Ezt örömmel olvastuk!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. április 30. csütörtök

Rétvári Bence, a KDNP politikusának nyilatkozata a halálbüntetés újbóli bevezetésének felvetése kapcsán. Röviden, ahogy a válasz.hu-nak mondta: „hívő keresztény politikus nem támogathatja a halálbüntetést anélkül, hogy ne mondana ellent az egyház tanításának”. Hosszabban, ahogy a KDNP honlapján megjelent:

„A brutális bűnesetek érthető módon, joggal sokkolják a jóérzésű embereket, ezért is fontos megvizsgálni a büntető jogszabályok további szigorításának lehetőségeit. A halálbüntetésről folytatott vitáknak időről időre helye van, mert fontos, hogy ebben a sarkalatos kérdésben mindenki állást tudjon foglalni, és a véleményét a döntéshozóknak el tudja mondani.

A Fidesz-KDNP frakciószövetségen belül mindig is voltak és mindig is lesznek támogatói és ellenzői a halálbüntetésnek. Ebben a kérdésben amúgy is kevésbé meghatározó a pártpolitikai hovatartozás, a támogatók és ellenzők szinte minden párt szimpatizánsai között megtalálhatók.

Kereszténydemokrata politikusként az élethez való jogot abszolút korlátozhatatlannak tartom, ezért ellenzem az aktív eutanáziát, az abortuszt, a halálbüntetést és a háborús agressziót. Hitem szerint az életet Istentől kaptuk, ezért mi emberek nem dönthetünk róla.”

Hozzászólások   

#2 Keresztelő 2015-04-30 08:10
Az elgondolt legjobbtól eltértek, akik az élet törvényeit elvetették, nagyobb teret bitorolnak, mint azok, akik kedves apostolunk szerint járnak, vagyis szeretik egymást.
Bizonyára ezt nem veszi figyelembe, aki zokog a gyilkosok élete felett.
#1 Keresztelő 2015-04-30 07:28
Van az erdésznek egy fontos feladata.
A dúvadak számát korlátoznia kell.
Mennyivel fontosabb az emberi közösség oltalma az elfajult egyedek féken tartása ?
Azt az anyagi erőt , forrást , amelyet a közösség elfogadására képtelen személyek reménytelen zárva tartására fordítanak, nyugodtan átcsoportosítha tják a tanárok, tanítók anyagi és társadalmi függetlenségéne k teljes megvalósítására.
Az a börtön, ami a gonoszság hétköznapi eszközeit nem oktatja, hanem erőszakosan terjeszti, nem alkalmas a megfogalmazott szándék megvalósítására.
Ez a rövid meggondolás , mint az ok elegendő a halálbüntetés alkalmazása újra gondolására.
Védeni a jót kell és nem a rosszat.

You have no rights to post comments