Afrika nem kér a melegjogokból

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. július 31. péntek

Hiába kérték előzetesen kenyai politikusok és keresztény vezetők Barack Obamát, hogy legyen tekintettel a kultúrájukra és hitükre, az amerikai elnök az afrikai országban tett látogatása során sem mulasztotta el az alkalmat, hogy a meleg-jogok mellett kampányoljon.

Bár Kenya nagy izgalommal várta Obamát, akinek apja innen származott, és jelenleg is több rokona él az országban, Nairobi egyértelművé tette, hogy a homoszexuális kérdésben nem fogadja el az amerikai vezető álláspontját. Kenyai származása folytán az elnöknek illene tudnia, hogy Afrika nagy része konzervatív értékeket vall.
Nem csak az izgatott készülődés okozott felfordulást Barack Obama kenyai útja körül. Már érkezése előtt 700 helyi evangéliumi keresztény vezető, illetve politikusok fordultak hozzá nyílt levélben, arra kérve, hogy ne a melegpropaganda népszerűsítésére használja fel látogatását. Arra is felszólították az elnököt, hogy ne próbáljon rájuk erőltetni olyat, ami ellentétes a hitükkel és a kultúrájukkal. A levél egyik megfogalmazója, Mark Kariuki egy 38 ezer gyülekezetből álló szövetséget vezet, amelyhez mintegy 10 millió kenyai keresztény tartozik. Kariuki azzal érvelt, hogy „a nemzet ereje a család, ha pedig a családot szétrombolják, akkor a nemzetet is lerombolják”, ők pedig „nem akarnak ajtót nyitni az előtt, hogy a nemzetüket lerombolják”.
A látogatás előtt családpárti aktivisták megmozdulást is szerveztek Nairobiban, amelyen szintén arra kérték az amerikai elnököt, hogy ne kerüljön napirendre a téma. A demonstráció egyik résztvevője szerint Obamának kenyai származása miatt tisztában kellene lennie az ország kultúrájával és azzal, hogy Afrika konzervatív értékeket vall. Több kenyai pedig a Twitteren is kampányt indított, amelynek során arra próbálták figyelmeztetni az Egyesült Államok vezetőjét, hogy Amerikán kívül ne terjessze melegpropagandáját...

(Németh Csillag, hetek.hu)

You have no rights to post comments