a kontinensre, mint zárt erődítményre, hanem mint befogadó otthonra, amely mindig is volt a történelem folyamán. Beszéde végén a bíboros Szent Ferenc ünnepének vigíliáján a Tanács nevében imáikról biztosította a Szentatyát és az Úr áldását kérte személyére és péteri szolgálatára.
(bonumtv.hu)

Hozzászólások   

#5 lausdeo 2014-10-07 16:21
Az egyház tagjainak nagyobbik része nem süket és a mai kor embereinek többsége nem néma, úgyhogy fog ez menni : )
#4 Marika 2014-10-07 15:09
„Az egyház hallja meg saját kora szavát”- mondta F.pápa!Nem és nem!!!!Az Egyház Krisztus Teste, a Szentlélek élteti.Inkább a mai kor hallja meg az Egyház , Isten Szavát, s a szerint éljen!Nem mi diktálunk Istennek, hanem fordítva!
#3 lausdeo 2014-10-07 13:33
Némi önkritikával mondom, hogy az alábbi riportból úgy tűnik, hogy a hívő muzulmánok hasonlóan jól látják az idők jeleit, mint a keresztények és meglepően sok a párhuzam.
http://echotv.hu/vilag-panorama-2014-10-06-vilag-panorama
#2 lausdeo 2014-10-07 06:19
Részlet az eskü szövegéből: "Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és hogy őt el nem hagyom holtomiglan-hol táiglan semmiféle bajában." Ehhez képest Erdő Péter főrelátor szerint: "tanulmányozni kell egyes ortodox egyházak gyakorlatát is, amelyek szerint lehetséges a második és harmadik házasság bűnbánatot követően." ( http://www.magyarkurir.hu/hirek/elkezdodott-csaladszinodus-plenaris-ulese-videoval )
#1 lausdeo 2014-10-06 07:48
"A szinóduson 14 házaspár is részt vesz, az egyikben a feleség katolikus, a férj muzulmán."
Hát nem sikerült 14 szentségi házasságban élőt, mint példaképet meghívni? Bár ez még mindíg jobb mintha Conchita Wurst és élettársa lennének a díszvendégek (remélem azt már nem érem meg).

You have no rights to post comments