Az energiaital nem üdítő, hanem időzített bomba

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. május 03. vasárnap

Az energiaital nem szomjoltó üdítő, nem sportital, az egészségre számos káros hatása van - hangsúlyozta Martos Éva, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese.

Korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában írt arról, hogy az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány. Azt is közölte, hogy a kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható - tette hozzá.
Martos Éva az M1 csütörtök esti műsorában elmondta: sok gyermek úgy tekint az energiaitalra, mint egy üdítőre, sok szülő pedig sportolás előtt adja gyermekének, pedig az energiaitalok - többek között túlzottan magas koffeintartalmuk miatt - akár életveszélyes tüneteket is okozhatnak. Példaként említette, hogy ezek az italok a központi idegrendszerre hatva túlzott ingerlékenységet, álmatlanságot okozhatnak, de energiaital miatti rosszullétnél többször tapasztaltak erős szívdobogást, szívritmuszavart is.
A főigazgató-helyettes felidézte, hogy korábban több felmérést is készítettek az energiaital-fogyasztásról. Ezekből kiderült, hogy a gyermekek 80 százaléka fogyasztott már energiaitalt, 40 százalékuk "nagyfogyasztó" - sorolta a szakember, kiemelve: a gyermekek 30 százaléka reggelire fogyaszt energiaitalt.
Martos Éva kérdésre válaszolva elmondta, hogy az energiaitalokat nem kell engedélyeztetni. Arra viszont van szabály, hogy iskolai, gyermekrendezvényeken nem lehet árusítani, illetve reklámozni energiaitalt - tette hozzá.
A közelmúltban a Mayo Clinic által végzett kutatás eredményeit az Amerikai Kardiológiai Kollégium évi ülésén ismertették: huszonöt 19 és 40 év közötti felnőtt vérnyomását mérték meg egy doboz energiaital, illetve placebo-ital elfogyasztása előtt és után. A vizsgált személyeket két csoportra osztották, mérsékelt koffeinfogyasztókra (akik 160 mg koffeint fogyasztanak naponta – ez általában egy csésze kávénak felel meg), illetve rendszeres koffeinhasználókra (akik több mint 160 mg koffeint pusztítanak el naponta).
A vérnyomás növekedése jelentős volt az energiaitalok esetében, szemben a placebo-itallal. Feltűnő volt a különbség a két csoport között is: a nem rendszeres koffeinfogyasztók vérnyomásában beállt változás duplája volt a másik csoporthoz képest.
Amint arról korábban írtunk, az egész világon erősödik az energiaitalokat ellenzők tábora, egyre több kutatás foglalkozik a gyerekek és fiatalok fogyasztási szokásaival és azok egészségügyi következményeivel. Litvánia volt azonban a világ első országa, ahol betiltották az energiaitalok eladását fiatalkorúaknak.
35 ezer forintnyi pénzbírságot kaphatnak, akik megsértik a november 1-jétől hatályos jogszabályt. 17 ezer forintnyi büntetésre számíthat az, aki magánszemélyként 18 év alattiaknak vásárol energiaitalt. Az ország egészségügyi minisztériumának képviseletében Almantas Kranuskas büszkén mondta el: „Forradalmi lépés, amelyet még egyetlen más ország sem mert megtenni. Mi vagyunk az elsők. Mások csak ajánlásokat tesznek.”
(origo.hu)

You have no rights to post comments